E/3_napirend
Előterjesztés
a képviselő-testület 2009. május 14-én megtartandó rendkívüli ülésére
Tárgy: Javaslat a szociális-karitatív gyermeküdültetés támogatására
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: Molnár Zita igazgatási előadó
Iktatószám: 771/2009.
Tisztelt Képviselő-testület!
A Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány tájékoztatta önkormányzatunkat, hogy a hagyományokhoz híven a megye települési önkormányzataival együttműködve táborozást tud biztosítani ez évben is a megyében élő gyermekek részére, akiknek anyagi- és szociális körülményeik miatt nem lenne lehetőségük üdülésre, táborozásra.
Önkormányzatunk az elmúlt év során is részt vett ebben a programban, s 4 gombai kisgyermek részére tette lehetővé, hogy a Balaton mellett töltsön el egy hetet. Az Alapítvány 2009-ben ismét vállalta a szociális-karitatív gyermeküdültetés szervezését és támogatását. A táborba eljutó gyermekek - a bizottsági- és intézményi egyeztetést követően - ötödik osztályt végzettektől hetedik osztályt végzettekig tartozó korcsoportból kerülhetnek ki.
Fontos szempont, hogy olyan gyermekek jussanak el így a Balatonhoz, akik számára családjuk nehéz anyagi, szociális helyzete miatt semmiféle más táborozási lehetőség nem adódik.
Az üdülés idejét az Alapítvány 2009. augusztus 21-től 27-ig határozta meg, helye az Alapítvány Zamárdi Gyermek- és Ifjúsági Tábora.
A táborozás tervezett költsége gyermekenként 32.000.- Ft. A költségek felét az Alapítvány vállalja, míg a további 50 %-ot a települési önkormányzattól várják hozzájárulás címén. A tájékoztató szerint ebből az úti- és étkezési költség, valamint a programok egy része finanszírozható. A hozzájárulás megítélése esetén erről az Alapítvány az önkormányzat részére számlát küld.
Igenlő válasz esetén egy adatlapot kell az Alapítvány részére 2009. május 25-ig eljuttatni. A tábor befogadó képessége korlátos, így településenként legfeljebb öt gyermek meghívására lesz lehetőség.
Az Alapítvány az igények összegzése után jelez vissza, hogy a településről hány gyermeket tud fogadni. A résztvevő gyermekek adatait csak ezt követően kérik majd.
Javaslom a Tisztelt Képviselő-testület számára, hogy öt gombai gyermek üdültetéséhez biztosítson az általános tartalék terhére hozzájárulást.
Kérem Képviselőtársaimat, hogy az előterjesztésben foglaltakat megvitatni, javaslataival, észrevételeivel kiegészíteni, s a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Gomba, 2009. május 14.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…../2009. (V.14.) képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány felhívása alapján a szociális-karitatív gyermeküdültetés szervezéséről szóló tájékoztatóját és az alábbi döntést hozta:
1. A Képviselő-testület támogatja a Pest megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány „Először a Balatonnál” mottójú szociális-karitatív gyermeküdültetésének szervezését.
2. A Képviselő-testület 5 gombai gyermek táboroztatásának költségéhez járul hozzá összesen 80.000.- Ft összegben az általános tartalék terhére.
3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány által rendelkezésre bocsátott adatlap kitöltéséről, és benyújtásáról gondoskodjon.
4. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a javaslattevő oktatási intézményt, a családgondozót és az érintett gyermekek szüleit értesítse.
Határidő: 1-3. pont esetében: 2009. május 25.
4. pont esetében: értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester