E4. napirendi pont
4. napirendi pont keretében tárgyalásra javasolva
E L Ő T E R J E S Z T É S
a Képviselő-testület 2010. február 4-i ülésére
Tárgy: Javaslat a közalkalmazottakra és MT hatálya alá tartozó munkavállalókra vonatkozó cafetéria szabályzatok jóváhagyására
Előterjesztő: Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Véleményező: valamennyi bizottság
Tisztelt Képviselő-testület!
A 2009. évi CIX. törvényt módosította a Ktv-t, és 2010-től köztisztviselői szférában bevezette a kötelező jellegű cafetéria-rendszert. Az így törvényben megállapított kötelező juttatási forma megint csak kiemelte a közfeladatot ellátók közül a köztisztviselőket, s ezzel szembe állítja egymással a közszolgálati dolgozókat és a közalkalmazotti, illetve a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói csoportokat. Az előző testületi ülésen a helyben jelentkezhető ellentétek feloldásaként tettem javaslatot az egyéb szférák dolgozói tekintetében is cafetéria rendszer kidolgozására, s kértem a képviselő-testület hozzájárulását, hogy a cafetéria rendszer a költségvetés tervezésekor a köztisztviselői szférán túl a közalkalmazottakra és a Munka Törvénykönyvének hatálya alatt foglalkoztatott határozatlan idejű szerződéssel rendelkező dolgozókra is kiterjedhessen.
A költségvetési rendelet tervezetének támogatottsága esetén - a képviselő-testület 6/2010. (I.14.) sz. határozata 2-4. pontjainak végrehajtásaként - indokolt és szükséges a köztisztviselői közszolgálati szabályzat mellett a közalkalmazottak és munkavállalók esetében munkáltatónként cafetéria szabályzatban tisztázni a béren kívüli juttatások rendszerére vonatkozó előírásokat.
Kidolgozásra került a közszolgálati szabályzat függelékeként elkészített cafeteria szabályzat analógiájára az egyéb foglalkoztatotti csoportok cafeteria szabályzata is. Az önkormányzat közalkalmazottai és határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalói tekintetében kidolgozott szabályzatok tervezetét jóváhagyás céljából mellékelem előterjesztésemhez.
Csatolom továbbá a Gólyafészek Óvoda vezetője által a nevelési intézményben bevezetésre javasolt cafeteria rendszer előírásait tartalmazó szabályzat tervezetét is szintén jóváhagyás céljából. A keret meghatározása azonban nem érvényesíti a 6/2010. (I.14.) sz. határozat 3./ pontjában meghatározott 90 %-os mértéket az étkeztetésben résztvevők tekintetében.
A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Személyügyi és Közszolgálati Szakállamtitkársága segédanyagot készített a közigazgatásban bevezetésre kerülő cafetéria rendszer alkalmazásához. Ebben a dokumentumban hívta fel a MEH a figyelmet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 69. §-ára. A hivatkozott rendelkezés szerint amellett, hogy senki nem zárható ki a rendszerből, a cafetéria keretösszeg tekintetében mindenkinek azonos értékben, vagy azonos módszerrel kell megállapítani a rendelkezésre álló forrást. Így tehát a 6/2010. (I.14.) sz. határozat 3./ pontjának maradéktalan végrehajtása megfontolásra érdemes.
Az ún. kötelező étkezés 1995-ben megszűnt[1]. A közalkalmazottak kötelező étkezéséről sem törvényben, sem kormányrendeletben, sem miniszteri rendeletben nem található rendelkezés. A 19/2000. (VI. 16.) AB határozat alkotmányellenesség miatt megsemmisítette az egyik község önkormányzati rendeletének azon rendelkezését, amely meghatározta, hogy több munkakör mellett az óvodai dolgozók kötelesek az étkezés igénybevételére. A dolgozó térítése melletti kötelező étkezés előírása tehát nem járható út. Nem tartom azonban aggályosnak, ha a munkáltató döntése alapján az érintett közalkalmazottak ingyenesen étkeznek, s az természetbeni étkezés keretében kerül könyvelésre. Esetükben a cafetéria elemek választása során kell erre a tényre figyelmet fordítani.
A fentiekre figyelemmel javaslom az óvónők, dajkák és óvodai konyhai alkalmazott munkahelyi étkezésének fedezetét a beterjesztett költségvetés tervezetének megfelelően biztosítani, s határozatban rögzíteni, hogy a képviselő-testület felhatalmazza az intézményvezetőt, hogy a Gólyafészek Óvodában az óvónőket, dajkákat és a konyhai dolgozókat ingyenes étkezésben részesítse, s a költségvetésben biztosított intézményi személyi juttatás előirányzat terhére a a térítési díjakat belső elszámolás keretében a Főzőkonyha részére egyenlítse ki. Javaslom továbbá, hogy a Képviselő-testület hívja fel az intézményvezető figyelmét arra is határozatában, hogy a természetbeni juttatás elszámolásához a szükséges adatszolgáltatást a hivatal illetékes előadói felé teljesítse.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megvitatni, véleményével, észrevételével kiegészíteni, s a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
Gomba, 2010. február 4.
Tisztelettel:
Kósa Erzsébet Anikó
jegyző
Határozati javaslat
…./2010. (II.04.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzattal és költségvetési szerveivel határozatlan idejű jogviszonyban állók béren kívüli juttatási rendszerének szabályozására irányuló javaslatot, és az alábbi határozatot hozta.
Határidő: értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Dr. Zimonyi Károlyné intézményvezető
Határozati javaslat
…./2010. (II.04.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Gólyafészek Óvodában meghatározott munkaköröket betöltő közalkalmazottak munkahelyi étkeztetésére vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:
Határidő: értelemszerűen
Felelős: Dr. Zimonyi Károlyné intézményvezető
[1] A 4/1985. (I. 19.) PM számú rendeletet - mely alapján az étkeztetéshez szorosan kapcsolódó munkakört betöltő személyek a munkaidőben kiszolgáltatott étkezést kötelesek voltak igénybe venni - a 126/1995. (X. 18.) Korm. rend. hatályon kívül helyezte.