1. napirend
Polgármesteri tájékoztató
2009.44. hét – 2009.46. hét
Gomba Község Önkormányzatának
Képviselő-testülete részére
Helyben
Tisztelt Képviselőtársaim!
A munkatervünkben szereplő előző testületi ülés óta történt eseményekről az alábbiakban kívánok beszámolni.
2009.
44. hét október 30 – november 1.
Kihirdettük a képviselő-testületi ülés rendeleteit és megkezdtük a határozatok végrehajtását.
45. hét november 2 – november 8.
Az egész napos áramszünetekre felkészülve vásároltunk egy áramfejlesztő berendezést, amellyel sikerült megoldanunk a fűtést az óvodában és a hivatalban. Az áramfejlesztő 28.990,- forintba került.
Sor került a „Gomba Község úthálózatának felújítása, fejlesztése” tárgyú közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatok bontására. A három ajánlattévőt felkértük egyes ajánlati tételeinek indoklására, valamint egy ajánlatkérőt hiánypótlásra is. A dokumentumok bekérése miatt a tervezett eredményhirdetési időpontot későbbre halasztottuk.
Részt vettem a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által megtartott tájékoztatón, amelyen a vidékfejlesztési pályázatok nyerteseinek mutatták be a támogatás igénylésének módját és feltételeit. Gomba Község Önkormányzata – a fellebbezés miatt – még nem érintett a támogatás lehívásában, de két gombai pályázó jelen volt a tájékoztatón.
Előkészítettük a Liliom utca és a Katona József utca sarkán lévő ingatlanrész-vásárlás szerződését.
Építész és tájépítészek részvételével bejártuk a település központi területét és tervezési ajánlatot kértünk a településközpont rendezésére.
A Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközösségének megbeszélésén vettünk részt Monoron. A hosszúra nyúlt tárgyalás folyamán szinte csak egyetlen témában sikerült átmeneti döntést hoznunk, ez pedig nem a Gomba Község Önkormányzata által szorgalmazott tulajdonosi szemlélet erősítése, hanem a kapacitáskihasználás problémája. Az egyeztetés során függőben hagyott témákban november 26-án folytatjuk a tárgyalást.
46. hét november 9 – november 12.
Beérkeztek a közbeszerzési eljárásban kért hiánypótlás és indoklások, amelyek alapján a közbeszerzési szakértő előkészítette a Bíráló Bizottság ülésének egyetlen napirendi pontját. A bizottsági előterjesztés alapján a Képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött a közbeszerzési eljárás eredményéről, melyet másnap egyetlen ajánlattévő jelenlétében kihirdettünk.
Szedmer Szilviával, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki felügyelőjével egyeztettük a Községháza előkészített rekonstrukciós tervanyagát. A kutatásokkal, felmérésekkel, szakértői jelentésekkel alátámasztott tervdokumentációt az egyeztetés során tisztázott további részekkel beadhatjuk a Hivatalhoz, mint a műemlék épületek esetében elsőfokú építésügyi hatósághoz. A jogerős építési engedély birtokában pályázati támogatást kérhetünk a felújításhoz.
Fellebbezésnek nevezett válasz érkezett egy, az október 29-i ülésen hozott képviselő-testületi határozattal szemben. A levelet tájékoztatómhoz mellékelem.
Aláírtuk a Liliom utca és a Katona József utca sarkán lévő ingatlanrész-vásárlás szerződését. A vártnál több szerződő fél miatt nem a legegyszerűbb szerződést kellett megkötnünk, és a jelzálogterhelések az ügylet elhúzódását jelenheti.
Levél érkezett a Bercsényi utcából, amelyben jelzi a levélíró, hogy nem tett fel kérdéseket, nem várt válaszokat, számára nem okozott gondot az önkormányzat által végzett beavatkozás.
A képviselő-testületi ülésig hátra lévő időszak történéseiről a testületi ülésen kívánok tájékoztatást nyújtani, és addig, illetve ott, készséggel válaszolok a tájékoztatóm kapcsán felmerült kérdésekre.
Gomba, 2009. november 12.
Lehota Vilmos s.k.
polgármester
POLGÁRMESTERI JELENTÉS
a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
a Képviselő-testület 2009. november 19-én tartandó ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiak szerint tájékoztatom Képviselőtársaimat:
189/2009. (X.29.) sz. és a 190/2009. (X.29.) sz. határozatok
A soron következő előirányzat módosításkor a határozatokban foglaltak szerint biztosítani kell a végrehajtáshoz a kiadási előirányzatot.
191/2009. (X.29.) sz. határozat
A határozatot az átutalás alapdokumentumaként a gazdálkodási előadó részére rendelkezésre bocsátottuk.
195/2009. (X.29.) sz. határozat
A bérlők értesítése a megemelt bérleti díj összegéről folyamatban van.
196/2009. (X.29.) sz. határozat
A bérleti díj megemelt mértékéről a KÖVÁL Zrt-t tájékoztattuk.
198/2009. (X.29.) sz. határozat
Az Egészségház kazáncsere és homlokzat felújításra benyújtható KEOP-2009.5.3.0/A pályázat benyújtásának előkészítése folyamatban van.
199/2009. (X.29.) sz. határozat
A beruházási tervben rögzítetteket a koncepció készítésekor a kiadási előirányzatok tervezéséhez figyelembe vettük.
200/2009. (X.29.) sz. határozat
A határozat tartalmáról a Főépítész a döntésről szóló jegyzőkönyvi kivonat megküldésével értesült.
202/2009. (X.29.) sz. határozat
A Takarékbank részére 2009. október 30-án jeleztük előtörlesztési szándékunkat, mely időközben realizálódott.
203/2009. (X.29.) sz. határozat
A Szociálpolitikai Kerekasztal a közfoglalkoztatási tervet november 18-án tárgyalja, az illetékes munkaügyi központ részére a tervezetet véleményezésre megküldtük.
204/2009. (X.29.) sz. határozat
A tervezetről a TÖKT munkaszervezete a határozat megküldésével értesült.
205/2009. (X.29.) sz. határozat
A képviselő-testületi döntést tartalmazó határozat megküldésére a vételi ajánlatot tett Pataky Lászlóné részére sor került.
206/2009. (X.29.) sz. határozat
A pályázati hirdetmény Oktatási és Kulturális Közlönyben történő megjelentetését a közlöny szerkesztőségétől megrendeltük.
207/2009. (X.29.) sz. határozat
A döntést a kérelmezővel ismertettük. Varga Árpád újabb beadvánnyal fordult a képviselő-testülethez, melyben sérelmezte a döntést.
208/2009. (X.29.) sz. határozat
Az ingatlan-vagyonkataszterben és a vagyonrendelet függelékébe történő besorolás megtörtént.
209/2009. (X.29.) sz. határozat
A határozott időtartamra szóló bérleti szerződés megkötése megtörtént.
210/2009. (X.29.) sz. határozat
A képviselő-testület által jóváhagyott válasz a Bercsényi utcai lakosok részére postázásra került.
211/2009. (X.29.) sz. határozat
A döntésről Rajta Istvánné értesült, az ajándékozási szerződés megkötése megtörtént.
212/2009. (X.29.) sz. határozat
A döntésről Teleki Elek értesült, az ajándékozási szerződés megkötése folyamatban van.
213/2009. (X.29.) sz. határozat
A képviselő-testület álláspontjáról a tulajdonközösség értesült. A megállapodás módosítása folyamatban van. Jóváhagyása testületi döntést igényel.
215/2009. (X.29.) sz. határozat
A döntésen alapuló alakszerű határozat kézbesítése, és a támogatás első részletének kifizetése megtörtént.
215/2009. (X.29.) sz. határozat
A döntésen alapuló alakszerű határozat kézbesítése megtörtént.
A 2009. október 29-én hozott képviselő-testületi határozatok közül az alábbiak nem igényeltek végrehajtási intézkedést:
188/2009. (X.29.) sz. határozat /Napirendek elfogadása/
192/2009. (X.29.) sz. határozat /Polgármesteri jelentés elfogadása/
193/2009. (X.29.) sz. határozat /Módosító indítvány elfogadása/
194/2009. (X.29.) sz. határozat /Módosító indítvány elfogadása/
197/2009. (X.29.) sz. határozat /Fejlesztési akcióterv elfogadása/
201/2009. (X.29.) sz. határozat /Fundamenta Lakáskassza előtakarékossági szerződések
lezárásáról szóló tájékoztató elfogadása/
214/2009. (X.29.) sz. határozat /Óvodai házirend elfogadása/
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a döntései végrehajtására vonatkozó tájékoztató elfogadását.
Gomba, 2009. november 12.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…/2009. (XI. 19.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző testületi ülés óta történt eseményekről szóló polgármesteri tájékoztatót és azt elfogadta.
Határidő: a határozat további intézkedést nem igényel