1. napirendi pont
Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
2010.17–20. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársaim!
A munkatervünkben szereplő előző testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
17. hét április 30 – május 2.
Kihirdettük a képviselő-testületi ülésen módosított rendeleteket és megkezdtük a határozatok végrehajtását.
A konyhai élelmezésvezető ismétlődő betegsége miatt sűrűn kell gondoskodnunk a helyettesítéséről. A szakszerű helyettesítés érdekében beiskoláztuk a Főzőkonyha főállású dolgozóját, aki vállalta a hétvégi képzések miatti állandó elfoglaltságot is. A képzés költségét a munkáltató állja, cserébe a munkavállaló a tízhónapos tanfolyam után 2014. december 31-ig köteles a feladatát ellátni.
A Fáy András utcában az ülés estéjén 14 méter hosszan megrongálták a frissen épített útszegélyt. A rongáló Ledniczky Tibor volt, aki az egyik Fáy utcai portán tárolta a hulladékszállításra használt konténereket. A rongálást elismerte. Kértük, hogy a még ott lévő konténereit szállítsa el haladéktalanul, hogy a helyreállítást követően ne sérüljön az útszegély.
A Monorvidéki Közbiztonsági Alapítvány részére nyújtott önkormányzati támogatásért cserébe 250 példány az „Internet vonzó, de veszélyes!” című kiadványt kaptunk az ünnepélyes monori átadáson. A kiadványokból 120 példányt átadtam az általános iskola részére, hogy belátásuk szerint a leginkább érintett kör részére juttassák el, avagy használják az oktatás részeként.
18. hét május 3 – május 9.
Makra Borbálával, a Pest Megyei Közművelődési Intézet igazgatójával tárgyaltunk a Faluházban. Igazgató asszony közreműködik egy megyei ellenőrzési programban, amelynek kapcsán néhány megyei és helyi sajátosságot beszéltünk meg.
Egyeztetést tartottunk az ivóvízminőség javítása érdekében benyújtandó pályázatunk ügyében. Néhány héten belül benyújtható a pályázat első ütemének teljes dokumentációja.
Szerdánként tartunk kooperációt a települési úthálózat fejlesztési és felújítási programjának megvalósítása kapcsán. A kooperációk rendszeres résztvevői a beruházó, a kivitelező, valamint a tervező és a műszaki ellenőr társaság képviselői. Az aktuális helyszíni szemle a szegélyépítés Fáy utcai befejezését tudta konstatálni, valamint meghosszabbítottuk két-két méterrel a Dózsa György utcai szegélyt az útcsatlakozás után.
Elkészült a költségvetési rendelet elfogadása után megrendelt urnafal. A ravatalozó környezetének rendezése a második félév első hónapjaiban esedékes, azzal együtt készül el az urnafal körüli járda is.
Megkezdődött a József Attila utca útszegélyének építése.
19. hét május 10 – május 16.
Az ÉMÁSZ megbízottaival tartottunk helyszíni szemlét több fejlesztési területen. A Dózsa György utcai (volt bikaistálló) sorház áramellátását, a Szemők Balázs tér környezetében tervezett hálózat-felújítást, valamint a Jókai utcai és a Deési Pál utcai középfeszültségű hálózat összekötését valósítja meg a közeljövőben az áramszolgáltató (hálózati engedélyes), amelynek műszaki előkészítése folyik.
Az Arató házaspár, a Kölcsey Ferenc és a Vár utcában épült az útszegély. A Vár utcai szakasznál csapadékosabbra fordult az időjárás. Nehezebben haladtak, majd a Kölcsey utca és az Arató házaspár utca sarkához érve felfüggesztették az útszegély építését. Sajnálatos körülmény, hogy a szárazabbra forduló időjárás mellett is csak késve indulhat újra a szegélyépítés, mert az építőmunkások többsége a Sajó mellől utazott ide dolgozni, de nem tudnak az árvíz miatt azonnal munkába állni.
Többszöri sikertelen kezdeményezés után a Községházán egyeztettünk a Szőke Ferenc utca és a 0115/13 hrsz-ú külterületi út sarkán lakóval a jogtalan területhasználatáról. Az egyeztetés másnapján helyszíni szemlén állapítottuk meg a telekhatár valós helyét a korábban elhelyezett földmérői cölöpök segítségével. A túlépítőnek június végéig el kell bontania a kerítést.
20. hét május 17 – május 21.
A Kövál Zrt. elégtelen munkavégzése miatt beszakadt a Fáy utca a hulladékszállító autó alatt. A Kövál főmérnökét értesítve a helyszínen egyeztettük a sorozatos hiányosságokat és az aktuális következményt. Főmérnök úr személyes irányítása mellett állították helyre a beszakadt úttestet.
A Korzó Stúdió tájépítészeivel egyeztettük a településközpont tervezésének munkaközi anyagát, valamint az önkormányzatnál fellelhető közműterveket. A korábbi szakhatósági és szolgáltatói egyeztetések eredményeképp a Jókai utca elején tervezik elhelyezni a településközponti buszmegállókat, mivel a Volánbusz nem emelt kifogást a központi buszforduló tervezett megszüntetése ellen.
Az útügyi koordináció alkalmával nem csak az elkészült területeket tekintettük át, hanem előkészítettük a harmadik ütem szerződésének módosítását, illetve a negyedik ütem munkaterület-átadását.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2010. május 21.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2010. május 27-én tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2010. április 29-én megtartott ülésen adtam számot. Az utolsó ülés döntéseinek végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
79/2010. (IV.29.) sz. határozat
A határozat végrehajtására a soron következő előirányzat módosítás alkalmával kerülhet sor.
81/2010. (IV.29.) sz. határozat
Az összefoglaló jelentés elfogadásáról a Vincent Auditor a határozat 1 pld-ának megküldésével május 3-án értesült.
82/2010. (IV.29.) sz. határozat
A határozatról a TÖKT elnöke és munkaszervezet vezetője a határozat 1 pld-ának megküldésével május 3-án értesült.
83/2010. (IV.29.) sz. határozat
A Közbeszerzések Tanácsa részére az összegzés, az azt elfogadó határozattal együtt e-mailben május 3-án megküldésre került.
84/2010. (IV.29.) sz. határozat
Somogyi Józsefné a kt-döntésről május 3-án értesült. Megkeresésében tájékoztatta a Képviselő-testületet, hogy a vásárlási szándékától eláll. Újabb kérelmét az ülés egyebek napirendi pontjai között terjesztem Képviselőtársaim elé.
85/2010. (IV.29.) sz. határozat
Az alapító okirat módosításához kapcsolódó jelentési kötelezettségünknek a MÁK részére eleget tettünk. A módosításról az alapító okirat egy példányával értesült a Gólyafészek Óvoda, és a Rehabilitációs Bizottság is (Cegléd). A KIR felé történő továbbításra felkértük az intézményvezetőt.
86/2010. (IV.29.) sz. határozat
A helyi gyermekvédelmi tevékenységről szóló tájékoztató elfogadásáról a CSASE beszámoló elfogadását tartalmazó határozattal együtt értesítettük a megyei gyámhivatalt.
87/2010. (IV.29.) sz. határozat
A haszonbérleti szerződés megkötésére sor került.
88/2010. (IV.29.) sz. határozat
A vis maior támogatási igényünkhöz a határozatot pótlólag megküldtük a két illetékes hatóság részére.
91/2010. (IV.29.) sz. határozat
A döntésről Edőcs Tamás és Mocsáry Emma a határozat 1-1 példányának megküldésével értesült.
92/2010. (IV.29.) sz. határozat
A döntésről Németh Klára a határozat 1 pld-ának megküldésével értesült. Az időközben megérkezett számlát önkormányzatunk kiegyenlítette, a megállapodás megkötése a részletfizetésre vonatkozóan folyamatban van.
93/2010. (IV.29.) sz. határozat
Németh Tamás a döntésről és a további teendőkről a határozat egy példányának megküldésével értesült. A határozat végrehajtásaként előkészített dokumentum az ülés előterjesztései között megküldésre kerül.
A 2010. április 29-én hozott képviselő-testületi határozatok közül az alábbiak nem igényeltek végrehajtási intézkedést:
78/2010. (IV.29.) sz. határozat /Napirendi pontok elfogadása/
80/2010. (IV.29.) sz. határozat /Polgármesteri jelentés elfogadása/
89/2010. (IV.29.) sz. határozat /előterjesztett határozati javaslat elutasítása/
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2010. május 17.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2010. (V. 27.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: a határozat további intézkedést nem igényel