9. napirendi pont
Előterjesztés
a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartandó ülésére
Tárgy:
Javaslat a fejlesztési akcióterv felülvizsgálatáraElőterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Véleményező: valamennyi bizottság
Iktatószám:
1397/2009.
Tisztelt Képviselő-testület!
A fejlesztési akcióterv évenkénti felülvizsgálatai sorában a 2009. évi revízió e rendhagyó előterjesztéssel
kerül a Képviselő-testület elé. Ebben az esztendőben nem csupán a terv aktuális kiigazítását kell elvégezni,
de számot kell vetni a 2007-ben elkészített, három ütemre bontott akcióterv első ütemének megvalósulási
tényeivel. A 2007-2013-as közösségi költségvetési időszak ígéretes pályázati reményei alapján összeállított
terv teljesülésének mutatói híven tükrözik a Közép-Magyarországi Régió agglomeráción kívüli községeinek
támogatási esélyeit. Az első ütem tervezett 3.334 milliós beruházási összege ellenében egy alig 18 milliós
beruházást tudott az önkormányzat megvalósítani az első ütem 16. beavatkozásának részleges teljesítésével.
Az akciótervben szereplő beavatkozások között elvétve találhatunk csak olyat, amelyhez Gomba Község
Önkormányzata pályázati forrást célozhat meg. A korábban sikeres „Főutca” programra épített koncepció az
Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira nem számíthat, mivel településünk méretei és községi jogállása
kizáró ok a településközpont megújításánál. Ekkora település nem kaphat támogatást a köztereinek
újragondolására, élhetővé tételére, gazdasági aktivitásának fokozására. Nem túl biztató tendencia, de a
településkép javításában napjainkban nagyobb látszata van a közfoglalkoztatási terv végrehajtásának, mint az
Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program együttes hatásának.
A következőkben a fejlesztési akcióterv első ütemének beavatkozási pontjait sorra véve szembesülhetünk a
kiábrándító eredménnyel. A fejlesztés előrehaladásának egy évvel ezelőtt elhatározott apróbb beavatkozásai
sem valósulhattak meg a 2009-es esztendő legnagyobb feladata, a közműhitel visszafizetésének előkészítése,
és annak anyagi vonzatai miatt. Az első fejlesztési ütem felsorolt beavatkozási tervei mellett néhány szóban
összefoglalom a tervezés óta bekövetkezett változásokat:
1. ISKOLAÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, BŐVÍTÉSE, TORNATEREM ÉPÍTÉSE
Az iskola épületének jogi rendezése a 2007. évben megtörtént, és az új intézményfenntartó sikertelen
pályázatáról már korábban értesülhettünk.
2. FŐZŐKONYHA LÉTESÍTÉSE AZ ISKOLÁNÁL
Az iskola fenntartói átadása, valamint további működtetési célok megvalósítása miatt a beavatkozást
lényegesen módosítottuk az előző felülvizsgálatkor. A beavatkozásnak a „RENDEZVÉNYHÁZ
LÉTESÍTÉSE” nevet javaslom adni a mellékletben részletezett tartalommal. A két ütemre bontható
beavatkozás első ütemében a 700 négyzetméternyi alapterületű épület szerkezetkész felépítése,
valamint a konyha (120 m
2) és étkező (110 m2) befejezése szerepel a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel. Második ütemben készülne el a rendezvénytér (220 m
2) a színpaddal (75 m2) együtt.3. KÖRFORGALOM ÉPÍTÉSE A MONORI ÚTON
A sikertelen csomópont-átépítési pályázatra készített tervek egyben, vagy részletekben történő
megvalósítása továbbra is cél maradhat, de „FORGALMI CSOMÓPONT ÁTÉPÍTÉSE A
MALOMNÁL” megnevezéssel.
4. KÖRFORGALOM ÉPÍTÉSE A JÓKAI ÚTON
A beavatkozás gondolatának felfrissítésére érdemes a tervezett Iskola utca – Jókai út közötti
tömbfeltárás megvalósításakor, vagy a 3113. jelű összekötő út felújításakor visszatérni.
5. JÁRDÁK FELÚJÍTÁSA, ÚJ JÁRDÁK ÉPÍTÉSE
Eddig csak a balesetveszélyes járdaszakaszokat javítottuk, de a közutak felújításának közbeszerzési
eljárásában a járdák aszfaltozására is kérünk ajánlatot. A felújítást, illetve járdaépítést javaslom a
közeljövőben nagyobb anyagi ráfordítással folytatni.
6. LASSÍTÓSZIGETEK ÉPÍTÉSE
Egyetlen lassító sziget tervezése történt meg a malomi csomópontnál, kivitelezésére ott sem nyertünk
támogatást.
7. BUSZMEGÁLLÓK ÁTHELYEZÉSE
A témában kiírt pályázat (KMOP-2007-2.3.1/B) kereteibe a támogatható tevékenységek szűkössége
miatt nem férhettünk bele. Az áthelyezés későbbi projektekhez társultan valósítható meg.
8. KOSSUTH TÉR RENDEZÉSE
A beavatkozás újragondolása szükséges, amely a közlekedési-, közmű- és tájépítészi tervek
elkészíttetése után akár részleteiben is megvalósíthatóvá teszi a Kossuth tér, de akár az Óvoda –
Takarékszövetkezet – CBA közötti „Főutca” terület megjelenésének és használatának jövőbeni
elgondolásait. Felhasználható források esetén javaslom a terveztetés megkezdését.
9. ESŐVÍZ, KÁROSVÍZ RENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE
A terv az útfelújítási tervekkel együtt készül, a lakóutcák felére már rendelkezésünkre áll.
10. KÖZUTAK FELÚJÍTÁSA
A 2009-es „TEÚT” kiíráson támogatást nyertünk egy két kilométeres útszakaszra, a további
szakaszok felújítása hitel felvételével lehetséges. Jelenleg a kivitelező kiválasztása végett
közbeszerzést bonyolítunk le, de az immár második eljárás miatt a kivitelezés aligha kezdődhet meg
ebben az évben.
11. FÚRT KÖZKÚT FELÚJÍTÁSA
A 8-as beavatkozásnál említett tervek alapján javaslom a beavatkozás további sorsát meghatározni.
12. SPORTPÁLYÁK KIALAKÍTÁSA A KENYERES-KERTBEN
A sportpályák kialakítása egyrészt függ az eddig elkészült tanulmánytervek örökségvédelmi
elfogadásától, illetve a tervezett játszótér kialakításának támogatásától. A kialakításra vonatkozó
tervek megvalósításának egyik forrása a visszautalt sport és szabadidős támogatás.
13. JÁTSZÓTÉR FELÚJÍTÁSA A BARTÓK BÉLA UTCÁBAN
A vagyongazdálkodási koncepció alapján a beavatkozást újra kell gondolni.
14. KENYERES KERT ZÖLDTERÜLETI FELÚJÍTÁSA
Erre a beavatkozásra is vonatkoznak a 12. pontnál leírtak.
15. PARKOLÓK ÉPÍTÉSE A FALUKÖZPONTBAN
A 8-as beavatkozásnál említett tervek alapján javaslom a beavatkozás ütemekre bontott
megvalósítását.
16. EGÉSZSÉGHÁZ REKONSTRUKCIÓ
Az eddig egyetlen ÚMFT (KMOP-2007-4.5.3.) pályázati támogatással és nyolcmillió forint önerővel
részben megvalósult projekt. A teljes rekonstrukcióból a külső homlokzati szigetelés, a kazáncsere és
a tetőfedés cseréje marad későbbre, amelyből az első két részcél esetében javaslom a támogatási
igény benyújtását a szintén az ÚMFT keretében kiírt KEOP-2009-5.3.0/A pályázatra.
17. FŐUTCA FEJLESZTÉSE
A 8-as beavatkozásnál említett tervek alapján javaslom a beavatkozást az ütemekre bontott
megvalósítással újragondolni, vagy a 8., 11., 15. számú beavatkozással összevontan kezelni.
18. TELEPÜLÉSRÉSZ REHABILITÁCIÓS PROGRAM
A pályázati palettát és a saját forrásokat figyelembe véve erre a beavatkozásra nem teszek javaslatot.
19. TELEPÜLÉSRÉSZ REVITALIZÁCIÓS PROGRAM
A pályázati palettát és a saját forrásokat figyelembe véve erre a beavatkozásra nem teszek javaslatot.
20. VÁLLALKOZÓI PARK LÉTREHOZÁSA
A célra kiszemelt területen a szabályozás – az ismert okok miatt – nem történt meg, így a
beavatkozást megkezdeni nem tudja sem az önkormányzat, sem pedig a terület esetleges fejlesztője.
21. KOMPOSZTÜZEM LÉTREHOZÁSA
Sajnos idén is ismételhető megjegyzés, hogy a ceglédi regionális hulladékkezelő rendszer beindulása
után újratárgyalandó projekt.
22. HULLADÉKGYŰJTŐ SZIGET KIALAKÍTÁSA
Megfelelő helyszín esetén kialakítható, hiszen egy szigetre elegendő gyűjtő-edényzet
rendelkezésünkre áll az előzőleg említett ceglédi rendszerben. A sziget üzembe helyezésével
érdemes megvárni a ceglédi rendszer beindulását.
23. VÖLGY UTCA FOLYTATÁSA A KENYERES-KERT FELÉ
A projekt címe ellenére a tervezett út a Deési Pál utcáról a Völgy utca torkolatától 80-100 méterre a
Szőke Ferenc utca felé létesülhet. A kialakításában nem történt előrelépés a fennálló
tulajdonviszonyok miatt.
24. FŰTŐMŰ ÉPÍTÉSE
A megújuló energiát felhasználó fűtőmű létesítésére pályázati támogatás esetén van esély, azonban a
központi régióban jelenleg nem támogatott tevékenység.
25. ÖSSZEKÖTŐ ÚT ÉPÍTÉSE
Az összekötő út tervezéséhez szükséges területszerzés első lépése megtörtént. Az osztatlan közös
tulajdonban lévő gyepterület leválasztása után javaslom a hasznosítási terveket elkészíteni.
A gyér teljesítési adatok ellenére az ütemezés módosítását nem javaslom, hiszen a 2013-ig terjedő időszak
támogatási kontúrjai sajnos nem kecsegtetnek az eddigi hátrányok ledolgozásának lehetőségével. Az
akcióterv mellékletének, vagyis a beavatkozási pontok felsorolásának módosítási javaslatát
előterjesztésemhez csatolom, amelyben nem csak a már sorra vett első ütem, de a további ütemek
beavatkozásai között is vannak módosításra javasoltak.
Szkeptikusnak látszó realista hozzáállással az akcióterv felülvizsgálata mellett a beavatkozások mindegyikét
érdemes mérlegre tenni. Az akciótervben szereplő beavatkozásokat a megvalósításuk esélye mellett célszerű
az önkormányzat gazdasági programjának lejáratához igazodva is besorolni. Az akcióterv 2010. évben
megvalósítható beavatkozásait, valamint a – jelenleg rendelkezésre álló információink birtokában – később
megvalósíthatónak ítélhető beavatkozásokat egy külön táblázatban mellékelem. Sajnálatos, hogy az
eredetileg 8.432 millió forintos végösszegű tervből csak 2.873 millió forintnyi beruházást tudtam
megvalósíthatónak besorolni, és ebből 1.020 millió forintnyi az új fenntartó irányítása alatt működő iskola
fejlesztési igénye, de ezzel együtt is csak 1.404 millió forintnyi fejlesztés megkezdése valószínűsíthető 2010-
ben, ami 400 millió forint alatti önkormányzati beruházást jelenthet.
Gomba Község integrált településfejlesztési stratégiája és akcióprogramja mellett a már említett gazdasági
programot szem előtt tartva javaslom, hogy rögzítse az önkormányzat jelen előterjesztés alapján a 2010. évi
beruházási tervét, amely alapul szolgálhat a következő esztendő költségvetési koncepciójának. Az
akciótervből levezetett imént említett melléklet alapján javaslom megtárgyalni a 2010-ben megvalósításra
javasolt beavatkozásokat, azok finanszírozási javaslatával együtt, mely egyszerre épül az előző hónapban
lefolytatott hitelfelvételi eljárás eredményeképpen felvehető beruházási hitelekre, a megítélt és elbírálás alatt
lévő pályázati igényekre, valamint az önkormányzat további bevételeire.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat megvizsgálni, véleményével,
javaslatával kiegészíteni, s a határozati javaslatokban foglaltakat támogatni szíveskedjen.
Gomba, 2008. október 20.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
Határozati javaslat
…./2009. (X.29.) sz. képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a fejlesztési
akcióterv felülvizsgálatára beterjesztett javaslatot és az alábbi határozatot hozta.
1. A Képviselő-testület a fejlesztési akcióterv beavatkozásait és
költségbecslését a határozat 1. számú melléklete szerint fogadja el.
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
Határidő: azonnal
Határozati javaslat
…./2009. (X.29.) sz. képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a fejlesztési
akcióterv felülvizsgálatára során beterjesztett pályázati javaslatot és az alábbi
határozatot hozta.
1. A Képviselő-testület Környezet és Energia Operatív Program
keretein belül az „Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás
korszerűsítése” című KEOP-2009-5.3.0/A kódszámú pályázati
konstrukcióban pályázatot nyújt be a Szemők Balázs tér 1. szám
alatti Egészségház kazáncseréjére és homlokzati hőszigetelésének
megvalósítására.
2. A Képviselő-testület a pályázat előkészítési kiadásaira 300 eFt
forint keretet biztosít az fejlesztési céltartalék terhére.
3. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a pályázatot
készíttesse el és nyújtsa be.
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
Határidő: 2009. december 31.
Határozati javaslat
…./2009. (X.29.) sz. képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a 2010. évi
beruházási tervre beterjesztett javaslatot és az alábbi határozatot hozta.
1. A Képviselő-testület a 2010. évi beruházási tervét a határozat 1.
számú melléklete szerint fogadja el.
Felelős: Lehota Vilmos polgármester
Határidő: azonnal