1. napirendi pont
Tisztelt Képviselőtársaim!
A munkatervünkben szereplő előző testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
12. hét március 26 – március 28.
Kihirdettük a képviselő-testületi ülésen módosított rendeletet és megkezdtük a határozatok végrehajtását.
Megtörtént a földmérői kitűzése a Liliom utcáról nyíló zsákutca ingatlanainak, valamint a Tahy-kert alatti útnak.
Döntés született az 1/2010. ÖM. rendelet alapján beadható támogatási kérelmek ügyében, amelyre Gomba Község Önkormányzata az óvodai tornaszoba megépítésével pályázott. Az eredmények alapján az önkormányzat pályázata nem részesül támogatásban. Sajnos országos tendencia volt, hogy a 18-20 milliós támogatási igények helyett átlagban 10 milliós megítélt támogatásból a nyertesek nem tudnak fejlesztést megvalósítani.
13. hét március 29 – április 4.
Összeállítottuk és kiküldtük a községi úthálózat felújítási és fejlesztési programjának keret-megállapodásos közbeszerzésének első konzultációs felhívását. A felhívás a 2010. március 25-én elfogadott előterjesztés alapján hat különböző ütemre bontva tartalmazza a szükséges beavatkozásokat.
Részt vettem a kistérség Társulási Tanácsának ülésén, előtte a Pénzügyi Bizottság ülését vezettem. Az üléseken – többek között – tárgyaltuk a belső ellenőrzési feladatokról szóló beszámolót és elfogadtuk a kistérség belső ellenőrzési kézikönyvét, valamint a 2009. évi gazdálkodásról szóló beszámolót.
A rendezvényház építésének előkészítését tárgyaltuk a tervezésben részt vevő építész, gépész és elektromos tervezők részvételével. Az engedélyezési tervdokumentáció összeállítása előtt az építész még egyeztetett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal illetékeseivel, amelyről egyeztetési jegyzőkönyvet vettek fel.
Árajánlatokat kértünk az elkészült közműtervek alapján a Bercsényi utca végének közműbővítésére, valamint a Liliom utcai zsákutca közműépítésére. A Bercsényi utcai közműbővítésre a költségvetési rendeletünk tartalmaz előirányzatot, de a Liliom utcáról nyíló zsákutcának nincs kivitelezési fedezete. A zsákutca áramellátása ügyében tárgyaltam a hálózati engedélyes szolgáltató tervezőjével, aki tájékoztatni fog a szolgáltató beruházási terveiről.
14. hét április 5 – április 11.
Tájékoztattuk az országgyűlési képviselők választásának lebonyolításában résztvevő választott és delegált tagokat, valamint a jegyzőkönyvvezetőket a szükséges tudnivalókról, valamint letették a szükséges esküt. A választás helyi zavartalan lebonyolítását előkészítettük.
Az ún. ovizsaru programhoz szükséges 10.500,- Ft regisztrációs díj kifizetését engedélyeztem.
Az út közbeszerzésben lebonyolítottuk az első konzultációs szakasz ajánlati benyújtásához kapcsolódó bontási eljárást. A kivitelező minden ütemre megtette az ajánlatát a felhívásban szereplő mennyiségek alapján.
Ajánlatot kaptunk a GSK gyógyszeripari cégtől a méh-nyak daganatos megbetegedésének megelőzésére kifejlesztett védőoltás kedvezményes beszerzésére. Az ajánlatot személyesen közvetítővel a védőnő és az iskola igazgatóhelyettesének részvételével folytattunk tárgyalást. A 13 éves lányok oltásához szükséges oltóanyagot 23, illetve 33 %-os kedvezményesen biztosítanák. A nagyobb kedvezmény hároméves megállapodásra szólna.
Az út közbeszerzési eljárás első konzultációs szakaszában az útfelújítás kivitelezőjével – a műszaki ellenőr jelenlétében – egyeztettük a szerződéstervezeteket. Szinte minden ütemre különböző módon rögzítettük a szükséges mennyiségeket, ezért nem beszélhetünk általános szerződési formáról. A szerződéstervezet szerint a tervek és felmérések alapján meghatározott mennyiségek felülvizsgálatára a munkaterület átadását követően öt napja van a kivitelezőnek, hogy a szerződés eseteges módosítását kezdeményezze. Az eljárás szabályozására azért volt szükség, mert a kivitelező a felhívásban rögzített mennyiségek tekintetében nem nyilatkozott módosításról, de szóban jelezte, hogy több esetben szükség lesz a mennyiségek növelésére.
A Kövál Zrt. elnökétől kértem beltartalmi és használati adatokat a jelenlegi ivóvízről a KEOP 1.3.0. pályázatunk előkészítéséről. A szolgáltatott adatokat a pályázat előkészítőihez továbbítottam. A pályázathoz megérkezett Bénye Község Önkormányzatának támogató határozata.
A településközpont környezetrendezési és közlekedési vázlattervét egyeztettük a Korzó Stúdió képviselőjével.
15. hét április 12 – április 18.
A rendezvényház építési engedélyezési eljárásához szükséges tervtanácsi megmérettetésére a Gombán megtartott tervtanácsi ülésen került sor. A tervtanács a tervet engedélyezésre javasolta. A gombai mellett még további három település egy-egy terve szerepelt az ülés napirendjén.
Megkötöttük a kivitelezési szerződéseket a községi úthálózat felújítási és fejlesztési programjának első hat ütemére. A kedvezőtlen időjárás miatt a munkaterület átadására csak később került sor.
A Monori Körzeti Földhivatal helyszíni szemlét tartott a Rózsa utca végét érintő belterületbe vonási kérelmünk visszavonásával kapcsolatban. A szemle megállapította, hogy az ingatlan használata a művelési ágnak megfelelő.
A He-Do Kft. munkatársaival előzetesen felmértük az első három ütem területét, hogy a szerződésben rögzített módosítási kezdeményezésre fel tudjanak készülni. Az előzetes számítások alapján az ajánlati felhívásban szereplő mennyiségeken nem kell módosítani, összességében elegendőnek tűnnek.
16. hét április 19 – április 23.
Átadtuk a munkaterületet a községi úthálózat felújítási és fejlesztési programjának első három ütemét érintően. Az ünnepélyes bejárást követően egy munkaebéden egyeztettük a program további részleteit és a kivitelezés megkezdésének várható időpontját.
A rendezvényház építésének engedélyeztetési anyagait – a statikai műszaki leírás kivételével – leszállították a tervezők. Az összeállított engedélyezési dokumentációt megküldtük az Államigazgatási Hivatalnak, hogy kijelölje számunkra az eljáró építési hatóságot.
Levélben fordultam a Magyar Közút Nonprofit Zrt. regionális főmérnökéhez a 3113-as jelű országos összekötő út állapota miatt. A levelet tájékoztatómhoz csatolom.
Az ún. IKSZT kialakítása ügyében megszületett határozatra benyújtott fellebbezésünket a másodfokon eljáró hatóság méltányolta és az eljárás megismétlésére kötelezte az elsőfokú hatóságot.
Az Államigazgatási Hivatal és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselői helyszíni szemlét tartottak a papárkai partomlás és –szakadás miatt a Patay József utcában. A szemlét követően jegyzőkönyvben támasztották alá a vis maior bejelentés jogosságát. A szükséges jegyzőkönyvek és szakértői vélemények birtokában összeállítottuk és elküldtük a vis maior támogatási igényünket az Államigazgatási Hivatal és az Államkincstár részére.
Megkezdődtek az útalap-építési munkálatok a Bocskai István utcában, valamint az Iskola utca és a Rózsa utca közötti összekötő úton. Az útépítésnél és útfelújításnál feleslegessé váló föld elhelyezésére a Kenyeres-kert melletti területen alakítottunk ki helyet a majdani sportpálya kialakítása miatt.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2010. április 23.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
Magyar Közút
Nonprofit Zrt.
levele
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2010. április 29-én tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2010. március 25-én megtartott ülésen adtam számot. Az utolsó ülés döntéseinek végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
62/2010. (III.25.) sz. határozat
A CSASE intézményvezetője a beszámoló elfogadásáról március 26-án írásban is értesült
63/2010. (III.25.) sz. határozat
A közszolgáltató a döntésről március 29-én írásban is értesült.
64/2010. (III.25.) sz. határozat
Az elfogadott közbeszerzési terv közzététele a honlapon 2010. március 28-án megtörtént. A Közbeszerzések Tanácsának e-mailben szintén március 28-án került megküldésre.
65/2010. (III.25.) sz. határozat
Monor Város Önkormányzata a döntésről március 26-án írásban értesült.
66/2010. (III.25.) sz. határozat
A SACSE képviselője a döntésről március 26-án írásban értesült.
67/2010. (III.25.) sz. határozat
A tervezési szerződés aláírása március 29-én az önkormányzat részéről megtörtént. A Korzo Tervezési Stúdió részéről történő aláírás céljából az elfogadott tervezési programmal, a geodéziai helyszínrajzzal és a közműtervekkel megküldésre került.
68/2010. (III.25.) sz. határozat
A kérelmező az április havi ülésre tervezett döntéshozatalról értesült. Az ingatlanforgalmi értékbecslés beszerzése megtörtént, a kérelem tárgyában az egyebek napirend keretében javaslom a döntéshozatalt.
69/2010. (III.25.) sz. határozat
A döntésről Solymosi Attila új velencei címén értesítést kapott. A határozat megküldése a Monori Körzeti Földhivatal részére megtörtént, aki a korábban kibocsátott határozatát visszavonta, így önkormányzatunk fizetési kötelezettsége megszűnt.
70/2010. (III.25.) sz. határozat
Az eredeti előirányzatként tervezett földvédelmi járulék törlését, azaz a szükséges előirányzat javítását a költségvetési rendelet módosításának tervezete tartalmazza.
71/2010. (III.25.) sz. határozat
A HE-DO Kft-vel az I. írásbeli konzultáció lefolytatására sor került, az így közösen kialakított szerződés tervezete mind az önkormányzat, mind a kivitelező részéről aláírásra került a 6 ütemre vonatkozóan.
72/2010. (III.25.) sz. határozat
A Református Egyházközség és általa az oktatási intézmény igazgatója a döntésről március 29-én írásban értesült.
73/2010. (III.25.) sz. határozat
Németh Tamás a döntésről értesült.
74/2010. (III.25.) sz. határozat
A bérleti szerződés meghosszabbítására Németh Klárával és Békési Norberttel a határozatban foglaltaknak megfelelően sor került.
75/2010. (III.25.) sz. határozat
A pályázat előkészítése folyamatban van, a KÖVÁL-tól a szükséges adatokat beszereztük, azt a pályázat írók részére továbbítottuk.
76/2010. (III.25.) sz. határozat
Bénye Község Önkormányzata részére a határozat megküldésre került annak szakmai indoklásával.
77/2010. (III.25.) sz. határozat
A fellebbezést benyújtó kérelmező részére az alakszerű elutasító határozat megküldésére sor került.
A 2010. március 25-én hozott képviselő-testületi határozatok közül az alábbiak nem igényeltek végrehajtási intézkedést:
60/2010. (III.25.) sz. határozat /Napirendi pontok elfogadása/
61/2010. (III.25.) sz. határozat /Polgármesteri jelentés elfogadása/
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2010. április 21.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2010. (IV. 29.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: a határozat további intézkedést nem igényel