1. napirendi pont
Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
2010.36–37. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársaim!
A munkatervünkben szereplő előző képviselő-testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
36. hét szeptember 10 – szeptember 11.
Kihirdettük a képviselő-testületi ülésen módosított költségvetési rendeletet és megkezdtük a határozatok végrehajtását.
37. hét szeptember 12 – szeptember 17.
Előzetes helyszíni bejárást tartottunk a rendezvényház építésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertes építési ajánlattevőjével. A meghatározott feladatokat a hivatali karbantartó és a tanyagondnok irányításával a közcélú foglalkoztatottakkal együtt folytattuk. A munkaterület átadásának előkészítése kapcsán egyeztettünk az ingatlanban lakást bérlőkkel, hogy az udvart, illetve az udvaron található raktárt tegyék szabaddá. A munkaterületen lévő építmények elbontása megtörtént, a fákat kivágtuk.
A rendezvényház kivitelezése miatt szükséges fedezetkezelői számla megnyitása iránt intézkedtünk a Magyar Államkincstár illetékeseinél. A fedezetkezelői számlát megnyitották.
A Korzó Tervezési Stúdió által elkészített településközponti vázlatterveket a cég képviselője leszállította, a tervek a szerződésben rögzítettek szerint átadásra kerültek.
A He-Do Kft-vel az első konzultációs szakasz alapján megkötött V. és VI. útfelújítási ütem műszaki átadás-átvételi eljárását lezártuk. Az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi úthálózat járható minőségű. A csapadékvíz-elvezetést folyamatosan ellenőrizzük.
Sárosi Norbert cégvezető úr beruházási ajánlattal kereste meg Gomba Község Önkormányzatát. A rövid beszélgetés alapján megküldött projektajánlatot a tájékoztatómhoz mellékelem.
Megkötöttük a rendezvényház építésének I-IV. részajánlatokra vonatkozó építési szerződéseit. A munkaterület átadására 2010. szeptember 20-án 9 órakor kerül sor.
Befejeződött a Községháza belső festésének újabb szakasza. Hétfőtől megújult irodában fogadja az ügyfeleket az adó-, a szociális- és a gyámügyekkel foglalkozó köztisztviselő.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre. Köszönöm a tájékoztatóim elolvasását.
Gomba, 2010. szeptember 17.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester