ELŐTERJESZTÉS
Gomba Község Képviselő Testülete és bizottsága májusi ülésére.
Tárgy.:
· Mende Község Önkormányzat Településszerkezeti Tervének, Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának részleges módosítása.
Tisztelt Képviselő Testület!
A hatályos törvényi rendelkezések, így az Önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. törvény (Ötv.) és az építésügyről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) a települési önkormányzatok feladatává tette, illetve hatáskörébe utalta a településrendezési eszközök megállapítását és véleményezését. Az Étv. 6.§. (6) szerint a települési főépítész feladata a településrendezési eszközökkel, a szomszédos települések hasonló szabályozásaival kapcsolatos önkormányzati döntés-előkészítések elvégzése. Monor és Térsége Önkormányzati Főépítészi Társulás foglalkoztatja a főépítészt, így ennek megfelelően készült el a tárgyakra vonatkozó előterjesztés.
Az Étv. 9.§.-a a települési polgármestert nevesíti az eljárás lefolytatására és a Képviselő Testület állásfoglalásának, határozatának képviseletére.
A településrendezési eszközök megállapítása vagy módosítása során a településsel határos szomszédos települések, valamint a kormány-rendeletben (OTÉK) meghatározott államigazgatási szervek véleményezési jogkörben vesznek részt, melynek során érvényre juttathatják a saját hatáskörükbe tartozó fejlesztési, rendezési vagy szabályozási elképzelésüket. Ebben a folyamatban érintett lehet Gomba Község Képviselő Testülete.
· Mende Község Képviselő Testülete részlegesen módosítani kívánja a hatályos településrendezési eszközeit és az Étv. 9.§. (2) bek. szerint megkereste a szomszédos Önkormányzatokat.
Mende Község módosítási elképzelése nem érintik a gombai területek területfelhasználási elképzeléseit, település-szerkezeti szempontból nincs közvetlen hatása a változtatásnak. A változás település-szerkezeti tartalmú ugyan –ezen oknál fogva illetékes Gomba Község, mint szomszéd település –, de a változás csak a jelenlegi belterülethez kapcsolódó lakóterületi fejlesztést célozza.
Tisztelt Képviselő Testület!
Tisztelt Bizottság!
Szakmai javaslatom, hogy a Képviselő Testület értsen egyet Mende Község Képviselő Testületének módosítási elképzeléseivel.
A tervezett részleges módosítás nincs sem közvetlen, sem közvetett hatással Gomba Község településrendezési- , településfejlesztési-, településüzemeltetési érdekeire.
Értelmetlen lenne az egyeztetési eljárás további részeiben részt venni.
Erről a Képviselő Testületnek határozatot kell hoznia.
Határozati javaslat:
Gomba Község Önkormányzat Képviselő Testülete egyetértve Mende Község Képviselő Testületével, elfogadja és támogatja a mendei településrendezési eszközöknek az egyeztetési anyag szerinti részleges módosítását.
Gomba Község Képviselő Testülete a további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.
Határidő: Azonnal, határozat megküldésével
Felelős: Polgármester
Főépítész
Nyeste László sk.
társult települési főépítész