6. napirendi pont
E L Ő T E R J E S Z T É S
a Képviselő-testület 2010. február 25-i ülésére
Tárgy: Javaslat a Gomba Községért Alapítvány alapító okiratának módosítására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Véleményező: Ügyrendi Bizottság
Iktatószám: 166/2010.
Tisztelt Képviselő-testület!
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1999-ben döntött úgy, hogy alapítványt hoz létre „GOMBA KÖZSÉGÉRT” Gomba Község Közalapítvány és Közhasznú Szervezete elnevezéssel. Az alapítvány alapító okirata rögzíti az alapítvány céljait, vagyonát és annak gyarapítására, felhasználására vonatkozó szabályokat, az alapítvány szervezetét, kuratóriumi tagjainak megnevezését, a felügyelő szervét és annak működésére vonatkozó szabályokat és több más törvényben felsorolt, illetve az alapító által fontosnak tartott rendelkezést.
Az alapítványt bírósági bejegyzésére 2000-ben került sor. A jelenleg érvényes alapító okirat előterjesztésem mellékletét képezi. A jelenlegi bírósági nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza az alapítványra vonatkozóan:
Szervezet neve |
Gomba Községért Gomba Község Közalapítvány és Közhasznú Szervezete Szervezet |
Szervezet székhelye (irsz) |
2217 |
Szervezet székhelye (település) |
Gomba |
Szervezet székhelye (utca, hsz) |
Bajcsy Zs. u. 2.sz. |
Képviselő(k) |
Arató Éva |
Típus |
Alapítvány |
Cél szerinti besorolás |
kulturális tevékenység |
Cél leírása |
Közoktatási intézmények működési feltételeinek támogatása, egészségügyi szolgálat működési feltételeinek javítása, sporttevékenység támogatása, infrastuktúra fejlesztésének támogatása, környezetvédelem, családsegítés. |
Állapot |
Bejegyzett |
Megyei nyilvántartási szám |
1975 / 2000 |
Országos nyilvántartásbeli azonosító |
64872 / 1999 |
Eljárt bíróság neve |
Pest Megyei Bíróság |
Határozat száma |
60394 / 1999 . 4 |
Jogerőre emelkedés dátuma |
2000. 10. 12. |
A Képviselő-testület a lemondásokat követően a 255/2009. /XII.10./ sz. határozatával kiegészítette az alapítvány kuratóriumát és felügyelő szervét. A bírósági nyilvántartás aktualizálásához egyebek mellett szükséges az alapítói okirat módosítása, s az erre vonatkozó képviselő-testületi határozat becsatolása is a Pest megyei Bírósághoz.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalni, észrevételeivel, javaslataival kiegészíteni, majd a módosított alapító okiratot a határozati javaslatban foglaltak szerint jóváhagyni szíveskedjen.
Gomba, 2010. február 17.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
Polgármester
Határozati javaslat
…../2010. (II.25.) sz. képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta a „GOMBA KÖZSÉGÉRT” Gomba Község Közalapítvány és Közhasznú Szervezete alapító okiratának módosítására tett javaslatot és az alábbi határozatot hozta:
1./ Gomba Község Önkormányzata - mint alapító - a határozat 1. sz. mellékletében foglalt szövegezéssel jóváhagyja a „GOMBA KÖZSÉGÉRT” Gomba Község Közalapítvány és Közhasznú Szervezete alapító okiratának módosítását.
2./ A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a szükséges okiratok benyújtásával kezdeményezze a Pest megyei Bíróságon az 1./ pontban meghatározott alapítványra vonatkozó változások átvezetését.
Határidő: 2010. március 5.
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
hatályos alapító módosított alapító okirat
okirat tervezete