4. napirendi pont
E L Ő T E R J E S Z T É S
a Képviselő-testület 2014. január 22-i soros ülésére
Tárgy: Javaslat a 35/2011. (II.24.) sz. határozattal jóváhagyott sportkoncepció módosítására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: dr. Veres Ildikó aljegyző
Véleményező: valamennyi bizottság
Iktatószám: 208/2014.
Tisztelt Képviselő-testület!
A 2011. február 24-én tartott ülésen fogadta el a Képviselő-testület az önkormányzat sportfejlesztési koncepcióját.
A koncepció jelenlegi módosítása figyelembe veszi az azóta eltelt időben átadásra került aszfaltozott kültéri sportpályán történő sportolási lehetőségeket, illetve célkitűzései között szerepel nemcsak a kiemelkedő tehetséggel bíró gyermekek versenysportban történő részvételének elősegítése, hanem a manapság divatos sportolási lehetőségek támogatása, ösztönzése is.
A koncepció képviselő-testület által elfogadása után a következő soros ülésre terjesztem be a sportfejlesztési programot, melyben a község hosszú és rövid távú – sporttal kapcsolatos - beruházási céljai kerülnek megfogalmazása, illetve számbavételre kerülnek a községben elérhető sporttal kapcsolatos időtöltések – különös tekintettel a tömegsportra, valamint a gyermekek sportéletben történő részvételére, valamint az Úri Községi Sportkörrel együtt megnyert pályázati támogatás felhasználására.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni, javaslataival, észrevételeivel kiegészíteni, s a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
Gomba, 2014. január 16. Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
…../2014. (I. 23.) sz. határozati javaslat
Gomba Község Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta a 35/2011. (II. 24.) sz. határozattal jóváhagyott sportkoncepció módosítására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:
1. A Képviselő-testület a 35/2011. (II. 24.) sz. határozatával jóváhagyott sportfejlesztési koncepciót módosítja, s azt a határozat 1. sz. melléklete szerinti egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel jóváhagyja.
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a módosított sportfejlesztési koncepció közzétételéről gondoskodjon.
Határidő: 2014. 01. 30
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
1. sz. melléklet
a ……/2014. (I. 23.) sz. határozathoz
Sportfejlesztési koncepció
I. Alapelvek
1. Gomba Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a testnevelés és sport tevékenység feltételeinek szabályozása során arra törekszik, hogy biztosítsa a közigazgatási területén lakó állampolgárok számára a megfelelő feltételeket a rendszeres testedzéshez. Az Önkormányzat lehetőségeihez mérten mindent elkövet, hogy a rendszeres testedzést szolgáló sport infrastruktúrát fejlessze.[1]
2. A testnevelés és a sport az önkormányzat által közszolgáltatásként működtetett humánszolgáltatási rendszer része, annak a többi alrendszerrel (oktatás, közművelődés stb.) egyenrangú eleme. Az Önkormányzat a sport fejlesztésének és támogatásának hatékonysága és koordinációja érdekében figyelembe veszi az oktatás, az egészségügy, a szociális, a községfejlesztési, környezetvédelmi, a közművelődési és más szabadidős ágazatok fejlesztési terveit és elősegíti a sport meghatározó szerepének kibontakozását a településen.
3. A testnevelés és sport részterületei egymással összefüggő, egymással kölcsönhatásban álló egészet képeznek, egyik terület fejlesztése sem indokolt a másik rovására.
4. Az Önkormányzat sportlétesítményei (labdarúgó pálya, bekerített kézilabda, kosárlabda és egyéb sporttevékenységre szolgáló aszfaltozott sportpálya a Kenyeres-kertben) nem lehet elkötelezett egyetlen vallás, világnézet vagy politikai irányzat mellett sem. A testnevelés és sporttevékenység gyakorlása során tilos bármilyen hátrányos megkülönböztetés, e koncepcióban rögzített jogok megilletnek minden személyt nem, kor, vallás, politikai, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyon, születési vagy egyéb különbségtétel nélkül.
Fő célkitűzések
1. Biztosítani kell a teremsportok számára a települési lehetőségeket.
2. Az Önkormányzat által fenntartott Gólyafészek Óvodában tovább kell bővíteni azokat az anyagi-, tárgyi-, személyi feltételeket, melyek biztosítják a gyermekek egészséges testi fejlődését és megalapozzák a testnevelés és sport értékeinek tartós beépülését a gyermekek értékrendjébe.
3. A testnevelés és sport rendszerét úgy kell működtetni, hogy értékei a lakosság egyre szélesebb körében érvényesüljenek, hozzájárulva a lakosság egészségi állapotának megőrzéséhez, illetve javításához, továbbá a szabadidő értelmes eltöltéséhez.
4. Az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények hasznosításáról, fejlesztéséről - figyelemmel a sport hosszú távú fejlesztési koncepciójára - gondoskodni kell.
5. A jelenleg még Úri Községi Sportkör elnevezésű sportegyesülettel karöltve – a látvány-csapatsportok támogatásának előnyeivel – kell beindítani a labdarúgás utánpótlás-nevelést. A 90 éves egyesülettel közösen törekedni kell további szakosztályok beindítására és támogatására.
6. Szorgalmazni kell a helyi sportegyesület, és azon belül szakosztályok létrehozását, buzdítva a sportolni vágyókat arra, hogy legyenek tagjai egy olyan közösségnek, mely az egészséget és a testmozgást szolgálja, valamint versenysportban történő részvételre lehetőséget ad akár önállóan, akár más egyesülettel együttműködve.
7. Ösztönözni kell azokat a kezdeményezéseket, melyek elsősorban a fizetőképes felnőtt lakosságot célozzák meg a testedzés divatos formáinak szolgáltatásszerű igénybevétele iránt (pl: zumba, aerobik, jóga stb.).
Figyelemmel kell kísérni, és sportpályafutásukat – anyagi lehetőségek rendelkezésre állása esetén - segíteni kell azon közoktatásban részt vevő gyermekeknek, akik – a szaktanár véleménye alapján valamilyen sportban kiemelkedő képességekkel bírnak.
Az országos sportpolitikai elveket a sportról szóló 2004. évi I. törvény fogalmazza meg :
Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól,hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, főiskolai-egyetemi sportól, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szól.
Az állam az ifjúság egészséges fejlődése érdekében biztosítja a közoktatás és felsőoktatás testnevelését és sportját, valamint az intézményen kívüli diáksportot. Az állam a szabadidősport és a diáksport támogatásával is előmozdítja a mozgás gazdag életmód elterjedését, a rendszeres testedzést.
A testnevelés és sport egyes részterületeivel kapcsolatos célok és feladatok
Nevelési - oktatási intézmények
1. Óvoda
- biztosítani kell az óvoda-pedagógusok szakirányú továbbképzésének feltételeit,
- meg kell valósítani a tartáshibák időbeni kiszűrését,
- sporteszközöket kell biztosítani az óvodai sportfeladatok ellátásához,
- pályázati támogatás igénybe vételével az óvodát tornaszobával kell bővíteni.
2. Általános iskola
- a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát fenntartó Gombai Református Egyházközség és az Önkormányzat között hatályos megállapodás szerint továbbra is ösztönözni kell a gyermekek délutáni szabadidős és sporttevékenységét,
- ki kell alakítani, illetve bővíteni kell a délutáni tömegsport rendszerét a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek tükrében,
- az Önkormányzat a rendelkezésére álló eszközökkel törekszik támogatni az iskolai sportolás tárgyi feltételeinek megteremtését.
A testnevelés és sport önkéntes, társadalmi szereplői
Civilszervezetek
- a községben tevékenykedő civil szervezetek, az Önkormányzat testnevelési és sportcéljaival összhangban végzett konkrét sporttevékenységük mértékéig jogosultak önkormányzati támogatás pályázati úton történő igénylésére
Kiemelten támogatandó sportágak és szakmai elvárások: [2]
- dzsudó utánpótlás-nevelés
- labdarúgás utánpótlás-nevelés
- kézilabda utánpótlás-nevelés
- kosárlabda utánpótlás nevelés
- birkózás utánpótlás nevelés
- görkorcsolya sportág szeretet kialakítása
- ping-pong sportág szeretet kialakítása
- tollaslabda sportág szeretet kialakítása
- jégkorcsolya sportág szeretet kialakítása
- floorball sportág szeretet kialakítása
- monocikli sportág szeretet kialakítása
- lovaglás sportág szeretet kialakítása
- úszás sportág szeretet kialakítása
Sportlétesítmény-fenntartás, -működtetés, -felújítás, -fejlesztés
1. Sportlétesítmény:
- labdarúgó pálya a Kenyeres-kertben
- kézilabda és kosárlabda pálya a Kenyeres-kertben[3]
2. Létesítmény-fenntartás, -működtetés
- az 1. pontban felsorolt sportlétesítmények fenntartásáról és működtetéséről az Önkormányzat megállapodás alapján gondoskodik. Cél a meglévő sportlétesítmények rendszeres és megfelelő karbantartása, állagmegóvása, és lehetőség szerinti fejlesztése, bővítése.
3. Létesítmény-fejlesztés
- a Kenyeres-kertben lévő labdarúgó pálya fejlesztését minden rendelkezésre álló eszközzel elő kell segíteni, hogy a sportot kedvelő és sportolni vágyó közönség mielőbb rendeltetésének megfelelően tudja használni.
- a településen található sportcélra hasznosított, vagy hasznosítható területek vagy létesítmények állagát fel kell mérni és a lakosság, illetve civil szervezetek bevonásával gondoskodni kell felújításukról és további működtetésükről.
Helyi média
- a községi sport eseményeiről, eredményeiről adjon pontos és rendszeres tájékoztatást a helyi elektronikus és írott sajtó,
- INTERNET (Önkormányzat honlapja).
A koncepció gyakorlati megvalósítása
- az Önkormányzat éves költségvetése függvényében a képviselő-testület egyedi döntései szerint.
Gomba, 2014. ………………………
Lehota Vilmos
polgármester
Jóváhagyási záradék:
A képviselő-testület a sportkoncepciót a
35/2011. (II.24.). sz. határozatával,
módosítását a …./2014. (I. 23.) sz. határozatával
hagyta jóvá
Gomba, 2014. ………………….…..
Kósa Erzsébet Anikó
jegyző
[1] Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 61/2012. (III.22.) sz. határozattal módosította.
[2] Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 61/2012. (III.22.) sz. határozattal módosította.
[3] Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 61/2012. (III.22.) sz. határozattal módosította.