7. napirendi pont
E L Ő T E R J E S Z T É S
a Képviselő-testület 2013. március 21-i ülésére
Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Véleményező: Valamennyi bizottság
Iktatószám: 73/2013.
Tisztelt Képviselő-testület !
A december 13-án megtartott ülésen hozott 292/2012. (XII.13.) határozat rögzíti, hogy a Képviselő-testület önálló intézmény alapításával kívánja működtetni a Gomba, Kossuth tér 4. szám alatt kialakításra kerülő Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret. Megerősítve a decemberi döntést januárban határozatba foglalták a döntéshozók, hogy a működés érdekében nem alapítanak nonprofit kft-t. A 27/2013. (I. 24.) képviselő-testületi határozat a 292/2012. (XII. 13.) határozat 2013. március 31-ig történő felfüggesztéséről rendelkezik.
Az előzmények alapján előkészítettük az intézmény alapító okiratát. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (1) bekezdése hatalmazza fel a helyi önkormányzatot költségvetési szerv alapítására, az (5) bekezdés értelmében az alapító okiratot az alapító szerv adja ki.
Az alapító okirat tartalmát az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-a határozza meg, mely szerint az alapító okiratnak tartalmazni kell a költségvetési szerv
a) nevét, székhelyét, esetleges telephelyeit,
b) az alapításáról rendelkező jogszabály teljes megjelölését, ha az alapításról jogszabály rendelkezett,
c) közfeladatát és alaptevékenységét, továbbá ezek államháztartás szakfeladatrendje szerinti megjelölését, államháztartási szakágazati besorolását,
d) illetékességét, működési körét,
e) irányító szervének nevét, székhelyét,
f) gazdálkodási besorolását,
g) vezetőjének megbízási rendjét, és
h) a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölését.
Az előkészítés során figyelembe vettük a 65/2013. (II. 14.) határozatot, melyben a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Gomba, Kossuth tér 21. szám alatt lévő Rendezvényháznak, továbbá a Gomba, Kossuth tér 4. szám alatt lévő Civilháznak új elnevezést nem ad.
A közfeladat meghatározása során a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. §-ában foglaltakat tekintettük irányadónak, mely a közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatnak jelöli különösen - egyebek mellett -
- a kulturális szolgáltatást, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítását; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatását, a kulturális örökség helyi védelmét; a helyi közművelődési tevékenység támogatását;
- szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátásokat;
- sport, ifjúsági ügyeket;
- nemzetiségi ügyeket;
Az államháztartás szervezeteinek szakágazati besorolásakor a főtevékenység meghatározását a tevékenységekre jutó személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok együttes összege alapján kell elvégezni. Az intézmény 889900 Máshova nem sorolt egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül államháztartási szakágazati besorolását a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendelet 4. melléklete szerint határoztuk meg, mert az intézménynél foglalkoztatott közalkalmazottak személyi juttatásai és járulékai döntő arányban a 890505 számú, Helyi közösségi tér biztosítása, működtetése elnevezésű szakfeladaton tervezhető majd az intézményi költségvetésben.
A vezető megbízási rendjét azért rögzíti az alapító okirat tervezete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek (továbbiakban: Kjt.) a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet szabályai szerint, mert az alaptevékenységek szerint a legjelentősebb súllyal a 89-cel kezdődő szakfeladatok szerepelnek, amelyek a társadalmi összetartozás erősítését célzó közfeladatokat fogják csokorba.
A foglalkoztatottakra vonatkozó jogviszony megjelölését az egyes munkaköri feladatok határozzák meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény előírásain túl, hiszen az intézmény feladati palettája alapján
- a könyvtárosra a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendeletet,
- az intézményi takarítóra a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményeknél foglalkoztatottakra vonatkozó 77/1993. (V. 12.) Korm. rendeletet,
- az ifjúsági koordinátorra a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban a Kjt. végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendeletet.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalni, s a határozati javaslatban foglaltakat elfogadni szíveskedjen.
Gomba, 2013. március 15.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos sk.
polgármester
Határozati javaslat
…./2013. (III. 21.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az intézményalapításra vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:
1. Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a szociális és kulturális szolgáltatások, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítására, a kulturális örökség helyi védelmére, a helyi közművelődési tevékenység támogatására, szociális, gyermekjóléti szolgáltatásokra, sport- és ifjúsági ügyek támogatására, önállóan működő költségvetési szervet hoz létre 2013. május 1-i hatállyal - a határozat mellékletét képező alapító okirattal - Civilház néven és kijelenti, hogy az intézménybe átkerülnek a 910123 és a 910502 szakfeladaton kinevezett közalkalmazottak.
2. A Képviselő-testület felhívja a polgármestert, hogy a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervénél az 1. pontban meghatározott intézménynek a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéséről, adószámának igényléséről, fizetési számlájának megnyitásáról jogszabályban meghatározott sorrendben és határidőben gondoskodjon.
3. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az intézmény szervezeti és működési szabályzatát a soron következő ülésre készítse elő.
4. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a soron következő ülésre jóváhagyás céljából terjessze elő az intézményvezetői feladatok ellátására vonatkozó pályázati felhívást.
Határidő: értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
…../2013. (III.21.) sz. határozat 2. sz. melléklete
Okirat száma: …../2013.C
Alapító okirat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően az alábbi alapító okiratot adja ki:
1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye:
Megnevezése: Civilház – Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér
Rövid megnevezése: Civilház
Székhelye: 2217 Gomba, Kossuth tér 4.
Telephelyeinek neve és címe: Faluház 2217 Gomba, Petőfi Sándor u. 11.
2. Létrehozásáról rendelkező határozat:
……/2013. (III. 21.) képviselő-testületi határozat
3. Jogszabályban meghatározott közfeladata:
A Magyarország helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 7., 8. és 15. pontjai alapján a kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység támogatása, szociális, gyermekjóléti szolgáltatások, sport, ifjúsági ügyek támogatása.
4. Alaptevékenysége:
890505 Helyi közösségi tér biztosítása, működtetése
a) alaptevékenység szöveges meghatározása
A Biztos Kezdet Program beindítása és működtetése a településen, a helyi művelődési szokások gondozása, a könyvtári szolgáltatás biztosítása, a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása, helyi közösségek tevékenységének támogatása, városi rendezvények, ünnepségek szervezése, lebonyolítása.
b) államháztartási szakágazati besorolása
889900 Máshova nem sorolt egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
c) az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása
619000 Egyéb távközlés
680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
841191 Nemzeti ünnepek programjai
890114 A hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
890116 Romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok
890211 A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szolgáltatások fejlesztése, működtetése
890215 A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok
890216 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk
890221 Az időskorúak társadalmi integrációját, az aktív és méltó időskor megteremtését célzó programok
890302 Civil szervezetek program- és egyéb támogatása
890505 Helyi közösségi tér biztosítása, működtetése
890509 Egyéb máshova nem sorolt közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása
910123 Könyvtári szolgáltatások
910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk
910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése
931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás
5. Illetékessége, működési köre:
Gomba község közigazgatási területe
6. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, felügyeleti szerve:
irányító szerv neve: Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete
irányító szerv székhelye: 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. szám
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása
Önállóan működő költségvetési szerv
Pénzügyi gazdasági feladatait Gomba Község Polgármesteri Hivatala látja el.
8. Vezetőjének megbízási rendje:
Az intézmény vezetőjét Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati eljárás keretében nevezi ki közalkalmazotti jogviszonyba, és ennek keretén belül bízza meg vezetői feladatok ellátásával a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet szabályai szerint.
9. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:
Az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazottak, jogviszonyukat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a munkaköri feladatok ágazati jellegére tekintettel a végrehajtásáról szóló vonatkozó kormányrendelet szabályozzák.
Gomba, 2013. március 21.
P.H.
Lehota Vilmos
polgármester
alapítói joggyakorló szerv vezető aláírása
Záradék:
A Gomba Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a …../2013. (III. 21.) határozatával 2013. május 1-i hatállyal hagyta jóvá.
Gomba, 2013. március 21.
P.H.
Lehota Vilmos
polgármester
alapítói joggyakorló szerv vezető aláírása