Vissza

 

KIVONAT

a képviselő-testület 2013. január 24-én megtartott

nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

 

24/2013. (I. 24.) képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a köztisztviselői teljesítmény-követelményének alapját képező célok meghatározására irányuló javaslatot és az alábbi határozatot hozta:

 

1)      Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármesteri hivatal köztisztviselői részére 2013. évre az egyéni teljesítménykövetelmények alapjaként az alábbi szervezeti célokat határozza meg:

a)      A pályázati kiírások folyamatos figyelemmel kísérése, az önkormányzat számára kedvező pályázatokhoz döntés előkészítése, határidőn belüli pályázat benyújtása, valamint a nyertes pályázat lebonyolítása.

b)      A folyamatban lévő beruházási pályázat lebonyolításában való közreműködés.

c)      A folyamatosan változó jogszabályi környezet figyelemmel kísérése és az ebből adódó feladatok végrehajtása.

d)      A Képviselő-testületi, illetve bizottsági ülések színvonalas előkészítése. A Képviselő-testület munkatervében szereplő napirendek határidőben történő előkészítése. A megalkotott rendeletek érvényesülésének figyelemmel kísérése, a hozott határozatok időbeni végrehajtása.

e)      A 2013. évi közfoglalkoztatás eredményes szervezése és lebonyolítása

f)       A járási hivatalok kialakításához és működéséhez kapcsolódó feladatok végrehajtása.

g)      A járási hivatalok kialakításához fűződő változás után képviselő-testületi, polgármesteri, jegyzői hatáskörbe tartozó szociális hatáskörökből eredő munkaköri feladatok magas színvonalú ellátása.

h)      Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtása során az önkormányzat gazdálkodására vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartása, biztosítva a gazdálkodás szabályszerűségét.

i)        Az adóbevételek alakulásának folyamatos vizsgálata, az adóhátralékok csökkentése, a behajtások hatékonyságának növelése.

j)        Az ügyintézési határidő pontos betartása, az ügyfelek teljes körű tájékoztatása, felvilágosítása, az ügyintézés törvényességi színvonalának további emelése.

2)      A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a jegyző 2013. évi egyéni teljesítmény-követelményét határozza meg, és arról a képviselő-testületet tájékoztassa.

 

Határidő: folyamatos

                 a 2/ pont tekintetében a soron következő képviselő-testületi ülés

Felelős:  Lehota Vilmos polgármester

               Kósa Erzsébet Anikó jegyző           

 

                    Lehota Vilmos sk.                                  Kósa Erzsébet Anikó sk.

                       polgármester                                       jegyző