3. napirendi pont
Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
2013. 22-25. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársam!
A 2013. május 30-án megtartott képviselő-testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
22. hét 2013. május 31 – június 2.
Kihirdetésre került az előző ülésen elfogadott állattartási rendelet-módosítás és megkezdtük a képviselő-testületi ülésen hozott határozatok végrehajtását.
Tápiószelén, a HAJT-A Csapat Egyesület elnökségi ülésén vettem részt, ahol az UMVP III. tengely által finanszírozott 2012-es kiírású falumegújítási pályázatok voltak napirenden.
Üllőn vettem részt az új városközpont és új önkormányzati épület átadásán. Javaslom Képviselőtársaimnak, hogy nézzék meg az új városközponti területet.
A Civilházban vettem részt az „Éjszakai sokadalom” nevezetű interaktív világhálós vetélkedőben, amelyben az ország nyolc pontjáról nevezett (IKSZT-s) csapatok mérték össze talpraesettségüket, ötletességüket. Az este nyolc órakor kezdődő vetélkedőben kipróbálhatta a ház technikai adottságait a „Gombai betyárok” nevű kilencfős csapat (14 és 25 év közötti korosztály). A verseny a tervek alapján éjfélig tartott volna, de a másutt akadozó internet-feltöltés miatt később zárták csak le a vetélkedőt, és éjjel egy óra helyett háromnegyed három után tudatták az eredményt. Gombai betyárok másodikként végeztek. A vetélkedőt az Európai Ifjúsági Hét egyik elemeként rendezték meg.
Megrendeztük a „gombai kastélyok és kúriák egykori lakóinak családi találkozóját. A tervezett programról már a májusi ülést megelőzően tájékoztatást nyújtottam, amelyet maradéktalanul meg tudtunk valósítani. A két éve megrendezett találkozóhoz mérten is színvonalas előadásokkal megtöltött nap csak kevéssel több helyi látogatót vonzott, de a rendezvényteremben délutánra már 80 fős létszám felett voltunk, amelyből mintegy 50 fő volt vendég. Az egyik nagysikerű vendégelőadónk javaslatára előkészítjük az előadások anyagának nyomdakész változatát is, hiszen a belé fektetett munka és az értéke alapján mindenképp megfontolandó a megjelentetés akár önállóan, akár egy valódi gombai történelemkönyvvé bővítve.
23. hét 2013. június 3 – 9.
A nyári diákmunka közvetítésére készítik fel a Munkaügyi Központokat, amelyhez információkat gyűjtöttek az önkormányzattól is. Minden intézményre és az önkormányzat vonatkozásában is szándéknyilatkozatot adtunk a diákok fogadására.
Egy négyfős család tette le állampolgári esküjét a Községházán, a Nemzeti Összetartozás Napjának másnapján. Családi kötődés miatt választották helyszínül Gombát, de továbbra is a mai Románia területén laknak.
Megérkezett a kisajátítás folyamatában eljáró szakértő véleménye (199 eFt-ban határozta meg a kártalanítási összeget) mellett a földhivatali eljárás határozata, így a kártalanítási összeg megfizetésével lezárható az eljárás. A tulajdonosi bejegyzés után megkezdhető az út szelvényének szélesítése és a közműfejlesztés.
24. hét 2013. június 10 – 16.
A Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Jogi és Ügyrendi Bizottságának és Pénzügyi Bizottságának együttes ülésén vettem részt, amelyen a Társulási Megállapodás módosításának előkészítését tárgyaltuk. A bizottságok a Társulás nagymértékű változásához igazították az alapdokumentum tartalmát, hogy működőképes, még az eddiginél is „többcélúbb” szervezetet alapozzon meg.
Rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyaltuk a beadandó LEADER-pályázatokat, valamint egy támogatási kérelmet és egy árajánlatot.
Benyújtotta az önkormányzat a sportöltöző kialakítására szóló kérelem projekt-adatlapját, valamint benyújtásra került a kamerarendszer bővítését célzó polgárőrségi pályázat adatlapja is. A 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján benyújtható LEADER-pályázatok előkészítése során vált világossá, hogy a kéthetes beadási csúszás (június 3. helyett június 17-től nyújtható be pályázat) alapján a nyárbúcsúztatós pályázat már nem kerülhet elbírálásra a rendezvényig, a rendezés időpontjában még nem rendelkezhetünk támogató határozattal. A rendkívüli ülésen elhangzottak szerint szintén nem készültünk a felsőfarkasdi iskolaépület turisztikai fejlesztésére adatlapot benyújtani, mert sem építési terv, sem engedély nem áll rendelkezésünkre az engedélyköteles, funkcióváltással együttes komfortbővítéshez.
A HAJT-A Csapat Egyesület Helyi Bíráló Bizottságának ülésén vettem részt Újszilváson.
Beérkezett az Opi Clean Team Bt. válaszlevele a tisztázandó témákkal, amelyet egyebek napirendi pontban javaslok tárgyalni.
A Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ülésén vettem részt, amelyen egyetlen napirendi pontként csak a Társulási Megállapodás módosítását tárgyaltuk. A bizottságok együttes támogatásával előkészített tervezetet a Társulási Tanács módosítás nélkül elfogadta.
25. hét 2013. június 17 – június 21.
Önkéntes hiánypótlás során javított tartalmú projekt adatlapot, valamint további mellékleteket nyújtottunk be a sportöltöző kialakításának pályázatához. Az önkéntes hiánypótlással hamarabb kaphatunk támogató nyilatkozatot a pályázat elektronikus benyújtásához.
Megkezdődött az elfogadott ajánlat alapján a Bercsényi utca útjának szintbeli korrekciója.
Egy munkanapot szabadságon töltöttem.
A HAJT-A Csapat Egyesület Helyi Bíráló Bizottságának ülésén vettem részt Újszilváson.
A LEADER-pályázatok ügyében a HAJT-A Csapat felfüggesztette a projekt adatlapok befogadását, és nem hozott döntés a június 11-e után benyújtott adatlapok ügyében sem. Legkorábban a jövő heti ülésen születhet támogató döntés.
Az intézményvezetői pályázat elbírálása előtt meghallgatásra került az egyetlen pályázó.
Döntés született a KEOP-1.3.0/09-11-2013-0027 jelű ivóvíz-minőség javításra benyújtott kérelmünk támogathatóságáról. Az értesítés – amelyet mind a Képviselő-testülettel, mind a projektben részes társönkormányzattal tudattam – alapján a kérelemben megjelölt forrást megítélték, az önerő biztosítására kell kérelmet benyújtani a Belügyminisztérium felé.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2013. június 22.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2013. június 27-én tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2013. május 30-án megtartott ülésen adtam számot. Az ülésen hozott képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
153/2013. (V. 22.) képviselő-testületi határozat
A nonprofit kft alapításának előkészítése során a felügyelő bizottsági tagságra jelölt személyek szóbeli nyilatkoztatása megtörtént, a jelölést mindhárman elfogadták. Nyilatkozatuk alapján az alapító okirat tervezetében adataik feltüntetésre kerültek.
154/2013. (V. 22.) képviselő-testületi határozat
A házi-segítségnyújtás feladatellátásának megoldása érdekében a Monori Családsegítő Szolgálat intézményvezetőjével és Monor Város polgármesterével szóbeli egyeztetést folytattunk, valamint a társulás átalakulásának folyamatában – bizottsági megerősítéssel – kértük a feladatellátás társulási megszervezését. A házi-segítségnyújtás TÖKT által fenntartott intézménybe integrálása, vagy jelenleg működő intézmény fenntartói átvétele időigényes, de jogi akadálya nincs. Várhatóan 2014. január 1-től indulhat a társulási házi-segítségnyújtás.
155/2013. (V. 22.) képviselő-testületi határozat
A döntés értelmében a költségvetési rendelet módosítása, a beruházási terv, a vállalkozásfejlesztési koncepció és a közvélemény-kutatási kérdőív összeállítása halasztásra került a június 27-én tartandó ülésre. A határozat ellenében kérem, hogy a három témát a soron következő ülésen tárgyalja meg a Képviselő-testület, mivel a beruházási terv fedezete az iparűzési adó vizsgálata után lesz számszerűsíthető.
158/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A település egészségügyi szolgáltatói a beszámolók elfogadásáról írásban is értesültek.
159/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A polgármesteri hivatal beszámolójának elfogadásáról, valamint a Képviselő-testület elismeréséről a köztisztviselők apparátusi értekezleten kaptak tájékoztatást.
160/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
Az állattartási rendelet felülvizsgálatára vonatkozó előterjesztés a június 27-i ülésen kerül napirendre.
162/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A Gombai Polgárőr Egyesületet a tájékoztató elfogadásáról írásban is értesítettük.
164/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A döntés alapján a közalapítvány alapító okirat módosítása, egységes szerkezetbe foglalása megtörtént, a változásokról a társadalmi szervezetek nyilvántartását vezető bíróságot értesítettük.
165/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A Helyi Esélyegyenlőségi Program annak elfogadása érdekében a június 27-i ülés napirendi pontjai közé felvételre került.
166/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A Gomba – Bénye községek önkormányzatainak ivóvíz társulása társulási megállapodásának Képviselő-testület által támogatott módosításáról Bénye Község Önkormányzatát értesítettük kérve a szükséges döntés meghozatalát.
168/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft. cégbírósági bejegyzése érdekében ügyvédi meghatalmazás alapján Veresné dr. Kispál Ágnes bonyolítja a szükséges eljárást. A törzstőke a Kft. letéti számlájára átutalásra került. Az összességében 105 eFt illeték és eljárási díj befizetése szintén megtörtént. A költségvetést érintő előirányzat módosításokat a költségvetési rendelet módosítására előkészített előterjesztés tartalmazza. Kérjük annak keretében az indokolt kiadási előirányzatok fedezetét az általános tartalék terhére biztosítani.
171/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
Monor Város Rendőrkapitányság Kapitányságvezetőjét a közbiztonsági beszámoló elfogadásáról a képviselő-testületi határozat kivonatának megküldésével írásban is értesítettük.
172/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A közbiztonság megerősítése érdekében a lakossági kezdeményezésre összegyűlt aláírások csatolásával a döntés értelmében mind Monori Rendőrkapitányságot, mind a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, mind a Belügyminisztériumot tájékoztattuk kérve a körzeti megbízott létszám bővítését.
173/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A gyermekvédelmi beszámoló elfogadásáról a Monori Családsegítő Szolgálat intézményvezetőjét, a családgondozót és a szakmai felügyeleti szervet is értesítettük.
174/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A döntés alapján az intézményvezető a könyvtári feladatellátás átszervezése érdekében a szükséges intézkedést megtette, helyettesítő könyvtárost azonban a tájékoztató készítésének időpontjáig nem sikerült kinevezni.
175/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A képviselői mandátumról történt lemondás alapján a Helyi Választási Bizottság ülésén határozatot hozott, melyben megállapította, hogy Kiss Tibor 2013. május 31-i hatállyal történő lemondására tekintettel a megüresedő képviselői helyre a választáson elért szavazatok száma alapján elért sorrend szerint Petrik Zita lép. A Helyi Választási Bizottság felkérte elnökét, hogy határozatáról Petrik Zitát az ülést követően azonnal, valamint Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületét a munkaterv szerint soron következő, 2013. június 27-én tartandó ülésen tájékoztassa. Az ülés keretében kerülhet sor a HVB elnöke által a megbízás átadására, Petrik Zita eskütételére.
176/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A lóvontatású tűzoltókocsi adományozására vonatkozó döntésről a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltségét értesítettük.
178/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A felhatalmazás alapján a Hunland Farm Kft. részére a támogatói nyilatkozatot elkészítettük és az általuk benyújtandó pályázathoz a benyújtási határidő előtt rendelkezésre bocsátottuk.
179/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A döntés értelmében június 11-ére rendkívüli ülés összehívására került sor.
181/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A tetepusztai ingatlan tulajdonjog rendezése érdekében a képviselő-testületi döntésről Nagy Imrét tájékoztattuk. A szükséges földhivatali eljárás lebonyolítása érdekében a földmérővel a kapcsolatot felvettük.
182/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
A MOL helyi iparűzési adóbevallásának vizsgálatára árajánlatokat kértünk. A határozat végrehajtása folyamatban van. Az árajánlatok megérkezését követően a döntéshez kérni fogjuk a Képviselő-testület tagjainak véleményét.
183/2013. (V. 30.) képviselő-testületi határozat
Üllő Város Jegyzőjétől - a június 13-án történt személyes egyeztetés után kértem, hogy a már előre láthatóan fél éves időszak áthidalására a házi-segítségnyújtás Üllő Város Önkormányzatának intézménye által történő ellátására a szerződés tervezetét készítse el. Az Üllő város jegyzője által előkészített feladatellátási szerződést jóváhagyásra a június 27-i ülésre terjesztjük elő.
187/2013. (VI. 11.) képviselő-testületi határozat
A felhatalmazás alapján Szabó Gyula részére a támogatói nyilatkozatot elkészítettük és az általa benyújtandó pályázathoz a benyújtási határidő előtt rendelkezésre bocsátottuk.
188/2013. (VI. 11.) képviselő-testületi határozat
A Gombai Polgárőr Egyesület a településvédelmi kamerarendszer bővítésére a pályázati projekt adatlapot benyújtotta, az együttműködési megállapodás az önkormányzat és az egyesület között megkötésre került
189/2013. (VI. 11.) képviselő-testületi határozat
Az augusztusi nyárbúcsúztató megrendezéséhez a támogatási igény a LEADER pályázat keretében még nem került benyújtásra, az előkészítési fázisban van. A pályázatok befogadása azonban felfüggesztésre került.
190/2013. (VI. 11.) képviselő-testületi határozat
A sportöltöző befejezését biztosító támogatás iránti igényre vonatkozó projekt adatlapot benyújtottuk.
191/2013. (VI. 11.) képviselő-testületi határozat
A Bercsényi utcai út szintmódosításához szükséges munkálatokat Varga Attila vállalkozótól megrendeltük, a teljesítést a folyamatban lévő Kenyeres-kerti tereprendezési munkák után tudta megkezdeni.
Végrehajtást nem igénylő határozatok:
152/2013. (V. 22.) napirendi pontok elfogadása
156/2013. (V. 30.) napirendi pontok elfogadása
157/2013. (V. 30.) polgármesteri jelentés elfogadása
161/2013. (V. 30.) ingatlanvagyon alakulásáról szóló tájékoztató elfogadása
163/2013. (V. 30.) feladatfinanszírozás szakfeladatonkénti egyenlegéről szóló tájékoztató elfogadása
167/2013. (V. 30.) módosító indítvány elfogadása (GTÜ alapító okirat)
169/2013. (V. 30.) módosító indítvány elfogadása (rendőrséig beszámoló határozatához)
170/2013. (V. 30.) módosító indítvány elfogadása (rendőrséig beszámoló határozatához)
177/2013. (V. 30.) módosító indítvány elfogadása (Hunland Farm Kft támogató nyilatkozatához)
180/2013. (V. 30.) módosító indítvány elfogadása (tetepusztai ingatlan tulajdonjog rendezés)
184/2013. (V. 30.) napirendi pontok elfogadása zárt ülés
186/2013. (VI. 11.) napirendi pontok elfogadása
192/2013. (VI. 11.) GTÜ alapító okirat kiegészítés tudomásul vétele
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2013. június 21.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2013. (VI. 27.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: azonnali
a határozat további intézkedést nem igényel