Vissza

 

KIVONAT 

a képviselő-testület 2010. november 18-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2010. november 18-án megtartott nyilvános ülésén 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

214/2010. /XI. 18./ számú határozat

 

 

Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az vagyongazdálkodási koncepció módosítására vonatkozó javaslatot, és az alábbi határozatot hozta:

 

1.      A Képviselő-testület a tervezetben foglaltaknak megfelelően a módosított Vagyongazdálkodási koncepciót elfogadja.

 

2.       A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a határozat 1. sz. melléklete szerint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt vagyongazdálkodási koncepció közzétételére intézkedjék.

 

Határidő: azonnali

Felelős:  Lehota Vilmos polgármester

 

 

a 214/2010. (XI.18.) sz.

határozat 1.sz. melléklete

 

I.

A vagyongazdálkodási koncepció célja

 

Rövidtávon a vagyongazdálkodási koncepció célja, hogy fedezetet teremtsen a fejlesztési tervek végrehajtására, eredményeként megőrizhető maradjon az önkormányzat fizetőképessége.

 

Hosszútávon a kitűzött cél egy olyan gazdasági szerepvállalás, amely lehetővé teszi a működtetett vagyon által a folyamatosan tervezhető bevételeket.

 

 

II.

A vagyongazdálkodás tartalmi elemei

 

1.       a vagyon rendeltetésszerű használata, üzemeltetése

2.       állagának megóvása, karbantartása

3.       rendes és rendkívüli felújítása

4.       értékének, összetételének, nagyságának a feladatok által meghatározott mértékű bővítése

5.       hasznosítása

6.       értékesítése, selejtezése

7.       védelme

 

III.

A vagyongazdálkodás jogszabályi környezete

 

Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 78. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati célok megvalósítását szolgálják. 

Az  államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht.) 104. § (2)-(3) bekezdései rögzítik, hogy a helyi önkormányzatok vagyona az államháztartás körébe tartozik, mely vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni.

 

Az önkormányzati vagyon ún. törzsvagyonból és vállalkozói vagyonból áll. 

Az Ötv. határozza meg, hogy a törzsvagyon, amelyet a többi vagyontárgytól elkülönítve kell nyilvántartani. A törzsvagyon körébe tartozó tulajdon vagy forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes. Az Ötv. 79. § (2) bekezdése adja e fogalmak tartalmi meghatározását.  Az önkormányzat tulajdonosként a törzsvagyon mellett forgalomképes vállalkozói vagyonnal is rendelkezik.

 

A vagyonnal való rendelkezés-, birtoklás- és használat tekintetében az önkormányzatot is megilletik mindazok a jogok, amelyek a tulajdonosokat általában. Az  önkormányzati vagyon esetében nem, vagy csak szigorú korlátok között érvényesülhet a vállalkozás szabadsága. A hivatkozott törvényeken túl az önkormányzati vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól a 27/2008. (X. 31.) sz. rendelet fogalmaz meg kötelező előírásokat a Gomba Község Önkormányzata tulajdonában nyilvántartott vagyont illetően.

 



 

 

IV.

A vagyonnyilvántartás rendszere

 

Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 48/2001. (III.27.) Kormányrendelet kötelezte az önkormányzatokat, hogy 2003. január 1-ig ún. ingatlanvagyon katasztert készítsenek. Ennek megfelelően az Önkormányzat vagyona pénzügyi és számviteli szempontból, illetve az ingatlanvagyona külön az ingatlanvagyon kataszterben elsősorban mennyiségi és természetesen érték adatokkal van nyilvántartva.A kataszter ingatlan adatlapjának, valamint a földre, az épületre, a közműre és az egyéb építményre vonatkozó betétlapjainak az adatai meg kell hogy egyezzenek a földhivatal ingatlan-nyilvántartásának azonos tartalmú adataival, illetve a közmű üzemeltetőjének nyilvántartásával. A kataszter elkülönítetten tartalmazza - törzsvagyon és egyéb vagyon szerinti bontásban - az ingatlanra vonatkozó főbb adatokat, továbbá, ha rendelkezésre áll, az ingatlan számviteli nyilvántartás szerinti bruttó értékét, értékbecslés esetén a becsült értékét.

 

 

V.

Gomba Község Önkormányzatának ingatlanvagyona

 

Az önkormányzat számviteli értéken nyilvántartott közel 3,5 milliárd forintos vagyona az ingatlanvagyon-kataszter 2008. III. negyedévi adatai alapján az alábbi

869.518 ezer forint     forgalomképtelen,

920.059 ezer forint     korlátozottan forgalomképes és

         1.860.444 ezer forint     forgalomképes ingatlanvagyonból áll.

 

A forgalomképtelen vagyont összesen 180 darab önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlan alkotja, melyek jellegüket tekintve közterületek, járdák, közutak és 2 köztemető.  

A korlátozottan forgalomképes 10 db ingatlan között található a Főzőkonyha, az Egészségház, a Faluház, az Óvoda, a Községháza, a Gyógyszertár, az általános iskola, a szennyvízátemelő és 2 szemétlerakó telepként nyilvántartott külterületi ingatlan.

A forgalomképes ingatlanvagyon kataszteri naplója összesen 77 db ingatlant sorol fel, melyek közül 3 üzlethelyiség, 2 lakóház, 9 szántó és szőlő, 36 zártkerti ingatlan, 3 agyaggödör, 1 felsőfarkasdi major, és 23 db beépítetlen terület. A beépítetlen területek között 6 db építési telek van nyilvántartva.

 

 

VI.

A vagyongazdálkodás lehetséges irányai

 

1. A vagyon üzemeltetésének, karbantartásának, állagmegóvási feladatainak ellátása

 

Az önkormányzati törzsvagyon tárgyai tekintetében az üzemeltetés során a közfeladatok ellátása érdekében fontos célkitűzés a jó gazda gondosságával végzett karbantartás és az állagmegóvás.

 

A forgalomképes ingatlanok közül közfunkció ellátáshoz kell rendelni a 6/3, a 6/4 és a 722/3 hrsz-on nyilvántartott beépítetlen területeket. 

Rövid távon a 72, 305, 306/2, 307, 554, 780, 1051 és 1223/1 hrsz-ú ingatlanok értékesítése nem célkitűzés, eltérő funció meghatározására sem célszerű, így állagmegóvásuk az elsődleges önkormányzati érdek.

 

A vagyongazdálkodási koncepcióban nem nevesített hrsz-ú zártkerti ingatlanok esetében a képviselő-testület a tömbösítést jelöli meg célként. A tömbösítésre törekvés során az önkormányzati tulajdonban lévő zártkerti ingatlanok szomszéd ingatlanainak egyedi képviselő-testületi döntés alapján történő megvásárlására kerülhet sor. Az egymással telekhatáros önkormányzati tulajdonban lévő zártkertektől szórványosan elhelyezkedő, zártkerti ingatlan vásárlással gazdaságosan  nem tömbösíthető ingatlanok esetében pedig az önkormányzat vagyonrendeletében meghatározott módon történő értékesítésére kell törekedni.

 

 

2. Vagyon bővítés, gyarapítás

 

A önkormányzati vagyon, s ezen belül az ingatlanvagyon bővítése, gyarapítása kiemelt gazdálkodási feladat. A bevételeket teremtő vagyonelemek irányába történő vagyon bővítés a fejlesztési célok meghatározását, a beruházási döntések előkészítését, a források megteremtését és a beruházások lebonyolítását foglalja magába. Az átgondolt, megtervezett ingatlan befektetés legalább annyira fontos eszköze a vagyongazdálkodásnak, mint az ingatlanok értékesítése. Az ingatlan beruházások sikerének kulcsa a folyamatos tájékozódás a várható infrastrukturális változásokról és a naprakész információ az ingatlanpiac változásairól.

 

Az önkormányzati tulajdonban lévő 147, 466, 607/1, 752, 772 és 962/3 hrszú ingatlanokkal határos ingatlanok tulajdonosai felé vételi ajánlattal célszerű fordulni. Az egyes ingatlanok vételáráról a képviselő-testület az aktuális ingatlanpiaci árak figyelembe vételével, egyedi határozatban dönt, mely határozatban felhatalmazza a polgármestert az önkormányzati vagyon gyarapítását szolgáló tárgyalásra.

 

A településrendezési célok megvalósításához szükséges, kiemelt jelentőséggel bíró belterületi ingatlanok tulajdonjogának megszerzése a koncepció fontos célkitűzése. A képviselő-testület a polgármestert  -az általa megjelölt ingatlanok tekintetében- eseti döntéssel hatalmazza fel a visszterhes vagyonátruházási ügyletben a tárgyalásra,  majd javaslatára egyedi határozatban dönt az ingatlan megvásárlásáról.

 

3. Ingatlanvagyon értékesítés

 

Az ingatlanvagyon értékesítésére csak akkor kerülhet sor, ha az értékesítésre jelölt ingatlan természetes jellemzői alapján egyéb hasznosítási forma nincs. Az ingatlan vagyon értékesítésből származó bevételt jövedelmező ingatlanvagyon befektetésre kell fordítani.

 

A forgalomképes vagyonban szereplő 117, 271, 497/42, 620/2 és a 900 hrsz-ú ingatlanok természetbeni egyedi jellemzői alapján a szomszédos ingatlan-tulajdonosok számára célszerű megvásárlásra felajánlani az önkormányzati ingatlant.

 

Rövid távú célként kerül meghatározásra az 538/1 és 1050 hrsz-ú ingatlanok értékesítése.

 

4. Lakásgazdálkodás

 

Az önkormányzat tulajdonát képező 6 db lakás közül 4 bérleti szerződés keretében kerül hasznosításra. A bérleti díjak megállapítása költségelven, a lakások becsült forgalmi értékének, a szükséges felújítási, karbantartási, üzemeltetési, adminisztrációs költségek, valamint az esetlegesen előforduló bérlői nemfizetésből adódó közüzemi díj hátralékokért való tulajdonosi helytállás kockázata figyelembevételével történik. A bérleti díj 2011. január 1-jétől az adott lakás becsült forgalmi értékének havi 0,3 %-a, évi 3,6 %-a, mely az alábbi összetevők figyelembevételével (a lakás becsült forgalmi értékéhez viszonyítva, %-ban, éves mérték).

 

Felújítási alap                                                             1,5 %

Becsült karbantartási költség                                     0,4 %

Becsült üzemeltetési költség                                      0,1 %

Közüzemi díj nemfizetés esetén fennálló

tulajdonosi helytállás kockázata                                0,1 %

Az ingatlanban fekvő anyagi erőforrások

immobilitásával összefüggő veszteség                       1,5 %

 

A lakásra fordítandó éves becsült költség                 3,6 %

 

A lakbér alapját ingatlanforgalmi szakértő által megállapított – évente aktualizálható - becsült forgalmi értékek képezik. A lakásingatlanokat, illetve értéküket a vagyonkataszterben oly módon kell rögzíteni, hogy az egyes lakások mindenkori aktuális forgalmi értéke abban az esetben is egyértelműen megállapítható legyen, amennyiben a lakás egy nagyobb ingatlan része.

 

Az tárgyévben keletkezett felújítási alap összegének felhasználásáról lekésőbb a következő év költségvetésének elfogadásával egyidejűleg kell rendelkezni.

 

 

Záradék:

 

 

A koncepció módosítását a képviselő-testület a 214/2010. (XI.18.) számú határozatával hagyta jóvá.

 

 

Gomba, 2010. november 18.

 

 

                                                                                              Lehota Vilmos

                                                                                              polgármester

 

 

 

 

 

                    Lehota Vilmos sk.                               Kósa Erzsébet Anikó sk.

                          polgármester                                                    jegyző