Vissza

 

KIVONAT

a képviselő-testület 2013. május 30-án megtartott  nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

 

 

     168/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a nonprofit közhasznú gazdasági társaság alapítására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:

 

1.                  Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 1-i hatállyal GTÜ Gomba Község Településüzemeltető, Településfejlesztő és Szociális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság elnevezéssel - a határozat melléklete szerinti szövegezésű alapító okirattal- gazdasági társaságot alapít.

2.                  A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a gazdasági társaság bírósági bejegyzése érdekében szükséges intézkedéseket az alapító képviseletében tegye meg.

 

Határidő:             értelemszerűen 

Felelős:    Lehota Vilmos polgármester

 

 

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző

 

 

 

ALAPÍTÓ  OKIRAT

 

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 168/2013. (V. 30.) számú határozata alapján a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 4. §-ának rendelkezései, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései alapján a nem jövedelemszerzésre irányuló gazdasági tevékenység folytatására közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság kerül alapításra attól a céltól vezéreltetve, hogy az Önkormányzatra háruló jogszabályban előírt kötelező, valamint a község fejlődése, a lakosság kiszolgálása érdekében vállalt feladatok maradéktalanul, összehangoltan és magas színvonalon valósuljanak meg.

 

I.

A társaság székhelye, telephelye

1.      A társaság cégneve:  

GTÜ Gomba Község Településüzemeltető, Településfejlesztő

és Szociális  Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Társaság

2.      A társaság rövidített cégneve:

 

GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft.

 

3.      A társaság székhelye:       2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca 2.

4.      A társaság telephelye:      2217 Gomba, Kossuth tér 21.

 

II.

A társaság alapítója

 

1.      A jelen nonprofit közhasznú társaságot alapítja:

Gomba Község Önkormányzata 

Alapítót képviseli: Lehota Vilmos polgármester

 

Az alapító önkormányzat törvényes képviselője a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (1) bekezdése alapján a polgármester, akit akadályoztatása esetén az alpolgármester, vagy közokiratba foglalt meghatalmazás alapján a képviselő-testület bármely tagja helyettesít.

 

Az alapító székhely:                    2217 Gomba, Bajcsy Zsilinszky u. 2.

 - statisztikai száma:   15730600-8411-321-13        

 - adószáma:               15730600-2-13

- honlap címe, e-mail: www.gomba.hu; hivatal@gomba.hu

 

 

2.      A nonprofit korlátolt felelősségű társaság határozatlan időre alakul, a cégbejegyzésig előtársaságként működik.

3.      Az egyszemélyes nonprofit gazdasági társaságot az alapító - figyelemmel az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. (továbbiakban: Civiltv.) 32. § (1) bekezdésében foglaltakra - az általa elláttatni szándékozott közfeladatokra - közhasznú szervezetként hozza létre, mint jogi személyt.

 

4.      A társaság a Civiltv. 2. § 19-20. pontjai alapján az alábbiakat deklarálja:

 

19. közfeladat: jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat, amit az arra kötelezett közérdekből, haszonszerzési cél nélkül, jogszabályban meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelve végez, ideértve a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítását is;

20. közhasznú tevékenység: minden olyan tevékenység, amely a létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítését közvetlenül vagy közvetve szolgálja, ezzel hozzájárulva a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez;

 

 

DEKLARÁCIÓ:

 

4.1.            A társaság a jelen létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítésére irányuló közhasznú tevékenységet kíván végezni, ami hozzájárul a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez,

4.2.            A társaság működéséhez megfelelő erőforrásokkal rendelkezik, pályázatok és helyi önkormányzat által biztosított működési célú támogatása alapján. Egyéb működési forrása az árbevétele. A társaság célja, hogy

a./ az átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió forintot, vagy

b./ a két év egybeszámított adózott eredménye nem válik negatívvá,

c./ a személyi jelegű ráfordításai (kiadásai) a vezető tisztségviselők jutatatásainak figyelembe vétele nélkül- eléri az összes ráfordítás (kiadás) egynegyedét.

4.3.            Elérni kívánt cél, hogy a társaság által végezni kívánt tevékenységhez az Önkormányzat megfelelő társadalmi támogatást kapjon, amellyel a megfelelő társadalmi támogatottság kimutatható legyen:

a./ a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint a társaságnak felajánlott összegből kiutalt összeg érje el az 54. § szerinti bevétel nélkül számított összes bevétel kettő százalékát, vagy

b./ a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások érjék el az összes ráfordítás felét két év átlagában vagy,

c./ közhasznú tevékenység ellátását tartósan (két év átlagában legalább 10 közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy segíteni fogja a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVII. törvénynek megfelelően.

4.4.            Alapító a Civiltv. által módosított Gt. 4.§.(7) bek alapján kezdeményezi a közhasznú jogállás megállapítását, tekintettel arra, hogy az alapítással egyidejűleg Gomba Község Önkormányzatával a társaság közszolgáltatási szerződést kötött, valamint külön okiratban is vállalja a társaság a Civiltv szerinti közhasznúsági feltételek teljesítését. 

 

III.

A társaság tevékenysége

 

1.      A Társaság által folytatni kívánt közhasznú tevékenységek: a Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13.§.(1) bekezdése alapján :

1.1.   településfejlesztés, településrendezés;

1.2.         településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);

1.3.         környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);

1.4.         kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;

1.5.         szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;

1.6.         lakás- és helyiséggazdálkodás;

1.7.         helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;

1.8.         helyi közfoglalkoztatás;

1.9.         sport, ifjúsági ügyek;

1.10.     közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;

2.      A társaság főtevékenysége:

 

68.32’08 Ingatlan kezelés

 

A társaság további tevékenységi körei:

 

78.30’08 Egyéb emberi erőforrás ellátás, gazdálkodás

64.20’08 Vagyonkezelés

68.20’08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

80.20’08 Biztonsági rendszerszolgáltatás

81.21’08 Általános épülettakarítás

81.30’08 Zöldterület kezelés

81.10’08 Építményüzemeltetés

82.19’08 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

84.12’08 Egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás

85.60’08 Oktatást kiegészítő tevékenység

88.99’08 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül

88.91’08 Gyermekek napközbeni ellátása

91.03’08 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése

93.11’08 Sportlétesítmény működtetése

93.29’08 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

94.99’08 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység

56.10’08 Éttermi, mozgó vendéglátás

58.14’08 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

41.20’08 Lakó és nem lakóépület építése

42.11’08 Út, autópálya építése

42.99’08 Egyéb m.n.s. építés

43.12’08 Építési terület előkészítése

43.39’08 Egyéb befejező építés m.n.s.

 

A társaság kiegészítő üzletszerű gazdasági tevékenységei:

 

52.10’08 Raktározás, tárolás

56.21’08 Rendezvényi étkeztetés

56.29’08 Egyéb vendéglátás

 

 

 

3.      A társaság cél szerinti közhasznú tevékenysége:

-       Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése

-       Közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető- szolgáltatások

-       Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

-       Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

-       Kulturális tevékenység

-       Kulturális örökség megóvása

-       Műemlék védelem

-       Természetvédelem, állatvédelem

-       Környezetvédelem

-       Közforgalom számára megnyitott út, híd, fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenység

-       Önkormányzati vagyon – ingatlan vagyon – kezelés

-       Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

 

 

4.      A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei:

-       Fakitermelés

-       Rendezvényszervezés

-       Vagyonkezelés

-       Tárolás, raktározás

-       Ingatlan kezelés

 

5.      A társaság szolgáltatásaiban bármely rászoruló részesülhet.

6.      A társaság gazdasági- vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végezhet.

7.      A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

 

IV.

5.      A társaság működésének időtartama

 

1.      A társaság határozatlan időtartamra jön létre.

 

2.      Az első üzleti év a társaság alapító okiratának ellenjegyzésétől az év végéig tart. A további üzleti évek a mindenkori naptári évvel azonosak.

 

3.      A társaság az alapító okirat ellenjegyzésének napjától a társaság cégbejegyzéséig előtársaságként működik. A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a társaság cégbejegyzése iránti kérelem benyújtását követően folytathat. A hatósági engedélyhez kötött tevékenységek csak a társaság cégbejegyzését követően, engedély birtokában végezhetőek.

 

V.

A társaság törzstőkéje

 

1.      A társaság törzstőkéje: 2.000.000,- Ft, azaz kettőmillió forint, amely teljes egészében készpénzből áll.

2. Az alapító a társaság törzstőkéjét a bejegyzési kérelem benyújtásáig befizeti a társaság bankszámlájára. Az ügyvezető nyilatkozata a törzstőke befizetéséről az okirathoz csatolva a Gt. 117. § (1) bek. alapján.

 

3.  Az alapító mellékszolgáltatás teljesítésére nem vállal kötelezettséget.

 

4.  A társaság fennállása alatt a törzsbetét nem követelhető vissza.

 

5.      A tag halálával, vagy megszűnésével az üzletrésze átszáll a jogutódra. (Gt. 128. § (1) bek.)

 

6.      Egyszemélyes társaság saját üzletrészét nem szerezheti meg. Ha az egyszemélyes társaság üzletrész felosztása vagy törzstőke emelése folytán új tagokkal egészül ki, és így többszemélyes társasággá válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerződésre módosítani. (Gt. 169. § (1)-(2) bek.)

 

VI.

A társaság képviselete és cégjegyzés módja

 

1.      A társaságot az ügyvezető képviseli harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt. A cégjegyzés módja önálló. A társaságnak egy ügyvezetője van.

 

2.      Az alapító az ügyvezetőt 5 éves időtartamra jelöli ki.

 

3.      A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a cég géppel vagy kézzel írt, előnyomott vagy nyomtatott cégneve fölé vagy alá az ügyvezető a teljes nevét aláírja a mellékelt aláírási nyilatkozatnak megfelelően.

 

4.       A társaság első ügyvezetője:

Név: Kiss Tibor

(személyi adatok anonimizálva)

A kijelölt ügyvezető kijelenti, hogy nem áll a Gt. 23.§ szerinti meghatározott ítélet hatálya alatt, és vele szemben nem áll fenn a Gt. 25.§-a szerinti kizáró ok.

 

5.      Az ügyvezető a társaság ügyeiben a hatályos jogszabályok, a jelen alapító okirat, a társaság szervezeti és működési szabályzata, továbbá az alapító rendelkezései szerint jár el.

 

6.      A társaság bankszámlája feletti rendelkezéshez minden esetben az ügyvezető aláírása mellet a társaság Szervezeti és Működési Szabályzatában megnevezett, képviseleti joggal felruházott személy aláírása szükséges.

 

7.      Az ügyvezető feladata:

-       szerződések megkötése, kötelezettség vállalás, utalványozás,

-       a társaság iratainak kezelése, határozatok könyvének vezetése, iratbetekintés biztosítása,

-       mérleg és vagyonkimutatás elkészíttetése, számviteli szabályoknak megfelelő gazdálkodás biztosítása,

-       minden év november 30. napjáig benyújtani a társaság üzleti tervéről szóló előterjesztést az alapítónak,

-       az alapító döntés előkészítése, ügyviteli teendők ellátása, alapítói döntések végrehajtásának szervezése, erről az alapító tájékoztatása,

-       a település és lakókörnyezet rendszeres tájékoztatása a társaság munkájáról, tevékenységéről,

-       a társaság szervezetének irányítása, munkáltatói jogok gyakorlása az alapító döntéseinek kereti között.

 

8.      Az ügyvezető az alapító önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulása nélkül a társaság tevékenységi körébe tartozó üzletszerű gazdasági tevékenységet saját nevében nem folytathat, nem lehet tagja a társaságéhoz hasonló tevékenységet folytató más gazdasági társaságnak. Az ügyvezető – az ilyen tisztséget betöltő személyekkel – az általában elvárható gondossággal köteles eljárni, legjobb tudása szerint köteles ellátni feladatait és minden körülmények között köteles biztosítani a társaság működésének törvényességét. Kötelezettsége megszegésért, a társaságnak okozott kárért a vonatkozó jogszabályok szerint felelős.

 

 

VII.

Felügyelő bizottság

 

1.      A társaságnál 3 tagból álló felügyelő bizottság működik.

 

2.      A felügyelő bizottság tagjait az alapító választja meg 5 évi időtartamra, mandátumuk lejártát követően további 5 éves időtartamra újraválaszthatóak.

 

 

3.      Összeférhetetlenségi szabályok a Gt. szabályaira tekintettel:

3.1.       Nem lehet felügyelő bizottsági tag, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül.

3.2.       Nem lehet felügyelő bizottsági tag, akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt.

3.3.       Nem lehet felügyelő bizottsági tag, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, ha az abban megjelölt tevékenységet főtevékenységként folytatja a társaság.

3.4.       Nem lehet felügyelő bizottsági tag a gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlését követő két évig az a személy, aki törlést megelőző naptári évben e gazdásági társaságnál vezető tisztségviselő volt.

3.5.       A felügyelő bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a társasággal annak főtevékenységi körébe tartozó ügyletet.

3.6.       Felügyelő bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa e gazdasági társaságban ügyvezetővé nem választható meg.

 

4.      Összeférhetetlenségi szabályok a közhasznú jogállásra tekintettel

 

4.1.   Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke, vagy tagja az a személy, - ha a jogszabály másként nem rendelkezik -, aki a közhasznú társasággal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.

4.2.       Nem lehet felügyelő bizottság elnöke, vagy tagja az a személy, illetve annak hozzátartozója, élettársa, aki a közhasznú társaság cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat.

4.3.       A közhasznú szervezet megszűntét követő 2 évig nem lehet a társaság felügyelő bizottságának tagja az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét követő két évben legalább 1 évre – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

 

5.      A felügyelő bizottság tagjai

 

Elnök:      Bóka József

(személyi adatok anonimizálva)

 

Tagjai:      Pete Leventéné

(személyi adatok anonimizálva)

 

 

Rikter Györgyné

(személyi adatok anonimizálva)

 

 

6.      A felügyelő bizottság feladatai:

-       az alapító részére ellenőri az ügyvezetést;

-       köteles megvizsgálni a számviteli törvény szerinti beszámolót, az arról készült jelentést;

-       ha megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, alapító okirat rendelkezésébe, az alapító döntéseibe ütközik, vagy egyébként súlyosan  sérti a társaság érdekeit, amely megszüntetésére vagy a következmények elhárítására illetve enyhítésére alapító döntés szükséges, kezdeményezi az alapító ülésének összehívását, illetve javaslatot tesz annak napirendjére;

-       amennyiben az alapító a törvényes működés helyreállítására a szükséges intézkedést nem teszi meg, köteles haladéktalanul értesíteni a cégbíróságot, illetve a közhasznú működés körében az ügyészséget.

 

7.      A felügyelő bizottság működése:

-       A felügyelő bizottság testületként jár el.

-       A felügyelő bizottság akkor határozatképes, ha ülésein mindhárom tag jelen van.

-       A felügyelő bizottság határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza.

-       A felügyelő bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek helye nincs.

-       A felügyelő bizottság tagjait e minőségében az alapító nem utasíthatja.

-       A felügyelő bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását az ok és cél megjelölésével a felügyelő bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kézhezvételtől számított 8 napon belül köteles intézkedni.

-       A felügyelő bizottság ügyrendjét maga állapítja meg, amelyet az alapító hagy jóvá. Ha a felügyelő bizottság tagjainak száma 3 fő alá csökken, vagy nincs, aki az ülést összehívja az ügyvezető a felügyelő bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles értesíteni az alapítót.

-       A felügyelő bizottság az ügyvezetőtől felvilágosítást kérhet, a társaság iratait, könyveit megvizsgálhatja.

-       A felügyelőbizottsági tagok – a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint – korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a gazdasági társasággal szemben a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért, ideértve a számviteli törvény szerinti beszámoló, valamint a kapcsolódó üzleti jelentés összeállításával és nyilvánosságra hozatalával összefüggő ellenőrzési kötelezettség megszegését is.

 

 

VIII.

A társaság szervezete

 

1.      A társaság legfőbb szerve a taggyűlés, amelynek hatáskörét az alapító Képviselő-testülete  gyakorolja.

2.      Az alapító döntéseiről az ügyvezetőt írásban köteles értesíteni.

3.      Az ügyvezető az alapító döntéseiről folyamatos nyilvántartást vezet a határozatok könyvében. A döntéseket - meghozatalukat követően - haladéktalanul be kell vezetni a határozatok könyvébe. A nyilvántartásból a döntés tartalmának, időpontjának és hatályának világosan ki kell derülnie.

4.      Az alapító döntései nyilvánosak. Amennyiben az alapító más személyeket is érintően döntést hoz - az érintettek számától függően - a döntést az ügyvezető vagy írásban közli az érintettekkel, vagy haladéktalanul gondoskodik annak hirdetmény útján történő közzétételéről.

5.      Az alapító hatáskörei:

-       számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, amelyről az alapító a felügyelő bizottság írásbeli jelentésének és a könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül nem határozhat;

-       közhasznúsági jelentés elfogadása;

-       mindaz , amit a Gt. 141 §-a az alapító kizárólagos hatáskörébe utal.

 

 

 

IX.

Könyvvizsgáló

 

1.      A könyvvizsgálót az alapító önkormányzat képviselő testülete határozott időre, 5 évre választja.

 

2.      A nonprofit társaság könyvvizsgálója:

 

Név:       dr. Pintérné Csermák Jolán

(személyi adatok anonimizálva)

 

 

 

X.

A társaság gazdálkodásának szabályai

 

A társaság gazdálkodása során az elért eredményt nem osztja fel, azt az alapító a jelen okirat szerinti tevékenységeire fordítja, illetve a társaság vagyonát gyarapítja. A társaság alapítói költségvetési támogatásból és saját tevékenységének bevételéből gazdálkodik.

 

 

XI.

6.      Beszámolási szabályok, közhasznú jelentés

 

 

1.      A számviteli törvény szerinti beszámolóról a gazdasági társaság legfőbb szerve csak a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat.

2.      A társaság köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni, tevékenységéről félévente egyszerűsített pénzügyi és gazdasági beszámolóval az alapítót tájékoztatni.

3.      A közhasznú jelentés elfogadása az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik.

4.      Az éves közhasznúsági jelentés tartalmazza:

-       számviteli beszámolót

-       költségvetési támogatás felhasználását

-       vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást

-       cél szerinti juttatások kimutatását

-       vezető tisztségviselőnek nyújtott juttatások értékét illetve összegét

-       központi költségvetéstől, elkülönített állami pénzalapból, helyi önkormányzattól, kisebbségi települési önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét,

-       közhasznú tevékenységről szóló rövid taralmú beszámolót

5.      Az éves közhasznú jelentésbe bárki betekinthet, illetőleg arról a társaság székhelyén, az ügyvezető közreműködésével saját költségére másolatot készíthet. A társaság éves mérlege a cégbíróságon is megtekinthető.

 

XII.

A társaság megszűnése

 

1.      Jogutód nélküli megszűnés:

A társaság jogutód nélküli megszűnése estén az alapító részére a tartozások kiegyenlítése követően csak a megszűnéskori saját tőke összege adható ki, legfeljebb a tag vagyoni hányada teljesítéskori értéke erejéig. Az ezt meghaladó vagyont a cégbíróság Gomba Községben működő, jelen társaságéval azonos vagy hasonló közhasznú tevékenységet folytató közhasznú nonprofit gazdasági társaság részére adja ki.

 

2.      Jogutódlással történő megszűnés:

A társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, kizárólag nonprofit gazdasági társasággal egyesülhet, illetve nonprofit gazadási társasággá válhat szét.

 

 

 

 

XIII.

Záró rendelkezések

 

Minden olyan kérdésben, amelyet a jelen alapító okirat nem szabályoz a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

A nonprofit gazdasági társaság tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szerint Gomba Község Önkormányzatának kell gondoskodni.

 

A közhasznú szervezet a társaság létrejöttét, alapító okirat elfogadását tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyben szokásos eszközökkel közzéteszi.

 

Az alapítás költségei az alapító Önkormányzatot terhelik.

 

 

 

Gomba, 2013. május 30.

 

 

 

                                                                                                          Lehota Vilmos

                                                                                                          polgármester

 

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző