11. napirendi pont
Előterjesztés
a képviselő-testület 2013. március 21-én megtartandó ülésére
Tárgy: Javaslat a beruházási terv elfogadására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Véleményező: valamennyi bizottság
Iktatószám: …/2013.
Tisztelt Képviselő-testület!
A 2007-ben elkészült és 2009-ben módosított Integrált Településfejlesztési Stratégiát (ITS) a Képviselő-testület a 38/2013. (I.24.) számú határozata alapján változatlan tartalommal alkalmazza tovább. Az említett határozat a 2013. május 30-i ülés napirendjére tűzi a beruházási terv elfogadását, és március 21-re kér prioritási sort a beavatkozások vonatkozásában.
Új beruházási terv készítése, prioritásainak meghatározása előtt érdemes az előző terv teljesülését áttekinteni. A Képviselő-testület utoljára a 2010. évre fogadott el beruházási tervet a 199/2009. (X.29.) számú határozatával, miután módosította az ITS-t. Az elfogadott tervben az ITS-ból szerepelt a
beavatkozások megvalósítása.
A terv bruttó 385 millió forintos beruházási javaslatot tartalmaz a 2010. esztendőre, amelyből a közút- és járdafelújítás (I/5. és I/10.) valósult meg a tervévben, valamint még a Rendezvényház építése is megkezdődött az ősz folyamán.
2010-ben még nem rendelkeztünk támogató határozattal a vidékfejlesztési pályázatainkra (csak a támogatási igényt tüntettük fel a táblázatban), így azokat megkezdeni sem tudtuk, ezáltal elhúzódott a terv végrehajtása. A tervből az I/15., illetve az I/16. beavatkozás nem tudott még megvalósulni a tervben szereplő összesen 8 millió forintos összeggel, a további 377 milliónyi beruházás napjainkig elkészülni látszik.
A terv nem tartalmazta a játszótérépítést (I/12. módosított változata), mivel a pályázati folyamatban a 2009-ben megkapott részben támogató határozatban nem szerepelt a játszótér létesítésének támogatása. A fellebbezésünk nyomán a támogatást megítélték, és a bruttó 34 millió forint értékű játszóteret a 2012. májusi gyermeknapon használatba vehették a gyermekek
Szintén nem tartalmazta a terv a Szemők Balázs tér tájépítészeti rendezését (II/11.) mert az akkori pályázati formában csak nagyon kis része valósult volna meg az elárusítóhely melletti térburkolatoknak. A végleges pályázati támogatás már a tér teljes burkolatára vonatkozik, amely mellé a Képviselő-testület a 200/2012 (X.09.) számú határozatával további 4 millió forintot biztosított a tér utcabútoraira, támfalaira, vízelvezetésére és növényzetére. A Szemők Balázs térrel határos Petőfi és Rákóczi utcai vízelvezetési és burkolatépítési munkák fedezetéül mintegy 8 millió forintot hagyott jóvá a Képviselő-testület 2012. évi eredeti és módosított előirányzatként.
A 2009-ben elfogadott beruházási terv teljesítésének előzetes értékeléseként kijelenthető, hogy a terv a következő beruházási terv elfogadásáig túlnyomó többségében teljesül. Fontos megállapítani a megvalósulást azért is, mert az ITS-ból csak a hiányzó beavatkozásokat kell a továbbiakban figyelembe venni. Az ITS három ütemre osztotta a megvalósítást, javarészt a 2007-2013-as közösségi költségvetési időszak ígéretes pályázati reményei alapján. A pályázati ígéretek magvalósulását feleslegesnek látom itt boncolgatni, a Képviselő-testület általánosan értékelt a 2012. november 22-én tárgyalt régiós különválási kezdeményezéssel. Az ITS mellékleteiben vázolt megvalósítási ütemek egyrészt kicsúsznak a tervezési időszakból, másrészt az ütemekre bontás is felborulni látszik. Mivel az eredeti ütemezés is tükrözött egyfajta megvalósítási sorrendet, így azt struktúrájában megtartani javaslom. Az előterjesztés mellékleteként kívánom szerepeltetni a 2009-ben felülvizsgált és módosított beavatkozási adatlapokat, valamint egy értékelő és ütemező táblázatot a beavatkozások megvalósítására. Az ütemeken belül – a táblázat alapján, előzetesen – értékelhető az ITS és az előző beruházási terv megvalósítása is:
I. ütem A 25 beavatkozás közül mindössze egy kezdődött meg 2010 előtt, és az sem teljesült napjainkig. 8 beavatkozás esetében történt beruházás 2010-2012. között, amelyből kettő fejeződött be (becsült költség összesen: 184 millió Ft). Kiemelendő még a 90%-ban elkészült Rendezvényház, valamint a 70%-os arányú járdafelújítás. Eredménynek értékelhető a régi iskolaépület felújítása, valamint az útfelújítással együtt tervezett felszíni vízelvezetés 50%-os készültségi szintje. Megkezdődött két Kenyeres-kerti beavatkozás (sportpályák, zöldterület) végrehajtása is, amelyek egyaránt 30%-os arányban készültek el.
II. ütem A 19 beavatkozásból 2010 előtt egy beruházás sem történt, de 2012 végéig 5 beavatkozásnál van folyamatban lévő kivitelezés, amely nagy részben függött a pályázati eredményektől.
III. ütem A 14 közül egyetlen beavatkozás esetében sem történt mindeddig beruházás, csupán a helyi vízmű építésének előkészítő pályázata jelenthet eredményt.
A már említett táblázat alapján teszek javaslatot a következő beruházási terv tartalmára. Az ITS mellékletében szereplő 58 beavatkozás közül 42 esetében javaslok beruházást az alábbi részletezéssel:
I. ütem A 25 beavatkozás közül 20 esetében látom esélyét a megvalósulásnak. Ebből egy (vagyis három adatlapon, részekre bontott) beavatkozás esetén nincs az önkormányzatnak feladata, de támogatást érinthet az iskola fejlesztése.
· Öt esetben megkezdett beruházás befejezését javaslom, mindegyiket elsődleges prioritással (I/2., I/5., I/12., I/14., I/16.).
- A Rendezvényháznál a tárolók befejezése mellett a rendezvényterem színpadi világítását és légtechnikáját, valamint az emeleti helyiségek kialakítását javaslom.
- A járdák felújítása helyett inkább új járdák építéséről kell dönteni a településközpontban, főként a Rákóczi úton.
- A sport-terület befejezése több támogatási forrásból és önerőből jelenleg is zajlik.
- A LEADER pályázatuk megvalósítása után újabb nagy területrész rendeződik a Kenyeres-kertben, amelyet folytatni javasolok.
- Az Egészségház korszerűsítése részben megtörtént 2008-ban amelynek befejezését javaslom.
· Három beavatkozás (I/3., I/6., I/7.) érinti az országos összekötő utak felújítását, így azokban az esetekben a központi finanszírozású beavatkozás mellett csak társfinanszírozó lehet az önkormányzat, így prioritási hatásunk nincs.
· A Rákóczi úton a járdaépítés mellett a főutca fejlesztése is megvalósul a már aláírt szerződés szerint (I/17.). A II/8. beavatkozás alapján megkezdett járdaépítés folytatása után lesz lehetőségünk kialakítani a hulladékgyűjtő szigetet (I/22.), amennyiben nem változnak az elvárások.
· A Kossuth tér rendezése (I/8.) megkezdődik a Civil ház környezetével, amelyet folytatni javasolok a Bajcsy-Zsilinszky út felé, ahogyan a Kisiskolától az Óvodáig terjedő szakasz rendezését (I/15.) a Községháza előkertjével együtt.
· A papárkai beavatkozások (I/18., I/19.) ügyében megtörténtek az első döntések, javaslom a cselekvési terv kidolgozását.
· A fűtőmű építése (I/24.) beavatkozás fontos része az energetikai törekvéseinknek és a Kenyeres-kert funkcionális kiterjesztésének is, így javaslom a beavatkozás előkészítését, megkezdését, ahogyan az ahhoz szükséges feltáró út kialakítását is (I/23.).
· További utcák aszfaltozását javaslom a költségvetési koncepcióban megfogalmazottak szerint, így el kell készíteni azok útfelújítási és vízrendezési terveit (I/9.).
II. ütem A következő időszak beruházási tervébe a 19-ből 15 beavatkozást javasolok szerepeltetni. Az ütem leglátványosabb szakasza még 2013-ban valószínű, mivel ekkor fejeződnek be a vidékfejlesztési pályázataink (II/5., II/9., II/10., II/11.), amelyekhez kapcsolódó önkormányzati beruházás is társult.
· A csapadék-elvezető rendszer felújítását (II/1.) folytatni javaslom a Rákóczi úton, hasonlóképpen a Kossuth téren is. Hasonlóképpen érinti a Rákóczi utat a járdafelújítás is (II/3., II/8.). A II/17. beavatkozás csak részben igényel önkormányzati fedezetet a megkötött megállapodás alapján, de a II/8. beavatkozással együtt javaslom elvégezni.
· A közutak felújítása még 2013. évben megtörténhet a keretmegállapodás alapján, így javaslom az I/9. beavatkozásban elkészítendő tervek alapján az útfelújítás folytatását (II/2.).
· A papárkai beavatkozások (II/6., II/7.) megkezdését javaslom a tervezés után.
· A II/13. beavatkozás végrehajtása érdekében javaslom megkezdeni a tárgyalásokat a Postával, amelyhez felhatalmazást, vagy delegáció kijelölését kérem.
· A Fáy András emlékház kialakítása (II/15.) címszó alatt javaslom a Rendezvényházzal egybeépített kisiskolai épületrész felújítását.
· Az I/8. beavatkozással együtt a Kossuth téri beruházások a II/18. és II/19. beavatkozásokat is célszerű megkezdeni.
III. ütem Az ütem beavatkozásai még szinte érintetlenek, de a felét javaslom szerepeltetni a beruházási tervben, amelyek közül a legnagyobbak az ivóvíz közművét érintik (III/2., III/4.).
· Az óvodai tornaszoba (III/5.) ügyében már két elutasított pályázati kérelemmel rendelkezünk 2009 óta. Legsürgősebb feladatnak a statikai felülvizsgálatot tartom, amelyet azonnal javaslok elvégezni, hogy megfelelően átgondolt és átdolgozott tervekkel készüljünk a megvalósításra.
· A Szutyoki lapost érintő két beavatkozás (III/9., III/10.) valamelyest elkezdődik a helyi vízbázis kialakításával, amelyet folytatni javaslok.
· A csapadékvíz-elvezető rendszer felújítását (III/11.) a Rózsa utcai útfelújítással együtt javaslom elvégezni.
· Az utcabútorok elhelyezése (III/14.) részben megvalósul a jelenlegi beruházásaink által, de folytatni is javaslom a pályázati területeken kívül is.
A felsorolt beavatkozások megvalósítási sorrendjének megállapításához három alapelv alkalmazását kérem a következő sorrendben.
A felsorolt alapelvek rögzítése után a csatolt mellékletben, négy csoportban javaslom a beavatkozások sorrendjét megállapítani.
1. csoport Prioritásokon felül áll, jelenleg már beruházási szakaszban lévő beavatkozások.
2. csoport Területileg kapcsolódó beavatkozások, amelyeket a finanszírozás függvényében kell elindítani.
3. csoport Pályázati támogatástól, illetve részben vagy egészben idegen beruházásoktól függő beavatkozások, amelyek megvalósításának idejét a támogatási szerződés(ek), vagy az idegen beruházások határozzák meg.
4. csoport Prioritási elvektől független de azonnal – belső összefüggések alapján – megkezdhető beavatkozások.
- Papárkai rendezés: programalkotás és megvalósítás.
- Útfelújítás: vízrendezéssel együttes tervezés és kivitelezés.
- Óvodai tornaszoba: statikai felmérés, tervezés és kivitelezés.
A beruházási terv teljes összeállítására még a bizottsági feladatkörben lévő részterületek is hatással vannak, de az alapelvek és a tartalom rögzítése után legkésőbb a 2013. április 11-én megtartásra kerülő ülésen a tervezetet javaslom jóváhagyni, hogy a közmeghallgatáson, illetve a közvélemény-kutatáson is végleges anyaggal tudjuk tájékoztatni az érdeklődőket.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megvizsgálni, véleményével, javaslatával kiegészíteni, s a határozati javaslatban foglaltakat támogatni szíveskedjen.
Gomba, 2013. március 17.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos sk.
polgármester
Határozati javaslat
…./2013. (III.21.) sz. képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a beruházási terv összeállítására beterjesztett javaslatot és az alábbi határozatot hozta.
1. A Képviselő-testület a beruházási terv beavatkozásait és prioritási csoportjait a határozat 1. és 2. számú mellékletei szerint fogadja el.
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
Határidő: azonnal