Vissza

 

KIVONAT

a képviselő-testület 2013. január 24-én megtartott

nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 1 tartózkodás mellett az alábbi döntést hozta:

 

 

12/2013. (I. 24.) képviselő-testületi határozat

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a 2013. évi költségvetést megalapozó javaslatra vonatkozó előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

 

1.         A képviselő-testület az önkormányzat 2013. évi költségvetésében az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók cafeteria juttatására személyenként 200 ezer Ft-ot biztosít.

2.         A képviselő-testület - a határozat 1. sz. mellékletének megfelelően - jóváhagyja a „Gomba Község Önkormányzatával közalkalmazotti jogviszonyban állók 2013. évi béren kívüli juttatási rendszeréről szóló Cafetéria Szabályzat”-át.

3.         A Képviselő-testület felkéri a munkáltatói jogkört gyakorló vezetőket, hogy a határozatban foglaltakról a munkavállalókat tájékoztassák, és gondoskodjanak a dolgozók által 2013. március 1-ig tett nyilatkozat alapján a választott béren kívüli juttatások tárgy évi biztosításáról.

 

Határidő:  értelemszerűen

Felelős:    Lehota Vilmos polgármester

 

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző

 

 

1.melléklet a 12/2013. (I. 24.) képviselő-testületi határozathoz

 

 

 

 

 

CAFETERIA SZABÁLYZAT

 

 

Gomba Község Önkormányzatával közalkalmazotti jogviszonyban

állók béren kívüli juttatási rendszeréről

 

 

 

 

 

Lehota Vilmos sk.                                             Kósa Erzsébet Anikó sk.

                        polgármester                                                             jegyző

                                                                                                                                                                                

Jóváhagyási záradék:

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

a 12/2013. (I. 24.) sz. határozatával jóváhagyta.

 

                                                                                              Kósa Erzsébet Anikó sk.

                                                                                                          jegyző

 

Gomba, 2013. január 25.


 

 

1.    1.     A cafeteria rendszer jellemzői

 

 

1.1. A szabályzat célja

Gomba Község Önkormányzata 2013. évben cafetéria rendszert működtet a költségvetési szerveivel jogviszonyban álló közalkalmazottai számára. Ez képez alapot az önkormányzat intézményi költségvetésének szakfeladatain foglalkoztatott közalkalmazottak részére is a béren kívüli juttatási rendszer szabályozását biztosító cafetéria szabályzat megalkotására.

 

A Cafeteria juttatási rendszer az e szabályzatban meghatározott juttatási elemeket tartalmazó rendszer, amely minden közalkalmazott számára egyenlő feltételek szerint biztosítja a különböző juttatási formák közötti szabad választást. A rendszerhez kapcsolódó szemlélet lényege, hogy az adott lehetőségeken belül mindenki önállóan döntheti el, hogy adott évre milyen elemeket választ, melyek elégítik ki legjobban az egyéni igényeit.

 

A Cafeteria rendszer kialakításáért, szabályozásáért és alkalmazásáért a képviselő-testület jóváhagyásával a polgármester felelős. A rendszer ügyviteli működtetését a polgármester a Polgármesteri Hivatal gazdálkodási előadóinak támogatásával végzi.

 

A cafetéria rendszer működésének alapdokumentuma e cafetéria szabályzat. A munkáltató e szabályzatban határozza meg a juttatás választásának feltételeit, a juttatások választható formáit, a választás menetét, az irányadó határidőket, a folyósítás rendjét, az alkalmazandó nyomtatványokat, az esetleges elszámolás rendjét.

 

A szabályzat a választható juttatások igénybevételi mechanizmusát hivatott szabályozni.

 

1.2. A cafeteria alapelvei

Egyenlő bánásmód elve: Minden – a juttatások igénybevételére jogosult – közalkalmazott azonos szabályok szerint, választhat a rendszerbe bevont azonos juttatási elemek közül az év elején meghatározott kereten belül.

 

Rugalmasság elve: A közalkalmazott - életkörülményeihez és szükségleteihez igazítva - szabadon választhat a felkínált juttatások közül a megadott kereten belül.

 

Tudatos választás elve: A közalkalmazott választ a felkínált juttatások közül a szabályozás ismeretében.

 

Illetményrendszerhez illeszkedés elve: A közalkalmazotti cafeteria keretösszegének megállapítása egységes, rendszerszemléletű elv alapján, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott keret maximálás alapján történt.

 

Arányosítás elve: A közalkalmazott jogosultsága jogviszonyának alapvető jellemzőihez igazodik. Azt a közalkalmazottat, akinek a választásra való jogosultsága a szabályzatban meghatározott ok miatt év közben módosul, időarányosan illeti meg a cafeteria keret.

 

Periodicitás elve: A választásra jogosult közalkalmazottak minden évben azonos időszakban választhatnak a következő évre,

 

            1.3. A rendszer további jellemzői

 

A keretösszeg felhasználásáról minden közalkalmazott tárgyév március 1-ig dönt. 

 

Ha a közalkalmazotti jogviszony év közben keletkezik, vagy a közalkalmazott áthelyezésére kerül sor, akkor az első munkában töltött napot követő 10 munkanapon belül nyilatkozik az általa választott cafetéria-juttatásról.

 

Ha a közalkalmazott a juttatásról való nyilatkozat határidőben történő megtételét önhibájából elmulasztja, akkor a munkáltatói jogkör gyakorlója által meghatározott juttatásra jogosult.

 

Minden közalkalmazott a rendelkezésére álló keretösszeget egy éves időtartamra oszthatja fel a rendszerbe bevont juttatások között. A közalkalmazotti nyilatkozatok évközi módosítására csak a következő nevesített indok esetében nyílik lehetőség:

 

-          Amennyiben a közalkalmazott részéről olyan családi, élethelyzeti változás áll elő, melyből adódóan évközben kiderül, hogy az adott közalkalmazott jogszabály szerint nem lesz az előre választott juttatásra jogosult. (pl. válás, költözés, gyermek továbbtanulás, stb.). Az előzőekben felsorolt indokok alapján változtatható elemek:

·               Hozzátartozó számára igényelt juttatási forma (pl. válás esetén)

·               Ált. és középiskolás gyermek utáni beiskolázási utalvány

 

1.4. Jogosultsági időszak

 

A cafeteria rendszerév alatt mindig legfeljebb az adott adózási évet kell érteni. A közalkalmazotti cafeteria jogosultság a tárgyév január 1-től december 31-ig tart.

 

A jogviszony megszűnése esetén a jogosultság az utolsó munkában töltött napon megszűnik

 

Ha a jogviszony év közben keletkezik, a közalkalmazott a keretösszeg időarányos részére jogosult. A keretösszeget ezer forintra kerekítve kell megállapítani.

 

A jogosultsági idő számításakor az adott év naptári napjainak számát kell figyelembe venni.

 

1.5. Jogosultak köre

 

A cafeteria juttatásokra az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók jogosultak.

 

 

1.6. A jogosultság korlátozása

 

Nem jogosult cafetéria juttatásra egyebek mellett a közalkalmazott azon időtartam vonatkozásában, amelyre tekintettel illetményre vagy átlagkeresetre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a 30 napot.

 

THGY, GYED, GYES és 30 napon túli fizetés nélküli szabadság a leggyakoribb jogcím, amikor a munkajogi állományban lévők jogosultsága szünetel. Ezen időszak alatt választható béren kívüli juttatások nem vehetőek igénybe. A fenti jogcímeken tartós távollétről visszatérő közalkalmazottat az ismételt munkába állást követően a cafeteria rendszerév fennmaradó részére az időarányos keret illeti meg.

1.7. A jogosultság megszűnése

 

Közalkalmazotti jogviszony megszűnés esetén általános érvényű az a szabály, hogy a cafeteria jogosultság az utolsó munkában töltött napig tart.

 

Abban az esetben, ha a kilépő közalkalmazott a számára megállapított keretösszeget az utolsó munkában töltött napig időarányosan nem teljes mértékben használta fel, akkor a maradványösszeget részére a munkáltató bérjellegű kifizetéssel, mint közalkalmazotti követelést, biztosítja.

 

Abban az esetben, ha a kilépő közalkalmazott a számára megállapított keretösszeget az utolsó munkában töltött napig időarányosan túlköltötte, áthelyezés esetén az áthelyező szerv igazolást állít ki a közalkalmazott által az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett cafetéria juttatás összegéről.  A közalkalmazotti jogviszony egyéb formában történő megszűnése esetén a munkáltató az időarányosan már nem járó keretrészre visszafizetési kötelezettséget ír elő a közalkalmazott részére.

 


 

 

2.    2.     KERETÖSSZEG MEGHATÁROZÁSA

 

2.1. Cafeteria éves keretösszeg

 

A polgármester - a képviselő-testület döntése alapján - valamennyi önkormányzati közalkalmazott részére meghatározza a felhasználható keretösszeg mértékét. Ez az összeg 2013. évre vonatkozóan 200.000.- Ft. A rendelkezésre álló keretösszeg évente felülbírálásra kerül az önkormányzat költségvetésének elfogadása előtt. 

 

Részmunkaidősek tekintetében a részükre megállapított összeg igazodik az adott részmunkaidőhöz.

 

Teljes munkaidősből részmunkaidősbe történő szerződés módosítás esetén teljes munkaidős keretet a részmunkaidő arányában állapítja meg a munkáltató úgy, hogy megállapítja az időarányos keretet, ehhez viszonyítja az eddigi felhasználást. S mindezt összevetve állapítja meg a változáshoz kapcsolódó új keretet. Amennyiben a keretfelhasználás során időarányosan vizsgálva a közalkalmazott túlköltötte újonnan megállapított keretét, abban az esetben részére a következő időszakra már nem jár időarányos cafeteria keretösszeg.

 

Részmunkaidősből teljes munkaidősbe történő szerződés módosítás esetén a részmunkaidős keret a teljes munkaidős kerethez mérten kerül időarányosan kiegészítésre.

 

A közalkalmazottat megillető cafetéria keretet terheli az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő, munkáltatót terhelő közterhek megfizetése.

 

3.     A RENDSZER ELEMEI

 

3.1.          Lekötési érték – vásárlóérték

 

A közalkalmazotti cafetéria keretösszeg a nettó juttatáson kívül fedezetet kell, hogy biztosítson a juttatás után fizetendő munkáltatói adófizetési és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségre. Ennek mértéke az igénybevett juttatás 1,19-szeresének 14 % +16 %-a.

Ebből kifolyólag tehát az adott cafeteria juttatási elem vásárlóértéke az az összeg, amely az elem névértéke. A lekötési érték pedig az az összeg, melybe az az elem ténylegesen kerül az igénylőnek, tehát, amivel ténylegesen csökkentenie kell a cafeteria keretösszegét.

 

3.2 A juttatási rendszer elemei 2013. évben:

 

I.         Munkahelyi (üzemi) étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében a munkáltató telephelyén (Gomba, Bajcsy-Zs. 6. sz. alatt) működő étkezőhelyen, a főzőkonyháról szállított étkeztetés formájában juttatott jövedelemből a havi 12.500,- Ft-ot meg nem haladó rész;

II.        fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány formájában juttatott jövedelemből (az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi 8.000,- Ft-ot meg nem haladó rész;

III.      Széchenyi Pihenőkártya

            - szálláshely alszámlájára utalt … legfeljebb 225.000,- Ft,

            - vendéglátás alszámlájára utalt … legfeljebb 150.000,- Ft,

            - szabadidő alszámlájára utalt … legfeljebb 75.000,- Ft.

IV.      iskolakezdési támogatás címén juttatott jövedelemből gyermekenként, tanulónként a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó rész;

V.        a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet formájában juttatott jövedelem;

VI.      az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár(ak)ba a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

VII      az önkéntes kölcsönös egészségpénztár(ak)ba/önsegélyező pénztár(ak)ba együttvéve a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

VIII.   foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézménybe a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

 

Példával illusztrálva 2013-ra:

Az Erzsébet-utalvány vásárlóértéke 8.000 Ft. A vásárlói érték 1,19-szerese után a munkáltatót 16 % szja  fizetési kötelezettség, továbbá 14 % százalékos egészségügyi hozzájárulás, mely összesen 2.856,- Ft. Az üdülési csekk lekötési értéke 8.000 + 2.856 = 10.856.- Ft. Ezzel az összeggel kerül csökkentésre a cafeteria keret.

 

3.2.1 Munkahelyi étkeztetés

 

2013-ban a munkáltató munkahelyi étkeztetést biztosíthat a munkavállalóinak a törvényi szabálynak megfelelően. A munkahelyi étkeztetés 12.500,- FT/hó értékben adható a törvényi feltételek fennállása mellett, azaz a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen.

(Gomba, Kossuth tér 21. sz. alatti főzőkonyha étkezőjében.)

 

A munkahelyi étkeztetés és az Erzsébet utalvány a törvényben és/vagy szövegkapcsolattal szerepel, mely azt jelenti, hogy mindkét juttatás biztosítható kedvezményes adózással. A munkáltatónak a juttatás értéke 1,19-szeresének  16 %-át adóként, további 14 %-át százalékos mértékű EHO-ként kell befizetnie.

 

3.2.2 Erzsébet-utalvány

 

Erzsébet utalványt havi 8.000,- Ft-os értékben adhat a munkáltató kedvezményes adózással. Az Szja törvény értelmében utólag is, de az éves mérték nem haladhatja meg a 96 ezer forintot.

 

A munkahelyi étkeztetés és az Erzsébet utalvány a törvényben és/vagy szövegkapcsolattal szerepel, mely azt jelenti, hogy mindkét juttatás biztosítható kedvezményes adózással.

 

A munkáltatónak a juttatás értéke 1,19-szeresének 16 %-át adóként, további 14 %-át százalékos mértékű EHO-ként kell befizetnie.

 

3.2.3 Széchenyi Pihenőkártya

 

A Széchenyi Pihenő Kártya az arra jogosult intézmény által kibocsátott olyan fizetési eszköz, amellyel a munkavállalónak a munkáltató által utalt támogatás terhére - az arra felhatalmazott és a rendszerbe bevont szolgáltatóknál - szolgáltatások vásárolhatók. A rendelet szerint a SZÉP Kártya egy műanyag elektronikus utalványkártya, melyre a munkáltató hozzájárulást utalhat. A kártya működését a kibocsátó felügyeli, akire jól meghatározott feltételek vonatkoznak.

 

A szolgáltatóhoz utalt juttatást a munkavállaló 3 fő területen költheti el.

 

Szálláshely alszámláról szálláshely-szolgáltatásra, és belföldi utazásszervezésre költheti el a munkavállaló a cafetéria juttatást. Vendéglátás alszámla terhére a juttatás elkölthető éttermi és mozgó vendéglátásra, egyéb vendéglátásra és szálláshely szolgáltatásra. A szabadidő alszámla felhasználhatósága a legtágabb. Egyebek mellett  kulturális-, művelődési-, sporttevékenység, fizikai közérzetet javító szolgáltatások, vidámpark  szolgáltatásai, belvízi személyszállítási szolgáltatások is igénybe vehetők a kártyával.

 

A kártya kibocsátójának a juttatások kifizetésének lehetőségét POS terminálon, illetve interneten keresztül is biztosítani kell. A munkáltató által a munkavállalóknak utalt hozzájárulást a munkavállaló közeli hozzátartozói is elkölthetik, amennyiben a munkáltató társkártyát igényel részükre. A házastárs, testvér, szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, bejegyzett élettárs, örökbefogadott gyermek, mostoha gyermek, nevelt gyermek, örökbefogadó szülő, mostohaszülő, nevelőszülő mellett a munkavállaló az élettársának is igényelhet (térítési díj megfizetése mellett) társkártyát.

 

A kártyára utalt támogatás adott évben juttatott összegét a következő év december 31-ig fel kell használni. Ezt követően az összeg elveszik. A kártya kiadásához szükséges, hogy a munkavállaló nyilatkozzon , hogy máshonnan kapott-e ilyen juttatást és mennyit. Ez a nyilatkozat mindenképpen szükséges a kedvező adózáshoz.

 

A kedvező adózás azt jelenti, hogy a munkáltató a kártyára utalt összeg 1,19-szerese után 16 % adót, és további 14 % egészségügyi hozzájárulást fizet.

 

 

3.2.4 Iskolakezdési támogatás

 

Az ún. beiskolázási támogatás olyan juttatás, mellyel a munkáltató hozzájárulhat tisztviselői gyermekeinek oktatási költségeihez. Azon közalkalmazottk vehetik ezt igénybe, akiknek közoktatásban tanuló, tehát általános vagy középiskolás gyermeke van.

 

Felhasználható keretösszeg: A törvény ide vonatkozó rendelkezése értelmében a mindenkor érvényes minimálbér 30%-ig terjedő mértékig kell csak a beiskolázási támogatás 1,19-szeresének 16 %-át a munkáltatónak adóként, további 14 %-át százalékos mértékű EHO-ként kell befizetnie. A lekötési érték, vagyis a kifizetői adóval és EHO-val növelt vásárlói érték terheli a tisztviselő személyes cafeteria keretét. Iskolakezdési támogatást a törvényi szabályozás szerint adott év július 1. és december 31. között lehet felhasználni.

 

Amennyiben keretösszegének egy részét beiskolázási utalvány formájában kívánja igénybe venni, ezt a NYILATKOZAT megfelelő rovataiban kell feltüntetnie. Adott igénylési összegen az adott cafeteria évben július és december hónap között egy adott hónapra választható az elem. Továbbá ehhez az elemhez EGYÉB NYILATKOZAT kitöltési kötelezettség is társul. (lsd.: melléklet)

 

Az igénylő közalkalmazottnak a cafeteria nyilatkozat kitöltésétől számítva az igényelt juttatás kézhezvételéig kell a beiskolázási támogatáshoz kapcsolódóan a törvényi feltételeknek való megfelelésről nyilatkoznia.

(lsd.: melléklet).

 

Az utalványokat kizárólag csak tankönyv, taneszköz, tanruházat vásárlására lehet felhasználni. A beiskolázási utalvány készpénzre nem váltható át. Amennyiben vásárláskor a vásárolt áru ellenértéke nem éri el az utalvány értékét, az elfogadóhely készpénz visszaadására nem jogosult. A beváltási lehetőségekről az Interneten  lehet tájékozódni.

 

3.2.5 Helyi bérlet

A juttatási elemet a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a közalkalmazott helyi utazását szolgáló bérlet térítésére lehet igényelni. A személyes cafeteria keretet a bérlet vásárlási ára, valamint a munkáltató által fizetendő 16 %-os szja és további  14 %-os EHO terheli.

 

3.2.6    Önkéntes nyugdíjpénztári-, egészségpénztári- foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézményi befizetések

 

3.2.6.1      az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár(ak)ba a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

3.2.6.2 az önkéntes kölcsönös egészségpénztár(ak)ba/önsegélyező pénztár(ak)ba együttvéve a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

3.2.6.3      foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézménybe a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy - az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével - több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben.

 

 

A munkáltatói hozzájárulás összege után a munkáltató a hozzájárulás 1,19-szeresének 16 %-át adó, további 14 %-át százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulásként köteles befizetni.

 

Mivel munkáltatói kötelezettségvállalás esetén minden munkavállalóra azonos mértékben és egyforma feltételekkel vonatkozik a tagdíj kiegészítés, aki nem kívánja igénybe venni ezt a juttatást, nyilatkozatban köteles lemondani arról.

 

 

3.    4.     A NYILATKOZATTÉTEL

 

4.1.          A nyilatkozattétel lépései

 

1. A jogosultak (lásd: Jogosultak köre alfejezet), a tárgyév március 1-ig igénylik a  juttatásokat a „Cafeteria NYILATKOZAT” formanyomtatvány és a kiegészítő nyilatkozatok kitöltésével és a munkáltatónak történő leadással.

 

2. A közalkalmazottak választanak a rendszer által felkínált lehetőségek között és a Cafeteria NYILATKOZAT kitöltésével írásban rögzítik az adott cafeteria jogosultsági időszakhoz tartozó keretösszeg felhasználásáról meghozott döntésüket.

 

3. A nyilatkozatok rögzítése után a munkáltató egy kontroll listát visszajuttat az igénylő közalkalmazottnak a rögzítésre került igénylésről.

 

4.2.          A nyilatkozattétel szabályai

 

A nyilatkozat rendelkezései adott cafeteria jogosultsági időszakra szólnak.

 

Csak a hiánytalanul és egyértelműen kitöltött, a közalkalmazott által saját kezűleg aláírt NYILATKOZATOK tekinthetőek érvényesnek.

 

A Cafeteria NYILATKOZAT érvénytelen, ha az igényelt érték összege magasabb, mint a rendelkezésre álló egyéni keretösszeg. Az egyes juttatásokhoz kapcsolódó KIEGÉSZÍTŐ  NYILATKOZAT-okat a Cafeteria NYILATKOZAT-tal egyidejűleg  kell leadni.

 

Év közben munkaviszonyt létesítő közalkalmazottnak a munkaviszony kezdetét követő 10 napon belül kell nyilatkozni a számára időarányosan megállapított keretösszeg felhasználásáról. A tartós távollétről (szülési szabadság, GYES, GYED, fizetés nélküli szabadság, táppénz) visszatérő közalkalmazottnak az ismételt munkába állás napját követő 10 napon belül kell nyilatkoznia a számára időarányosan megállapított keretösszeg felhasználásáról.

 

 

5.      mellékletek

5.1. számú melléklet

Cafeteria szótár

Cafeteria: A cafeteriát magyarul „Választható Béren Kívüli Juttatások”-nak (röviden: VBKJ) szokták nevezni. A rendszer alapgondolata, hogy minden közalkalmazottnak van egy éves bruttó keretösszege, melyet egy előre meghatározott elemeket tartalmazó csomagból választva, saját belátása alapján használhat fel, béren kívüli juttatás címén. Ugyanúgy, mint egy önkiszolgáló étteremben: a pénzünket szabadon költhetjük el, miközben az étlapról válogatunk. Innen ered a Cafeteria - angolul: önkiszolgáló étterem - kifejezés is.

Cafeteria csomag: A választható béren kívüli juttatások tisztviselő által igényelhető összeállítása.

Cafeteria juttatás: A munkáltató által a közalkalmazottnak a munkabéren felül nyújtott jövedelem.

Cafeteria jogosultsági időszak: Az az időszak, mely alatt a közalkalmazott elköltheti / felhasználhatja a munkáltató által biztosított cafeteria keretösszeget. Ez általában az adott gazdasági évvel egyezik meg.

Keretösszeg: Az a forintban meghatározott összeg, amellyel a tisztviselő egy adott időszakban rendelkezhet.

Nyilatkozat: Annak érdekében, hogy a tisztviselő ténylegesen részesüljön az általa igényelhető juttatásokból, nyilatkozatot kell tennie. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy mely juttatásokat milyen összegben és elosztásban igényli.

Közeli hozzátartozó: 1. Ptk. 685. § .  „b) közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér”.

 

  

 

2013. évi Cafetéria Nyilatkozat                                                                                                        5.2. sz. melléklet

2013. évi keret (Ft/fő/év)

 

Már felhasznált

Még felhasz-nálható

Tisztviselő neve

 

Közeli hozzátartozók száma: (fő)

 

 

 

Közös háztartásban élő közeli hozzátartozók száma: (fő)

 

Iktatószám:

 

Beiskolázási támogatásra jogosult gyermekek száma: (fő)

 

Jogcím

Max. Ft

I.

II.

III

IV

V

VI

VII

VIII

IX

X

XI

XII

Adóalap

(juttatások összes érté-kének 1,19 szerese)

16 % kifizetői adó és 14 % EHO

Összesen

(Ft)

Munkahelyi étekeztetés

12500

Ft/hó/fő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erzsébet-utalvány

8000

Ft//fő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZÉP Kártya szálláshely alszla.

225000

Ft/év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZÉP Kártya vendéglátás alszla.

150000

Ft/év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZÉP Kártya szabadidő alszla.

75000

Ft/év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolakezdési támogatás

29400

Ft/gyer-mek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önkéntes nyugdíjpénztári-, egészségpénztári- foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézményi befizetések

szabályzatban foglalt,  jogszabályon nyugvó korlátozásokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Havi összes felhasználás /Ft/

 

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

 

Ft

 

Ft

 

Ft

 

Kijelentem, hogy a személyemre irányadó Cafetéria Szabályzatot ismerem, az abban foglaltakat magamra nézve érvényesnek tekintem.

Dátum:

Tisztviselő aláírása

Beérkezés dátuma

 

Átvevő aláírása

                                         


 

 

5.3. számú melléklet

KIEGÉSZÍTŐ NYILATKOZAT

 

Tisztviselő neve:………………………                             Dokumentum iktatószáma: …….…….

 

 

Ha beiskolázási utalványt  igényelek:

az iskolás gyermek (ek) adatai:

Neve:…………………………Adóazonosító …………….   Születési idő: ..…………. 

Neve:…………………………Adóazonosító …………….   Születési idő: ..…………. 

Neve:…………………………Adóazonosító …………….   Születési idő: ..…………. 

Neve:…………………………Adóazonosító …………….   Születési idő: ..…………. 

A juttatás további feltétele a juttatás igénylésének hónapjában való jogosultság, melyet a jogszabály által előírt nyilatkozattal kell igazolni.

 

Aláírás:………………………Dátum:…………   Beérkezett

 

A nyilatkozatot átvettem:            dátum: ………………..          ………………………….

                                                                                                         munkáltató aláírása

 

 

 

                         5.4. számú melléklet

                  

 

       Nyilatkozat a Széchenyi Pihenőkártya igénybevételéről 2013. évre

 

 

 

Közalkalmazott (kártyatulajdonos) neve

 

Közalkalmazott saját felhasználására igényelt összeg

 

 Adóazonosító jel

 

Társkártya[1] tulajdonos neve

 

Hozzátartozói minősége

 

Hozzátartozó adóazonosító jele

 

 

                                                                                  ………………………………………..

                                                                                                           aláírás

 

 

A nyilatkozatot átvettem:            dátum: ………………..          ………………………….

munkáltató aláírása                                        
- 2 oldal -

Kijelentem, hogy 2013. évben más forrásból :

1.  SZÉP Kártya juttatást nem igénylek

2.  más forrásból SZÉP Kártya juttatást a következők szerint  igényeltem/igényelek:

(a megfelelő válasz aláhúzandó)

Támogató szervezet :                            Az igénylés dátuma:              támogatás értéke:

………………………………  ………………………           ……………………………

 Támogató szervezet :                            Az igénylés dátuma:              támogatás értéke:

………………………………  ………………………           ……………………………

Támogató szervezet :                            Az igénylés dátuma:              támogatás értéke:

………………………………  ………………………           ……………………………

 

Kelt: ………………..,     ……………. év …………………… hó ………. nap

 

 

………………………………...……                 ………………………………...………..

                    közalkalmazott                                                 társkártya tulajdonos  

                    aláírása                                            ill. törvényes képviselőjének  aláírása  

 

image013

Megjegyzés: A Nyilatkozatot a személyi jövedelemadó törvény szerint a juttatást követő  8. év végéig meg kell őrizni.


 

 

 

MEGISMERÉSI NYILATKOZAT

Alulírottak nyilatkozunk, hogy Gomba Község Önkormányzatával jogviszonyban álló közalkalmazottak béren kívüli juttatási rendszeréről szóló cafetéria szabályzatot a mai napon megismertük:

 

       Közalkalmazott neve                   Aláírás dátuma                      Közalkalmazott aláírása

 

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

………………………..       …………….      ………………………..

 

 

 


 

[1] Társkártya tulajdonosonként külön-külön nyilatkozat kitöltése szükséges.