1. napirendi pont
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársam!
Az előző képviselő-testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
47. hét 2012. november 23 – november 25.
Kihirdetésre kerültek az előző ülésen elfogadott önkormányzati rendeletek és megkezdtük a képviselő-testületi ülésen hozott határozatok végrehajtását.
A Kenyeres-kert látogatóbarát fejlesztése című pályázatunk végrehajtásának megkezdéseként elültetésre került a vadgesztenyesor meghosszabbítása, 3 pár többször iskolázott facsemete. A kivitelezést a legjobb ajánlatot adó Pro Natura Kert Kft. végezte el a pályázati költségvetésen belüli értéken.
48. hét 2012. november 26 – december 2.
Két napon keresztül szabadságomat töltöttem.
A He-Do Kft. megkezdte a sportpálya szegély-építését, majd az ágyazat készítését.
Egyeztetésre került a sportpálya-építés harmadik közreműködőjének munkakezdése. A Sétakert Kft. elsőként a kosárlabda palánkok oszlopait, valamint a kézilabda kapuk fogadószerkezetét helyezte el, hogy később az ágyazat-építést és a burkolatkészítést ne akadályozza.
A játszótér egy éves garanciális bejárását tartottuk. A jegyzőkönyvben rögzítettük a közlekedési felületek vízelvezetési feladatait, amely a játszótérről kívülről érkező csapadékvíz-elvezetéssel kezdődik. A jegyzőkönyvben rögzített szükséges növénycseréket még azon a héten leszállította a kivitelező. A játszóeszközökkel kapcsolatos kifogások – az év közben történt javítások miatt – kizárólag egy-két alkatrész cseréjét rögzítették. A játszótéri utcabútorok festését a következő tavasszal el kell végezni.
A Hajt-A Csapat Egyesület munkaszervezetének tagjai a Gombai Polgármesteri Hivatal épületében vették át a Strázsa – Felső-Tápió Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől a felszámolás alatt lévő kft. eszközeit, amelyek a vidékfejlesztési támogatásokból kerültek beszerzésre. A részleges átadást követően az átadás a következő héten folytatódik.
Détári-Lukács Ágnes művelődés-szervezővel egyeztettem a decemberi programokat, valamint közöltem vele a közművelődési terület átszervezésének terveit. A 2013 tavaszán megnyíló IKSZT merőben új feladat-ellátási helyet és kötelezettséget is jelent az önkormányzat számára, amellyel a jelenlegi művelődés-szervezői működés költségvetési szempontból nem egyeztethető össze.
Pest megye 186 polgármesterének küldtem meg a 242/2012. (XI.22.) számú határozata alapján a régiós elszakadás támogatására szóló megkeresést. Az elektronikus levelek átvétele folyamatos, már a megküldés napján is született támogató önkormányzati döntés, és sorra veszik napirendre a kezdeményezést.
A Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Pénzügyi Bizottsági ülését vezettem, majd a Társulási Tanács ülésén vettem részt. Az ülésen elfogadtuk a harmadik negyedévi költségvetési tájékoztatót és a költségvetési határozat módosítást, valamint újabb társulási megállapodást véglegesítettünk. A Társulási ülés keretében felhívtam a kistérség polgármestereinek figyelmét a régiós elszakadásról megküldött megkeresésre, és kértem a téma települési napirendre vételét és támogatást.
A KEOP 7.1.0 ivóvizes előkészítő pályázatunk állását egyeztettük, valamint a nyilvánossági feladatokat készítettük elő. Az első kifizetési kérelmünket meg kell ismételnünk, mert még a nyilvántartási rendszerben nem sikerült külön-választani az önkormányzati és polgármesteri hivatal azonosító számain futó regisztrációt. A benyújtott tanulmány alapján megérkezett a módosítási és kiegészítési felhívás, amellyel együtt a továbbtervezésre és az engedélyeztetésre is lehetőséget kaptunk.
A több éve használaton kívüli „szökőkutat” bontattuk el a Kossuth téren.
Az úgynevezett szőlészeti út állapotával kapcsolatos megkeresés érkezett a Tápió-Vin Kft-től, valamint az ivóvíz-hálózatuk bekötő-vezetékét ajánlották fel térítés-mentesen az önkormányzatnak. Az út felületének javítására tett ajánlatuk alapján megállapodtam a kft. vezetőjével. Az önkormányzat közútkezelői feladatait közvetett módon, általuk láttuk el, az 1,6 km hosszú út repedéseinek bitumenes kitöltését 350 Ft értékben végezték el.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2012. december 3.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2012. november 22-én megtartott ülésen adtam számot. Az ülés óta hozott képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
228/2012. (XI. 22.)
A Rendezvényház emeleti szintjének világítására jóváhagyott pótelőirányzat kiemelt előirányzatok közötti átvezetését a tárgyi ülés költségvetési rendeletmódosítására előkészített előterjesztés, illetve módosító rendelet tartalmazza.
230/2012. (XI. 22.)
A koncepciót tartalmazó határozat alapján megkezdtük a 2013. évi költségvetés összeállítását. A határozathozatalt megelőzően tett szóbeli kiegészítés alapján jelen ülés egyebek napirendi pontján belül előterjesztés készül a főzőkonyha, illetve az étkeztetés feladatellátására jogszabályok által előírt létszámnorma alapján a létszámbővítésre.
231/2012. (XI. 22.)
Értesítettük Mészáros Terézia egyéi vállalkozót, hogy a Képviselő-testület hozzájárult az önkormányzat és közötte a kegyeleti közszolgáltatás ellátásra kötött határozott idejű szerződés 2013. február 28-i hatályú, közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez.
232/2012. (XI. 22.)
A kegyeleti közszolgáltatás ellátásra vonatkozó pályázati felhívást a községháza hirdetőtábláján, valamint a községi honlapon közzétettük.
233/2012. (XI. 22.)
A 2013. január 1. napjától érvényes bérleti díjak emeléséről az érintetteket értesítettük.
234/2012. (XI. 22.)
A DAKÖV Kft-t a vízmű-vagyon működtetésének átengedéséért fizetendő bérleti díj módosításáról a tájékoztató időpontjáig nem értesítettük. A 152/2012. (VII. 11.) képviselő-testületi határozattal jóváhagyott viziközmű bérleti-üzemeltetési szerződés V. rész 3.) pontja rögzíti a bérlő által alkalmazott - képviselő-testületi rendeleten alapuló - díjakat. Bérlő ezeket a díjakat csak törvényi rendelkezés alapján módosíthatja. A szerződés V. rész 4. pontja alapján a közműves ivóvízellátás díját - mely hatósági díj - a Magyar Energia Hivatal javaslatának figyelembevételével 2014. január 1-től a víziközmű-szolgáltatásért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény felhatalmazása szerint a bérlő a 2011. december 31-én alkalmazott bruttó díjhoz képest legfeljebb 4,2 %-kal megemelt mértékű díjat alkalmazhat. A DAKÖV Kft díjemelésre még nem tett javaslatot az önkormányzat felé. A szerződés V. rész 5. pontja alapján a szerződésben rögzített bérleti díjat szerződő felek egyoldalúan nem változtathatják meg. A bérleti díj közös megegyezéssel csak abban az esetben változtatható, ha a szerződés V. 3. pontjában rögzített viziközmű szolgáltatási díjak is változnak.
235/2012. (XI. 22.)
A közszolgáltatót a temetőfenntartási-hozzájárulás 2013. január 1-i emeléséről tájékoztattuk.
236/2012. (XI. 22.)
A Rendezvényházban alkalmazott bérleti- és szolgáltatási díjak emelésére vonatkozó javaslat kidolgozása első ízben 2014-ben válik aktuálissá.
237/2012. (XI. 22.)
A határozat végrehajtása folyamatos, a jóváhagyott minta alapján fog sor kerülni előszerződések megkötésére a Rendezvényházban tartandó esküvők és nagyobb családi események hely- és időpont foglalását követően.
239/2012. (XI. 22.)
A Bénye-Gomba közigazgatási határproblémával kapcsolatos földhivatali egyeztetésről az utolsó heti polgármesteri beszámolóban tudok tájékoztatást nyújtani, mert az egyeztetés jelen tájékoztató készítését követő időpontra van kitűzve.
240/2012. (XI. 22.)
A Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft részére a helyi iparűzési adóbevallások ellenőrzéséről készült ellenőri jelentés alapján készült intézkedési terv tudomásul vételét rögzítő határozatot továbbítottuk. Az intézkedési terv végrehajtása folyamatos. Az adóbírságok kiszabására sor került.
241/2012. (XI. 22.)
A Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Társulás Elnökét a társulási megállapodás módosításának elfogadásáról értesítettük.
242/2012. (XI. 22.)
A Budapest és Pest megye régiós szétválására vonatkozó kezdeményezést a pest megyei önkormányzatok részére eljuttattuk.
243/2012. (XI. 22.)
A Németh Zoltán és Németh Zoltánné által benyújtott fellebbezés elutasításáról az ügyfeleket alakszerű határozattal értesítettük.
244/2012. (XI. 22.) és 245/2012. (XI. 22.)
A Gomba-Bénye Gazdaegyesületet alakuló közgyűlésükön tájékoztattuk arról, hogy a Képviselő-testület hozzájárult a székhely bejegyzéshez, valamint az egyesület nevében a Gomba helységnév használatához.
246/2012. (XI. 22.)
A Gombai Polgárőr Egyesülettel a támogatási szerződést megkötöttük, a támogatás összegét az egyesület számlájára átutaltuk.
247/2012. (XI. 22.)
Dr. Schmidt Géza pénzügyi szakértőt a Képviselő-testület döntéséről értesítettük, a pénzügyi szakértői és a könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó megbízási szerződéseket az önkormányzat részéről aláírtuk.
250/2012. (XI. 22.)
A Papárkában kijelölt ingatlanok megvásárlása/megszerzése ügyében az egyeztetések és az eljárások előkészítése folyamatban van.
251/2012. (XI. 22.)
A 2012. évi költségvetésben kiemelt előirányzatként szereplő személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok kötelezettséggel nem terhelt kiadási előirányzatai felhasználására a határozatban foglaltak szerint a munkáltatói döntésekre sor került. A szükséges előirányzat módosítást a költségvetési rendelet módosítására előkészített rendelettervezet tartalmazza.
252/2012. (XI. 22.)
Aradi Bernadettet tájékoztattuk a Képviselő-testület értékesítésre, valamint eladási ár meghatározására vonatkozó döntéséről.
253/2012. (XI. 22.)
A Petőfi utca áttervezésének tanulmánytervét a benyújtott árajánlat alapján a Molnári és Társa Mérnöki Iroda Bt-től. a 165.000,- Ft + ÁFA ajánlati áron megrendeltük.
Végrehajtást nem igénylő határozatok:
226/2012. (XI. 22.) napirendi pontok elfogadása
227/2012. (XI. 22.) polgármesteri jelentés elfogadása
229/2012. (XI. 22.) I-III. negyedéves tájékoztató elfogadása
238/2012. (XI. 22.) főépítészi tájékoztató elfogadása
249/2012. (XI. 22.) telekadományozás elvetése
254/2012. (XI. 22.) napirendi pontok elfogadása
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2012. december 3.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2012. (XII. 13.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: azonnali
a határozat további intézkedést nem igényel