16. napirend
Előterjesztés
a képviselő-testület 2009. június 25-én megtartandó ülésére
Tárgy: Javaslat az önkormányzati beruházásokhoz szükséges forrás biztosítására.
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Véleményező: valamennyi bizottság
Iktatószám: 921/2009.
Tisztelt Képviselő-testület!
2007-ben megszületett a Gomba Község integrált településfejlesztési stratégiája és akcióprogramja című középtávú fejlesztési dokumentum, amelynek akkori értéken számított megvalósítási forrásigénye meghaladta a hatmilliárd forintot. A településhez mérten reális elveket és terveket felvonultató elemzés és projektgyűjtemény a Közép-Magyarországi Régióban sajnos nem számíthat hathatós pályázati támogatásra, a dokumentumban rögzített felújítások többsége viszont nem halasztható a versenyképesség elvesztése nélkül. Csak a legszükségesebb önkormányzati beruházások forrásigénye – még a folyamatban lévő és tervezett pályázati támogatások teljesülése esetén is – jócskán meghaladja a kétszázmillió forintot, és ezeket két éven belül tető alá kellene hozni, mert ellenkező esetben borítékolható a behozhatatlan lemaradás és a vele együtt járó települési társadalmi, illetve gazdasági leépülés.
2009-ben az utolsó pillanatban elindítható útfelújítási program első ütemei önmagában felemésztenek százötvenmillió forintot, és ehhez még a legjobb esetben is csak húszmillió forint támogatás remélhető.
A gyermekétkeztetés a szociális étkeztetéssel együttvéve szétfeszíti a jelenlegi főzőkonyha kapacitását, az új helyszínen tervezett bővített kapacitás pedig egyrészt a gazdasági településközpont fejlődését segítheti a funkció elköltözésével, másrészt a településhez méltó bálteremmel társítva önálló és piacképes „terméke” lehet az Önkormányzatnak, de nem kis beruházás árán.
Látható tehát, hogy a minimális beruházási forrásigény csak óvatosan becsülve is meghaladja azt a fentebb már említett kétszázmillió forintot, viszont Gomba Község Önkormányzatának nincs több száz milliós forgalomképes vagyona, csupán kötelezettséggel bír ebben a nagyságrendben, ami remélhetőleg az év végére kiegyenlíthető a lakossági takarékossági szerződések lejártával. Tartalék viszont aligha marad. Mivel – meg nem térülő beruházások lévén – befektető részvételére nem számíthatunk, két alapvető lehetőség kínálkozik a szükséges beruházási forrás biztosítására: a hitelfelvétel, és a kötvénykibocsátás. Mindkettőnek temérdek előnye és hátránya van ahhoz, hogy ne lehessen egyszerűen választani közülük. A hitelpiacon legkedvezőbbnek a ''Sikeres Magyarországért'' Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram bizonyul, de ezt az MFB-terméket több hitelintézet is közvetíti, így mindenképp közbeszerzés-köteles már az útfelújítási program nagyságrendje is, de nem elképzelhetetlen, hogy egy közbeszerzéssel megméretve még a jelenleg legkedvezőbbnek ítélt MFB-terméknél is találunk jobbat. Az önkormányzati kötvény kibocsátásához nem kell közbeszerzésen kiválasztani a pénzügyi szolgáltatót és még önerőt sem kell biztosítani fejlesztési célonként, de még az államilag kínált önkormányzati hitelnél is kedvezőtlenebb kamatokkal bír az önkormányzati kötvény. A kép még ennél is sokkal árnyaltabb, mert a felsoroltakon felül még számos tényező befolyásolhatja a forrásbiztosítás kockázatát, avagy biztosítékait, mert amíg hitelt csak a beruházási összegnél kevesebbet kaphat az Önkormányzat, addig kötvényt nagyobb összegben is kibocsáthat, és a fennmaradó rész vagyonkezelésénél – kihasználva a gazdasági folyamatokat – részben biztosíthatja a lejárati visszafizetést.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalni, javaslatával, észrevételével kiegészíteni, a határozati javaslatot támogatni szíveskedjen.
Gomba, 2009. június 18.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…../2009. (VI.25.) képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzati beruházásokhoz szükséges forrás biztosítására tett javaslatot és az alábbi határozatot hozta:
1. A képviselő-testület 200 millió forintos nagyságrendben határozza meg a fejlesztési elképzelések megvalósításához szükséges forrásbiztosítás legmagasabb értékét.
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a nagyságrend ismeretében alternatív javaslatot dolgozzon ki a forrásbiztosítás módjára a hitelfelvételre és a kötvénykibocsátásra tekintettel.
Határidő: értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester