5. napirendi pont
Gólyafészek Óvoda
Gomba, Bajcsy-Zs. u. 6.
Tel.:29/433-783
E-mail: gombaovi@freemail.hu
Óvodavezető: dr. Zimonyi Károlyné
Előterjesztés
A Képviselő-testület 2010.május 27-i ülésére
Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda Nevelési Programjának módosításáról
Előterjesztő: Dr. Zimonyi Károlyné
Előkészítő: Dr. Zimonyi Károlyné
Véleményező: Szociális és Gyámügyi Bizottság
Tisztelt Képviselő-testület!
Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 137/1996. (VIII.28.) Kormányrendeletet módosító 255/2009.(XI.20.) a kihirdetését követő napon 2009. november 21-én lépett hatályba, azzal a kitétellel, hogy az óvodáknak a rendeletben foglaltaknak megfelelően a felülvizsgált nevelési programjukat először a 2010/2011-es nevelési évben kell alkalmazniuk.
Óvodánk is felülvizsgálta és módosította a helyi nevelési programját, a nevelőtestület a módosított nevelési programot elfogadta.
A szülői szervezet véleményezte a módosított nevelési programot, és azzal egyetértett.
A közoktatási szakértő véleményével együtt megküldöm a módosított nevelési programot a Képviselőtestületnek jóváhagyás céljából.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és jóváhagyni szíveskedjenek.
Tisztelettel:
Dr. Zimonyi Károlyné
Intézményvezető
Határozati javaslat
…/2010. (V.27.) sz. határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Gólyafészek Óvoda nevelési programjának módosítását, és az alábbi határozatot hozta:
Határidő: értelemszerűen
Felelős: Dr. Zimonyi Károlyné
nevelési program szakértői vélemény