1. napirendi pont
Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
2010.43–45. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársaim!
A munkatervünkben szereplő előző képviselő-testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
43. hét október 29 – október 31.
Kihirdettük a képviselő-testületi ülésen módosított költségvetési rendeletet, valamint a lakcímrendeletet és megkezdtük a határozatok végrehajtását.
A faluház két hónapos üzemeltetésére jóváhagyott szerződést megkötöttük.
Pénteken és szombaton beemelték az összes előre gyártott betonelemet a rendezvényház szerkezetébe.
44. hét november 1 – november 7.
Megkezdődött a Deési Pál utcai járdaszakasz építése. A korábban megrendelt, valamint kifizetett szegélyek és térkövek leszállítása megtörtént, amelyek nagy része a héten a helyére is került.
A He-Do Kft. képviselőjével áttekintettük a járdaaszfaltozás munkaterületét és meghatároztuk az aszfaltozáshoz szükséges elvégzendő előkészítő munkákat. A járdaalap javítását folyamatosan végezzük, az aszfaltozás – a tervek szerint – november 15-én kezdődik el.
Leltár szerint átadtuk a Faluházat a szerződött üzemeltetőnek, amellyel egy időben lecseréltük a könyvári és a faluházi bejárati ajtó zárjait. Az üzemeltető folyamatosan egyeztet a település intézményeinek, szervezeteinek vezetőivel a december 31-ig terjedő időszak programjairól.
Megtartottuk a rendezvényház-építés heti kooperációját, amelyen az építési területről nyíló lakást használatra átadtuk. Megkezdődött a homlokzati falak vázszerkezetének szerelése, amely által az épület méretei már láthatóvá váltak.
A Kövál Zrt. elnök igazgatója és főmérnöke jelenlétében tisztáztuk az Ady Endre utca 3. számú ház előtti csőtörés elmaradt helyreállítási feladatait. A Zrt. képviselői vállalták – ha el nem is ismerték – a szükséges beavatkozás elvégzését.
A Kölcsey Ferenc utca és a Patay József utca közötti partszakadásnál készülő támfal nagy részénél elérték a tervben meghatározott magasságot, így már csak a befejező munkák vannak hátra, valamint a Patay József utcai folyókaépítés.
Pénteki napon szabadságomat töltöttem, a településen zajló munkálatokat Tasi Péter alpolgármester felügyelte.
45. hét november 8 – november 12.
Megtartottuk a rendezvényház-építés heti kooperációját, amelyen statikus tervező jelenlétében határoztuk meg a zsaluzott támfal hibáinak kijavítását, valamint az épület vízszintes fa tartószerkezeteinek elhelyezési feltételeit. Apró módosításokat hagyott jóvá a statikus és a műszaki ellenőr az oldalfalak vázszerkezetének merevítésében, valamint ellenőrizték a fatartók elhelyezéséhez szükséges helyszíni hegesztéseket.
Ismételten kooperációt tartottunk a rendezvényház belső födémszerkezetének építése kapcsán, amelyen a műszaki ellenőr a korábban módosított szerkezeteket is ellenőrizte beépítés előtt.
Szank községben vettünk részt a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének szervezésében megvalósult Falu- és tanyagondnoki találkozón. Az előadók között Ghyczhy Gellért, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője sajnos csak annyit árult el a szolgálat 2011-es finanszírozási terveiből, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem csökken a normatíva, mivel a falu- és tanyagondnoki szolgálat mára „megkerülhetetlen tényezővé vált” a politikusok számára. Amikor a tanyabusz pályázati források iránt érdeklődött a hallgatóság, akkor – a kérdést nem visszautasítva – utalt arra, hogy a soron következő képzésen (Lakitelek, 2010. december 1-3.) Ángyán József államtitkár bizonyára választ tud már adni. (A találkozóknak mindig fontos eleme a település bemutatása, amelyet a fellépő gyermek, ifjúsági, felnőtt és nyugdíjas csoportok előadása mellett a közelmúlt fejlesztéseinek felsorolása jelent. A bemutató kisfilm után polgármester úr felsorolta a fejlesztéseket, amelyekkel összességében 900 millió forintot tudtak pályázni és nyerni. Egy 2500 lelkes Bács-Kiskun megyei [Dél-Alföldi régió] település számára ennyit hozott a 2007-13-as közösségi költségvetés, míg nálunk sajnos más a támogatási gyakorlat. Jól példázza a különbséget az, hogy míg mi csak hazai forrásból tudtunk támogatást kapni belterületi útfelújításra [2062 méterre ~19 milliót], addig Szank Község 1066 méter hosszú út kiépítésére 65% támogatási intenzitás mellett 54.953.564 Ft megítélt támogatáshoz jutott közösségi forrásból. A két utca felújításának vázolt műszaki tartalma sem érdektelen: „A tervezett útburkolat szélessége 4,5 m melyhez mindkét oldalon 1,5 m széles útpadka csatlakozik”. Nem volt olyan fejlesztés a településen, amelynek bemutatásakor ne tudták volna hozzátenni, hogy támogatásból valósult meg. Jelenleg egy biogáz-erőmű épül a községben.)
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2010. november 12.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2010. november 18-án tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2010. október 28-án megtartott ülésen adtam számot. Az utolsó képviselő-testületi ülés döntéseinek végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
195/2010. (X.28.) |
Iránymutatás a lakásrendelet tervezetének előkészítéséhez |
A vagyongazdálkodási koncepció kiegészítése jelen ülés 6. napirendi pontjaként került meghatározásra. |
196/2010. (X.28.) |
Iránymutatás a helyi forgalomkorlátozásra vonatkozó rendelet tervezetének előkészítéséhez |
A rendelet tervezete az ülés 5. napirendi pontjaként került ismét előterjesztésre.
|
197/2010. (X.28.)
|
Főépítészi beszámoló elfogadása |
A beszámoló elfogadásáról a társult települési főépítész írásban is értesült. |
198/2010. (X.28.) |
HÉSZ módosítás kezdeményezése |
A tervező iroda által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat a véleményező szervek részére továbbítottuk. |
199/2010. (X.28.) |
Bérleti díjak meghatározása 2011. évre (helyiségek) |
A bérlők a bérleti díj emeléséről értesültek. |
200/2010. (X.28.)
|
Bérleti díj meghatározása 2011. évre (KÖVÁL) |
A bérlő a bérleti díj emeléséről értesült. |
201/2010. (X.28.) |
Temető-fenntartási hozzájárulás meghatározása 2011. évre |
A kegyeleti közszolgáltatót a hozzájárulás összegének emeléséről írásban értesítettük. |
202/2010. (X.28.) |
Közfoglalkoztatási terv előkészítése (2011) |
A szakmai iránymutatások ill. a munkaügyi központ tájékoztatása alapján 2011. évre közfoglalkoztatási terv jóváhagyására nincs szükség. |
203/2010. (X.28.)
|
Belsőellenőrzési terv elfogadása (2011) |
A belsőellenőrzési tervet a kistérségi társulás munkaszervezete részére továbbítottuk. |
204/2010. (X.28.) |
Általános iskolai tájékoztató elfogadása |
A tájékoztató elfogadásáról az intézményvezető írásban is értesült. |
205/2010. (X.28.)
|
Ingatlan értékesítés (Tetepuszta - 2000. évi döntés ismétlése) |
A tetepusztai ingatlan adás-vételi szerződésének megkötésére sor került, a vevő a vételár hátralékát és a meghatározott kamatot megfizette. |
206/2010. (X.28.) |
Üzemeltetési szerződés jóváhagyása (közművelődés) |
Az üzemeltetési szerződés megkötésére a határozatba foglalt felhatalmazás alapján sor került. |
207/2010. (X.28.) |
Helyzetelemzés jóváhagyása (üllői) |
A vonatkozó képviselő-testületi határozatot üllőre haladéktalanul továbbítottuk. |
A 2010. október 28-án hozott képviselő-testületi határozatok közül az alábbiak nem igényeltek végrehajtási intézkedést:
179/2010. (X.28.) |
Napirendi pontok elfogadása |
A határozat végrehajtást nem igényel |
180/2010. (X.28.) |
Polgármesteri jelentés elfogadása |
A határozat végrehajtást nem igényel |
181/2010. (X.28.)-tól 194/2010. (X.28.)-ig |
bizottságok alakulása |
A határozatok külön végrehajtást nem igényelnek |
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2010. november 11.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos sk.
polgármester
Határozati javaslat
…/2010. (XI. 18.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: a határozat további intézkedést nem igényel