Vissza

 

KIVONAT

a képviselő-testület 2013. július 11-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

 

231/2013. (VII. 11.) Képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának - a Cégbíróság Cg.13-09-164718/4 sz. hiánypótló végzése szerinti - módosítására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:

 

  1. A Képviselő-testület a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának „A társaság képviselete és cégjegyzés módja” című VI. rész 6. pontját az alábbiak szerint módosítja:

 

6.    Ügyvezetőre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok:

·           A legfőbb szerv, valamint az ügyintéző és képviseleti szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján

a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy

b)  bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

·           Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.

·           Nem lehet ügyvezető, aki a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,

·           Nem lehet ügyvezető, aki a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást.

·           Nem lehet ügyvezető, aki a vezető tisztségviselő, felügyelő bizottsági tag, vagy könyvvizsgáló közeli hozzátartozója.

·           A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte.

·           A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

·           Nem lehet gazdasági társaság ügyvezetője az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült.

·           Nem lehet gazdasági társaság ügyvezetője az, akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt nem lehet vezető tisztségviselő. Akit valamely más foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységet főtevékenységként folytató gazdasági társaságban nem lehet vezető tisztségviselő.

·           A gazdasági társaság megszüntetési eljárás során való törlését követő öt évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a megszüntetési eljárás megindításának időpontjában, a törlés évében, vagy a törlést megelőző évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, kizárólagos vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag volt.

·           Nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, akinek - mint a jogutód nélkül megszűnt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének, kizárólagos vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tulajdonosának - felelősségét a jogutód nélküli megszüntetést eredményező eljárás során ki nem elégített követelésekért a bíróság a Cstv. vagy a Ctv. alapján indított eljárásban jogerősen megállapította, és a jogerős bírósági határozat szerinti helytállási kötelezettség alapján a fizetési kötelezettségeit nem teljesítette.

·           Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője, akivel szemben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban pénzbírságot szabott ki, és jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

·           Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a Gt.  104. § (1) bekezdésében foglalt helytállási kötelezettségének nem tett eleget.  A tilalom hatálya a fenti esetekben a végrehajtási eljárás időtartama és az annak eredménytelenségétől számított öt év.

·           Az ügyvezető - a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével - nem szerezhet részesedést a gazdasági társaságéval azonos tevékenységet főtevékenységként megjelölő más gazdálkodó szervezetben [Ptk. 685. § c) pont], továbbá nem lehet vezető tisztségviselő a társaságéval azonos főtevékenységet végző más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ezt az érintett gazdasági társaság társasági szerződése lehetővé teszi vagy a gazdasági társaság legfőbb szerve ehhez hozzájárul.

·           A vezető tisztségviselő és közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó ügyleteket, kivéve, ha ezt a társasági szerződés megengedi.

·           A gazdasági társaság vezető tisztségviselője és közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], valamint élettársa ugyanannál a társaságnál a felügyelő-bizottság tagjává nem választható meg.

 

Az összeférhetetlenségi szabályok megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kár megtérítésére vonatkozó igényt a társaság a kár bekövetkeztétől számított egy éven belül érvényesítheti a vezető tisztségviselővel szemben.

 

  1. A Képviselő-testület a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának „A társaság képviselete és cégjegyzés módja” című VI. részét a 8. pont után az alábbi 9. és 10. ponttal egészíti ki:

 

9.    A gazdasági társaság alapításának, a társasági szerződés módosításának, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak és ezek változásának, valamint törvényben előírt más adatoknak a cégbírósági - elektronikus úton történő - bejelentése az ügyvezető kötelezettsége.

10.      A vezető tisztségviselők korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentés késedelméből vagy elmulasztásából származnak, ideértve azt is, ha a számviteli törvény szerinti beszámoló, valamint a kapcsolódó üzleti jelentés összeállítása és nyilvánosságra hozatala nem a számviteli törvény előírásainak megfelelően történt.

 

  1. A Képviselő-testület a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának „Felügyelő Bizottság” című VII. részét a 4.3. pont után az alábbi 4.4. és 4.5 ponttal egészíti ki:

 

4.4 Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki

a) a legfőbb szerv, illetve az ügyintéző és képviseleti szerv elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület legfőbb szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be),

b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,

c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve

d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.

4.5  A felügyelő bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.

 

  1. A Képviselő-testület a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának „A társaság szervezete” című VIII. rész 1. és 2. pontját az alábbiak szerint módosítja:

 

1.      Az egyszemélyes társaságnál a taggyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben az egyedüli tag dönt, és erről a vezető tisztségviselőket írásban köteles értesíteni. Az egyszemélyes társaság és annak tagja közötti szerződés érvényességéhez a szerződés közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalása szükséges.

2.      Az alapítót a polgármester képviseli.

 

  1. A Képviselő-testület a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alapító okiratának „Beszámolási szabályok, közhasznú jelentés” című XI. részét az alábbi 6. ponttal egészíti ki:

 

6.         A közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendje:

·           Az alapító döntéseket be kell vezetni a Határozatok könyvébe. A Határozatok könyve olyan nyilvántartás, amelyből az alapító döntéseinek tartalma, időpontja, hatálya, illetve a Képviselő Testület tagjai döntést támogató és ellenzők számaránya megállapítható.

·           A Határozatok könyvét az ügyvezető vezeti és a társaság székhelyén kell tartani. Az ügyvezető a határozatokat azok meghozatala után haladéktalanul köteles bevezetni a könyvébe.

·           Az alapító által meghozott döntéseket az érintettekkel 8 napon belül, hiteles határozat kivonat megküldésével kell közölni, egyébként a hozott döntések nyilvánosak. A közhírré tétel formája: Önkormányzati hirdetőtáblán és honlapon történő közzététel.

·           A közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba a társaság székhelyén- az ügyvezető közreműködésével – bárki szabadon betekinthet, abból – saját költségén- másolatot készíthet. A betekintés hétköznap 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig lehetséges.

 

  1. A Képviselő-testület felhívja a polgármestert a szükséges intézkedések határidőben történő megtételére.

 

Határidő: értelemszerűen

Felelős: Lehota Vilmos

 

 

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző