Vissza

KIVONAT

a képviselő-testület 2018. március 22-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az alábbi döntést hozta:

 46/2018.  (III. 22.) képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megvitatta a Pete Levente Sándor által a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnökségének a helyi földbizottsági feladatkörben hozott PE01-01621-3/2015. iktatószámú állásfoglalása ellen benyújtott kifogásának új eljárás keretében történő elbírálására vonatkozó javaslatot és döntését az alábbiak szerint hozta meg:

 

1.      A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy szerezze be az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalását arra vonatkozóan,

a)      hogy a Pete Istvánnal jóváhagyandó adás-vételi szerződés alkalmas-e az élettársa, Szauter Zsuzsanna – Pete Levente Sándor kifogásában hivatkozott - földvédelmi bírságon alapuló tulajdonszerzési korlátozásának megkerülésére,

b)      az új eljárás során hozott határozat sérti-e Pete Levente Sándor jóhiszeműen szerzett jogát tekintettel arra, hogy tulajdonjoga az érintett területre vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre került.

2.      A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Monori Járási Hivatal Földhivatali Osztályától kérje meg a tényállás tisztázásához Pete István, valamint élettársa Szauter Zsuzsanna és a velük családi gazdálkodóként nyilvántartottak tulajdonában és földhasználatában lévő földterületek nagyságára vonatkozó információt.

3.      A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a határozat 1. és 2. pontjában kért adatok megérkezését követően a kifogás új eljárás keretében történő elbírálása érdekében – amennyiben az jóhiszeműen szerzett jogot nem sért - soron kívül hívjon össze képviselő-testületi ülést.

4.      A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály Földügyi és Földmérési Osztályát értesítse és kérjen információt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 11. K.27128/2017/21. számú ítéletének jogerőre emelkedésére vonatkozóan.

 

Határidő: értelemszerűen

Felelős: 3-4. pontok tekintetében Lehota Vilmos polgármester

   1-2. pontok tekintetében Kósa Erzsébet Anikó jegyző

 

 

Lehota Vilmos sk.                                                     Kósa Erzsébet Anikó sk.

  polgármester                                                                        jegyző