Vissza

KIVONAT

a képviselő-testület 2018. január 23-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi döntést hozta:

 6/2018. (I. 23.) képviselő-testületi határozat

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a ZP-1-2017. kódszámú pályázat benyújtására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:

 

1.      Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testület pályázat benyújtásáról döntött a ZP-1-2017. kódszámú, „Zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatására” tárgyú pályázati felhívás alapján a Tete pusztai fejlesztés megvalósítása érdekében – saját forrás biztosítása nélkül - összességében 10 millió forintos pályázati támogatás elnyerésére, melyen belül 7 millió forint az öntözővíz biztosítását, 2 millió forint gyümölcsös telepítését, további 1 millió forint vadkerítés létesítését biztosíthatná.

2.      A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat előkészítésére és azt követően a határidőn belüli azonnali benyújtására.

 

Határidő: értelemszerűen

Felelős: Lehota Vilmos polgármester

 

 

 

            Lehota Vilmos sk.                                          Kósa Erzsébet Anikó sk.

               polgármester                                                            jegyző