E6. napirendi pont
Előterjesztés
a képviselő-testület 2010. május 27-én megtartandó rendkívüli ülésére
Tárgy: Javaslat a szociális-karitatív gyermeküdültetés támogatására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Iktatószám: ……/2010.
Tisztelt Képviselő-testület!
A Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány tájékoztatta önkormányzatunkat, hogy a megye települési önkormányzataival összefogásban idén 18. alkalommal szervezi meg a szociális-karitatív táborát, melynek célja, hogy a megyében élő hátrányos helyzetű gyermekeknek lehetőséget biztosítson egy Balaton parti nyaralásra, táborozásra.
Önkormányzatunk az elmúlt év során is részt vett a „Először a Balatonnál” programban, s a 90/2009. /V.14./ számú határozatával 5 gombai kisgyermek részére tette lehetővé, hogy a Balaton mellett töltsön el egy hetet. Az Alapítvány 2010-ben ismét vállalta a szociális-karitatív gyermeküdültetés szervezését és támogatását. A táborba eljutó gyermekek - a bizottsági- és intézményi egyeztetést követően - ötödik osztályt végzettektől hetedik osztályt végzettekig tartozó korcsoportból kerülhetnek ki.
Fontos szempont, hogy olyan gyermekek jussanak el így a Balatonhoz, akik számára családjuk nehéz anyagi, szociális helyzete miatt semmiféle más táborozási lehetőség nem adódik. Az Alapítvány javaslata szerint, amennyiben lehetséges, a tábort jutalomként célszerű felajánlani olyan gyermekeknek, akik tanulmányi eredményeikkel, példás magatartásukkal megérdemlik a lehetőséget.
Az üdülés idejét az Alapítvány 2009. augusztus 20-tól 26-ig határozta meg, helye az Alapítvány Zamárdi Gyermek- és Ifjúsági Tábora.
A táborozás tervezett költsége gyermekenként 33.000.- Ft. A költségekből 18.000,- Ft-ot az Alapítvány vállal, míg a további 15.000,- Ft-ot a települési önkormányzattól várják hozzájárulás címén. A tájékoztató szerint az alapítványi támogatás a szállásdíjat, a tábor vezetőségének költségeit a programokhoz történő hozzájárulást tartalmazza. A tábor kiadásaihoz használják fel továbbá a segítő állampolgárok személyi jövedelemadója 1 %-ainak támogatását, mely 2009-ben 207.317,- Ft volt. Az önkormányzati támogatás fedezheti a gyermekek úti- és étkezési költségeit, valamint a programok egy részét. A hozzájárulás megítélése esetén erről az Alapítvány az önkormányzat részére számlát küld.
Igenlő válasz esetén egy adatlapot kell az Alapítvány részére 2010. június 5-ig eljuttatni. A tábor befogadó képessége korlátos, így az igények összegzése után jelez vissza az Alapítvány, hogy településünkről hány személyt tud fogadni. A résztvevő gyermekek adatait csak ezt követően kérik majd. Településenként legfeljebb 6 gyermek meghívására lesz lehetőség.
Javaslom a Tisztelt Képviselő-testület számára, hogy hat gombai gyermek üdültetéséhez biztosítson az általános tartalék terhére hozzájárulást.
Kérem Képviselőtársaimat, hogy az előterjesztésben foglaltakat megvitatni, javaslataival, észrevételeivel kiegészíteni, s a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Gomba, 2010. május 24.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…../2010. (V.27.) képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány felhívása alapján a szociális-karitatív gyermeküdültetés szervezéséről szóló tájékoztatóját és az alábbi döntést hozta:
1. A Képviselő-testület támogatja a Pest megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány „Először a Balatonnál” mottójú szociális-karitatív gyermeküdültetésének szervezését.
2. A Képviselő-testület ….. gombai gyermek táboroztatásának költségéhez járul hozzá összesen ……. Ft összegben az általános tartalék terhére.
3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány által rendelkezésre bocsátott adatlap kitöltéséről, és benyújtásáról gondoskodjon.
4. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az oktatási intézmény javaslata alapján soron következő ülésre készítsen javaslatot a táborozásba bevonható gyermekek személyéről.
Határidő: 1-3. pont esetében: 2010. június 5.
4. pont esetében: értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester