Vissza

 

KIVONAT

a képviselő-testület 2013. április 11-én megtartott  

nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

 

 

     121/2013. (IV. 11.) képviselő-testületi határozat

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójára vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozza:

 

1.    Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójára tett javaslatot elfogadta, s a 2014. évi költségvetés készítés kiindulási alapjának tekinti.

2.    A képviselő-testület a 2014. évi költségvetésben a kötelező feladatokhoz szükséges fedezet biztosítását tekinti elsődlegesnek.

3.    A Képviselő-testület elsődleges célként jelöli meg

a)      az önkormányzat működőképességének megőrzését, a szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítását,

b)      a költségvetési egyensúly megtartását,

c)      a fejlesztések megvalósítását az elnyert pályázati támogatások felhasználásával.

4.    A képviselő-testület a működőképesség megőrzése, a költségvetési egyensúly megtartása érdekében szükségesnek tartja, hogy:

a)      az intézményi működési bevételek tervezése a hatályos bérleti-, és térítési díjakon alapuljon,

b)      az építmény- és telekadó 2013. évi tervadata a 2012. évi teljesítési adatok 90 %-ával számolhat,

c)      az iparűzési adóból számítható bevétel a 2013. évi teljesítési adat 80 %-án tervezhető,

d)     a gépjárműadó előirányzata egyezzen meg a 2013. évi teljesítési adatok 95 %-ával,

e)      a költségvetési támogatások előirányzata a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján, illetve az elfogadott 2014. évi központi költségvetési törvény feladatfinanszírozási elvei és összegei alapján tervezhető,

f)       a felhalmozási és tőke jellegű bevételeknél számot kell vetni a 2014-ben kifizetésre kerülő Fundamenta-Lakáskassza kifizetések összegével,

g)      támogatás értékű bevételt a közfoglalkoztatásra vonatkozó szabályozás figyelembe vételével kell megállapítani, melynek főösszegét növeli a védőnői ellátásra megállapított - OEP finanszírozás,

h)      a kegyeleti közszolgálati szerződés rögzíti a temetőfenntartási hozzájárulás összegét, tervezése - a hozzájárulás összegének 2013. év végi felülvizsgálata után - szerződésszerűen történhet majd,

i)        hitel igénybevétele nem tervezhető,

j)        a személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok tervezése során az itt rögzített elvek érvényesüljenek:

-   A közalkalmazottak és köztisztviselők esetében alkalmazni kell a központi jogszabályok illetményalapra és közalkalmazotti bértáblára, valamint a helyi jogszabályok illetménykiegészítésre vonatkozó rendelkezéseit.

-   A választható béren kívüli juttatások rendszerét - az új törvényi szabályozással összhangban - úgy kell kidolgozni, hogy az önkormányzattal és annak költségvetési szerveivel jogviszonyban álló köztisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók juttatásai a 2010. évhez viszonyítva ne csökkenjenek.

-   A választható béren kívüli juttatások előirányzata ezek adó és járulék vonzatát is tartalmazza.

 

5.    A Képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi engedélyezett létszámkeretének tervezése a 2013. évi zárólétszámhoz igazodjon, ezen túl álláshely és hozzá kapcsolód bérelem képviselő-testületi döntésen alapulva tervezhető.

6.    Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal által folyósított ellátások kiadási előirányzata a 2013. évi tényadatok figyelembevételével tervezhető a finanszírozási elvek alapján.

7.    A felújítási, karbantartási igények felmérését szükséges elvégezni, a különböző munkákra prioritási sorrendet felállítani.

8.    A tartalékok tervezése során általános tartalékot a kiadási előirányzatok közel 2 %-os értékének figyelembe vételével, céltartalékot a lehetőségek keretein belül kell biztosítani.

9.    A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a határozat alapján az önkormányzat 2014. évi költségvetésének összeállításáról, a költségvetési rendelet tervezetének elkészítéséről gondoskodjon.

 

 

Határidő:             2014. február 15. illetve folyamatos

Felelős:    Lehota Vilmos polgármester

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző