E1. napirendi pont
E L Ő T E R J E S Z T É S
a Képviselő-testület 2010. június 24-i ülésére
Tárgy: Javaslat a Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközösség társulási megállapodásának módosítására.
Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Előkészítő: Kósa Erzsébet Anikó jegyző
Véleményező: Valamennyi Bizottság
Iktatószám: 127/2010.
Tisztelt Képviselő-testület !
Képviselő-társaim már több ízben kaptak tájékoztatót a havi polgármesteri jelentések között, hogy folyamatban van a Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközösség társulási megállapodása módosításának előkészítése.
Az előkészítő folyamat koordinátoraként márciusban küldtem meg a tervezetet az érintett polgármestereknek véleményezés céljából. Írásbeli visszajelzést nem, szóbeli értesítést több települési vezetőtől kaptam, mely szerint részükről - több esetben képviselő-testületi döntéssel támogatva - a módosítás elfogadható.
Az előterjesztéshez csatolt dokumentum szerint a megállapodás módosítását is tartalmazó egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodásnak, illetve a mellékelt dokumentum alapján elkészített módosításnak az aláírásához kérem a Tisztelt Képviselő-testület felhatalmazását a határozati javaslatban foglaltak szerint.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, javaslataival, észrevételeivel kiegészíteni, s a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
Gomba, 2010. június 18.
Tisztelettel:
Lehota Vilmos
polgármester
megállapodás 1. sz. megállapodás javasolt
eredeti módosítás módosításait tartalmazó
szövege egységes szerkezetbe foglalt
szövegezése
Határozati javaslat
……../2010. (VI.25.) képviselő-testületi határozat
Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközösség társulási megállapodásának módosítására irányuló javaslatot és az alábbi döntést hozta:
1. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulási megállapodás módosítását a döntést előkészítő tervezetben foglaltak szerint az önkormányzat nevében aláírja.
Határidő: Értelemszerűen
Felelős: Lehota Vilmos polgármester