Vissza

KIVONAT

a képviselő-testület 2016. március 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

59/2016. (III. 31.) képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megvitatta a Pest Megyei Kormányhivatal 571.238/2016. ügyszámú belföldi jogsegély kérését és az alábbi határozatot hozta:

 

1.      A Képviselő-testület a Pete István gombai lakos által benyújtott kifogás elutasítását tartalmazó 18/2016. (II. 18.) képviselő-testületi határozatát – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.)  81/B. § (1) bekezdése alapján – jelen alakszerű határozatban rögzített indoklással egészíti ki, és a hiányos döntés bevonása mellett az eredeti döntést és a kiegészítő döntést egységes szerkezetbe foglalja az alábbiak szerint:

 

„Ügyiratszám: G/389-13/2016.

Ügyintéző: Czeglédi János

 Tárgy: Pete István 2217 Gomba, Bercsényi utca 10. szám alatti lakos által benyújtott kifogás képviselő-testületi elbírálása

 

HATÁROZAT

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pete István gombai lakos (a továbbiakban: kifogást tevő) által – a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnökségének FOBIR-02604-3/2016. számú, helyi földbizottsági feladatkörben hozott állásfoglalása ellen – benyújtott kifogást elutasítja.

 A Képviselő-testület tájékoztatja a kifogást tevőt, hogy a képviselő-testületi döntéssel szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye, a keresetlevelet Gomba Község jegyzőjénél a döntés kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet előterjeszteni.

 

INDOKOLÁS

 

Sinkovicz Máté eladó és Csonka Jenő vevő adásvételi szerződést kötött a gombai 0163/6 hrsz-ú, 8532 m2 területű, legelő művelési ágú ingatlanra vonatkozóan. Az adásvételi szerződés törvényben rögzített kifüggesztési időtartama alatt Pete István elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatot nyújtott be. A kifüggesztést követően záradékolt adásvételi szerződés – annak mellékleteivel megküldésre került a Pest Megyei Kormányhivatal részére. 2016. január 29. napján érkezett a jegyzőhöz a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési Kamra Megyei Elnökségének FOBIR-02604-3/2016. iktatószámú – helyi földbizottsági feladatkörben hozott – állásfoglalása, melyben a szerződés létrejöttét Csonka Jenővel támogatta és nem támogatta az elővásárlásra jogosult kifogást tevő szerződéskötését. Az állásfoglalás ellen kifogást tevő 2016. február 5-én terjesztett elő kifogást, melyet a Képviselő-testület a 2016. február 18-án megtartott rendkívüli zárt ülésén vitatott meg, és hozta meg a 18/2016. (II.18.) képviselő-testületi határozatát az alábbiak szerint.

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az alábbi döntést hozta:

 

18/2016. (II. 18.) képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Pete István gombai lakos által a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által hozott állásfoglalással szemben benyújtott kifogást és az alábbi döntést hozta:

 

1.    A Képviselő-testület a Pete István gombai lakos (a továbbiakban: kifogást tevő) által – a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnökségének FOBIR-02604-3/2016. számú, helyi földbizottsági feladatkörben hozott állásfoglalása ellen – benyújtott kifogást elutasítja.

2.    A Képviselő-testület tájékoztatja a kifogást tevőt, hogy a képviselő-testületi döntéssel szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye, a keresetlevelet Gomba Község jegyzőjénél a döntés kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet előterjeszteni.

3.    A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a döntésről a helyi földkiadó bizottságként eljáró szervet, a kifogást tevőt és a mezőgazdasági igazgatási szervet haladéktalanul tájékoztassa.

 

Határidő: értelemszerűen

Felelős:  Kósa Erzsébet Anikó jegyző

  

 A 18/2016. (II. 18.) képviselő-testületi határozat ellen kifogást tevő keresetet nyújtott be a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

 A fent rögzített előzmények után a Pest Megyei Kormányhivatal 571.238/2016. ügyszámú végzésében belföldi jogsegélyt kért a tárgyi ügyben, és kérte az indoklást, jogorvoslati lehetőséget és a döntés címzettjeit tartalmazó határozat megküldését.

Figyelemmel arra, hogy a 18/2016. (II. 18.) képviselő-testületi határozat 2. pontja tartalmazta a jogorvoslati lehetőségről szóló tájékoztatást, valamint 3. pontja rögzítette a döntés címzettjeit, a határozatot a Ket. 72. § (1) bekezdés e) pontja alapján az indoklással kell kiegészíteni.

 Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tényállás tisztázását követően, a helyi viszonyok ismeretében egyetértett és azonosult a helyi földbizottságként eljáró szerv FOBIR-02604-3/2016. iktatószámú állásfoglalásában megfogalmazott indoklással, mely szerint a kifogást tevő „indokolható gazdasági szükséglet nélkül, felhalmozási célból szerezné meg a föld tulajdonjogát, mivel köztudomású tények és a helyi földbizottsági szerv legjobb ismeretei alapján a jelen földdel további olyan legelőterülethez jut, amely állatlétszámával nem áll arányban, úgy hogy jelenlegi legeltethető földterületeinek mértéke sem indokolt, tekintettel állatlétszámára.”

 

A határozat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 103/A § (2) bekezdésén alapul. A döntéshozó hatáskörét a Fétv. 103/A §. (2) bekezdése, illetékességét a Ket. 21. § (19 bekezdés a) és b) pontjai állapítják meg.  A Képviselő-testület a 18/2016. (II. 18.) határozatát a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 81/B. § (1) bekezdés alapján egészítette ki és (3) bekezdése alapján foglalta egységes szerkezetbe. A bírósági felülvizsgálat lehetőségét a Ket. 100. § (2) bekezdése alapján biztosítottam.

 

Gomba, 2016. március 31.

 

                                                                                                Lehota Vilmos sk.

                                                                                                  polgármester

Határozatról értesül:

 1.)    Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnöksége, mint helyi földkiadó bizottságként eljáró szerv (székhelyén)

2.)    Pete István, mint kifogást tevő (lakcímén)

3.)    Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya, mint mezőgazdasági igazgatási szerv (székhelyén)

 

2.      A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a helyi fölkiadó bizottságként eljáró szervet, a kifogást tevőt, valamint a mezőgazdasági szakigazgatási szervet haladéktalanul tájékoztassa.

 

Határidő: értelemszerűen

Felelős: Lehota Vilmos polgármester

 

Lehota Vilmos sk.                                                     Kósa Erzsébet Anikó sk.

  polgármester                                                                        jegyző