3. napirendi pont
Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
2014. 12 – 14. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársam!
A 2014. március 20-án megtartott képviselő-testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet.
12 hét 2014. március 21 – március 23.
Kihirdetésre kerültek az elfogadott rendeletek és megkezdtük a képviselő-testületi ülésen hozott határozatok végrehajtását.
13. hét 2014. március 24 – március 30.
Az éves gyermekjóléti jelzőrendszeri értekezleten vettem részt, ahol a szolgálat helyi együttműködő résztvevőivel egyeztettük a fiatalkorúak védelmében lefolytatni szükséges folyamatokat.
Az április 26-án megrendezésre kerülő Egészség- és Sportnapot készítettük elő az érintettek részvételével. A nap sport vonatkozásában sajátos lesz, mivel aznap – habár szombat és munkaszüneti nap – az iskolásoknak kötelező tanítási nap lesz. Ebből következően szinte kizárólag az iskolás korosztályra koncentrálunk a program összeállításával. Az egészségügyi szűrővizsgálatok a szokásos módon lesznek megtartva a rendezvényteremben. A nap részletes programját tartalmazó plakátot április 11-ig állítjuk össze, és eddig a napig minden iskolás értesítőjébe is bekerülnek a fontosabb részletek.
Az országgyűlési választásokra készülve számtalan részfeladatot kell a polgármesteri hivatalban ellátni. A választás helyi lebonyolításában közreműködő választottak és megbízottak esküjének vétele az egyetlen kötelezettség, amely ezekből közvetlenül a polgármesterre hárul. A Képviselő-testület döntésének értelmében – egy kivétellel – minden tag és póttag letette az esküt és részt vett a felkészítésen.
A héten egy napot szabadságon töltöttem.
Rendkívüli ülésen döntöttünk a 1049/2 hrsz-ú, ú.n. Csőke-bolt megvásárlásáról és a Civilház bérleti díjának változtatásáról.
Megérkezett a 3113-as út műszaki átadás-átvételi eljárását lezáró értesítés a Magyar Közút NZrt. illetékeseitől. A jegyzőkönyv alapján a közútkezelő megyei forgalomtechnikai osztályának vezetőjétől rendkívüli forgalomtechnikai felülvizsgálatot kértem az érintett szakaszra.
14. hét 2014. március 31 – április 4.
A Goodwill Consulting Kft. pályázati tanácsadójával egyeztettük a gombai fejlesztési elképzeléseket, amelyek mellé finanszírozást kell találni a megállapodásban rögzített egy év időtartam alatt. Az I. világháborús emlékmű rekonstrukciójával kapcsolatos pályázat összeállítását végzik, az ahhoz szükséges alapdokumentumokat az önkormányzat szolgáltatja. A testvér-települési kapcsolatok erősítését célzó pályázat a nyáron kerül kiírásra. Az ú.n. Norvég támogatásból megvalósítható műemléki felújítás jelenleg viszont csak kulturális és kisebb részben turisztikai tevékenységet preferál, így a községháza műemléki felújítását nem, de erre is keresik a megfelelő forrást. A tanácsadók hívták fel figyelmünket a BM új támogatási rendeletére annak megjelenése napján, amellyel a közterületi kamerarendszerek kialakítását és bővítését kívánja a minisztérium támogatni. Mivel a Polgárőrség nem részesült a témában támogatásban, így az önkormányzati pályázat benyújtásáról szóló javaslatot az Egyebek napirendi pontban terjesztjük a Képviselő-testület elé.
Nem tudtunk szerződni az előző ülésen elhatározott zártkerti ingatlan-eladásról. Habár a meghatározott eladási árat elfogadta a kérelmező, a jelenlegi szabályozás alapján nem vásárolhat termőföldet. Az ügylet módosítását kezdeményzte a kérelmező, amelyet az Egyebek napirendi pontban terjesztjük a Képviselő-testület elé.
Aláírtuk a rendkívüli ülésen elhatározott ingatlan-vásárlásáról szóló adás-vételi szerződést. A rögzített ár 60%-át aláíráskor, a további 40%-ot 2014. május 9. napjáig utalja az önkormányzat.
A Volánbusz Zrt-től kapott értesítés alapján értesültünk, hogy nem kívánják használatba venni a felújított buszmegállókat az öböl kialakításának problémái miatt. A Volánbusz illetékese a helyszínen a négy közül egyetlen esetben jelezte, hogy még további beavatkozásra van szükség, így a közútkezelővel együtt az önkormányzatot is meglepte az értesítés. Nem elhanyagolható tény, hogy a Volánbusz Zrt-nek 8 napja volt a március 20-i átadási jegyzőkönyv lezárása után az kifogásainak megtételére, amely nem tartott be.
Helyszíni szemlét tartottunk a kirendelt szakértő jelenlétében a 606/2 hrsz-ú ingatlan részbeni kisajátításával kapcsolatban. Az önkormányzat részéről nyomatékosan kértük, a kisajátítás kártalanítási összeg meghatározásánál legyen figyelemmel arra a két tényre, hogy az önkormányzat meg kívánta vásárolni az egész ingatlant, de az eladók miatt az adásvétel nem jöhetett létre, valamint a kisajátítás után visszamaradó ingatlanrész értéke a beruházást követően meg fogja haladni az eredeti teljes ingatlan értéket a közterületi kapcsolat és a közművesítés miatt.
A Gyál Város Önkormányzata vezetésével működő konzorcium megkapta a támogató döntésről szóló értesítést (mellékelve) az ú.n. ASP pályázat kapcsán. A gombai és a mogyoródi pályázati részben nem támogatták a szerver felújítását, így a támogatási összeg ezen eszközök beszerzésére jutó forrással kevesebb. A megvalósítás részleteit a következő hetekben megtartandó konzorciumi ülésen egyeztetjük.
A pénzügyi szakértő ellenőrizte a 2013. évi költségvetés végrehajtását és az arról készített előterjesztést mellékleteivel együtt.
Az előkészített Gyermekétkeztetési Programot jelen állapotában nem terjesztem a Képviselő-testület elé, mivel a közeljövőben várhatóan megjelenik a területet szabályozó miniszteri rendelet, amely nagy részben befolyásolja a program tartalmát. Mivel a program bevezetésére a tanévkezdéskor van optimális esély, így a májusi tárgyalás még nem jelent csúszást a program elfogadásában.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre. Tájékoztatómhoz a bizottsági üléseken adom a Civilház azonos időszakra vonatkozó tájékoztatóját, mivel az intézmény vezetője továbbképzésen volt a héten. A fenntartói, valamint a közfoglalkoztatotti létszám munkájáról a GTÜ Közhasznú Kft. vezetője az ülésen tud beszámolni.
Gomba, 2014. április 5.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2014. április 10-én tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról legutóbb a 2014. március 20-án megtartott ülésen adtam számot. Az ülésen, valamint a 2014. március 27-én tartott rendkívüli ülésen hozott képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
59/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Az étkeztetés szolgáltatási önköltségeit a döntés alapján a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft alkalmazza.
60/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Az önkormányzat és a GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft között a megállapodás módosítására sor került.
61/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása alapján a törzskönyvi nyilvántartáshoz a szükséges dokumentumok megküldésre kerültek annak módosítása érdekében.
62/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A döntés értelmében az aljegyzői pályázati felhívás közzétételre került.
63/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése érdekében meghatározott eladási árak figyelembe vételével történik meg az érdeklődők tájékoztatása.
64/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Az ingatlanok eladását hirdető táblák kihelyezése folyamatban van.
65/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A Gombai Őszirózsák Nyugdíjas Klubot a döntésről értesítettük.
66/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Somogyi Józsefnét a döntésről írásban értesítettük.
67/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Miszlay Andrással a döntés értelmében a szerződéskötés előkészítésre került. Annak akadályára tekintettel azonban kérelmező a döntés módosítását indítványozta, melyre az egyebek napirendi pont keretében teszünk javaslatot.
68/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Szűcs Sándort a döntésről értesítettük, a haszonbérleti szerződés megkötése folyamatban van.
69/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Kálmán Andrást a döntésről írásban értesítettük.
70/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
Az önkormányzat nevében a támogatási igényt a Magyar Nemzeti Bank Ismeretterjesztési és Támogatási Bizottságához benyújtottuk.
73/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A módosító indítványok figyelembevételével a helyhasználati szerződés aláírását kezdeményeztük a Német Juhászkutya Fajtamentő Alapítvánnyal.
74/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A 93 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó szerződés megkötésének előkészítése folyamatban van.
75/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A 87 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó megállapodás megkötésének előkészítése folyamatban van.
77/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A közművelődési érdekeltségnövelő támogatás elnyerése érdekében a pályázat benyújtásra került.
78/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A döntés értelmében Medgyes-Nagy Istvánt a nyilatkozattétel érdekében megkerestük.
79/2014. (III. 20.) képviselő-testületi határozat
A döntés alapján az oktatási intézmény igazgatójával az egyeztetés folyamatban van a Rendezvényház lépcsőfeljárója alatti terület polcozása érdekében.
81/2014. (III. 27.) képviselő-testületi határozat
A 1049/2 hrsz-ú ingatlan megvásárlása érdekében az adásvételi szerződés megkötése megtörtént. A vételár első részletét a volt tulajdonos részére 60 %-os mértékben átutaltuk.
82/2014. (III. 27.) képviselő-testületi határozat
A döntésről a Civilház intézményvezetőjét tájékoztattuk.
Végrehajtást nem igénylő határozatok:
55/2014. (III. 20.) napirendi pontok elfogadása
56/2014. (III. 20.) polgármesteri beszámoló elfogadása
57/2014. (III. 20.) módosító indítvány elfogadása rendeletalkotáshoz
58/2014. (III. 20.) módosító indítvány elfogadása rendeletalkotáshoz
71/2014. (III. 20.) módosító indítvány elfogadása helyhasználati szerződéstervezethez
72/2014. (III. 20.) módosító indítvány elfogadása helyhasználati szerződéstervezethez
76/2014. (III. 20.) Civilház cafeteria szabályzat jóváhagyása
80/2014. (III. 27.) napirendi pontok elfogadása
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2014. április 4.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2014. (IV. 10.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: azonnali
a határozat további intézkedést nem igényel